#ÉLETEM

Ezeket a testrészeket csekkoljuk először egy másik nő testén

2017. március 1., szerda 07:39

Nőként egy másik nő csípőjén, derekán vagy mellein időzzük el a legtöbb időt. Pont úgy, mint a pasik. Persze nálunk más a motiváció: mi nem potenciális partnert keresünk, inkább felmérjük, mennyire lehet vonzó a másik a férfiak számára, mennyire tekinthető a riválisunknak. Legalábbis ez derült ki a Lincoln Egyetem friss kutatásból, amelyben megnézték, hogy azok a nők, akik elégedetlenek a saját testükkel, mennyivel foglalkoznak többet a saját és mások testének összehasonlításával. Köszi Research Digest!

Ebben a témában korábbi kutatások elég vegyes eredményeket hoztak: néhány tanulmány szerint a testükkel elégedetlen és/vagy evési rendellenességgel küszködő nők aránytalanul sok figyelmet fordítanak a vékony nők testére, míg más tanulmányok szerint ez éppen fordítva van. A Lincoln Egyetem friss kutatása szerint várnunk kellene még a következtetések levonásával, mivel valójában nem tudhatunk sokat arról, hogy az egészséges és magabiztos nők milyen módon figyelnek meg más nőket, ahogy azt sem, hogy ezeket a megfigyeléseket befolyásolják-e a saját testükkel való kapcsolatuk.

shutterstock 361289693

A csípő és a derék a középpontban

Amelia Cundall and Kun Guo által vezényelt kutatásban 33 heteroszexuális egyetemista nőt kértek meg arra, hogy vegyenek fel egy speciális szemkövető felszerelést, majd így nézzenek meg különböző méretű, valósághű női számítógépes karaktereket. Ezek a figurák szűk vagy laza öltözéket viseltek mindenféle méretben. A résztvevőknek meg kellett ítélni, mennyire tartják vonzónak a karaktereket, és hogy vajon mekkora ruhaméretet hordanak. A résztvevők egy kérdőívben a saját testükkel való elégedettségről is nyilatkoztak: külön értékelték arcukat, mellüket, derekukat, csípőjüket, karjukat és lábukat. Válaszoltak arra is, hogy mennyire hajlamosak magukat másokhoz hasonlítgatni. A kutatók emellett feljegyezték a résztvevők testtömegindexét, illetve ruha- és melltartó méreteiket is. 

A korábbi tanulmányokhoz hasonlóan ebből a kutatásból is az derült ki, hogy általánosságban a résztvevők több időt töltöttek a modellek derekának és csípőjének figyelésével. Ezután egyforma ideig figyelték meg a fejeket, felsőtesteket és lábakat, a legkevesebb időt pedig a karokra fordították. A kutatók úgy vélik, mivel a nők hajlamosak nagyobb zsírtömeget tárolni az alsó testtájakon, így ezek a testrészek jobban befolyásolják a megjelenés megítélését is." 

Kisebb méret=vonzóbb külső!?

A vizsgálatból kitűnt, hogy a résztvevők a vékonyabb modelleket vonzóbbnak értékelték, és a legnagyobb méretet (46-as) tartották a legkevésbé vonzónak. Ugyanakkor a kutatók szerint „a vékonyabb nem feltétlenül vonzóbb”: például a 34-es méretű modellt kevésbé titulálták vonzónak, mint a 36-os, 38-as vagy 40-es. A résztvevők egyformán vonzónak tartották a vékonyabb modelleket, nem számított, hogy szűk vagy bő ruhát viselnek. Ugyanakkor a 42-es méretet viselő modellt már vonzóbbnak látták, ha bő ruhát viselt, és ekkor a ruhaméretét is kisebbre tippelték a valósnál.

Elégedett testképtudattal csökken a nézelődés mértéke

A korábbi kutatásokkal szemben, itt nem volt párhuzam aközött, hogy a résztvevők mennyire elégedettek a saját testükkel és aközött, hogy mennyi idő töltöttek a képernyőn látott modellek tanulmányozásával, méregetésével. Ez jelentheti az elfogultság hiányát, ami lehet káros vagy egyszerűen csak önvédelmi reakció is. Az indok talán az lehet, hogy ebben a kísérletben a résztvevők általában elégedettek voltak a testükkel és a testtömegindexük is általánosnak mondható, ezzel szemben a korábbi kutatásokban a résztvevő nők elégedetlenséggel és étkezési rendellenességekkel is küszködtek.

Ebben a kutatásban azok a résztvevők, akik általánosságban alacsonyabb elégedettséget mutattak magukkal szemben, azt mondták, hogy hajlamosabbak magukat másokhoz hasonlítgatni. A kutatók azt is megfigyelték, ha egy résztvevő minél elégedettebb volt egy testrészével, azt az adott testrészt annál kevésbé nézegette a modellen. "Ha elégedettek vagyunk egy adott testrészünkkel, akkor azt kevésbé figyeljük meg a másikon, és inkább más testrészekre koncentrálunk." - állapították meg a kutatók.

shutterstock 461109844

Igaz, hogy a kutatás nem nagy-mintás, a csak fiatal résztvevők miatt pedig szűk réteget fed le, de így is sok sémát mutatott fel a 'Hogyan becsülik, és mérik fel egymást a nők.' témában. A testünkhöz való viszonyunk befolyásolja a szociális életünket, sőt még a kapcsolatainkra is kihat. Ha ezeket a kutatásokat újabb és újabbak követnek majd, akkor remélhetőleg jobban megérthetjük hogyan és miért lesz a testkép zavarból és az elégedetlenségből súlyos pszichés probléma. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KAPCSOLATSULI 6 szokás, amivel villámgyorsan kinyírhatod a kapcsolatodat

Vannak szokásaink, amelyekről nem is tudjuk, hogy észrevétlenül, ám annál hatékonyabban rombolják a párkapcsolatunkat. Amikor pedig a párunk a válást, szakítást fontolgatja, nem értjük, hogy mi történt.

TÖRI MÁSKÉPP Szőrös hableány, tudós ló - mulatságok a Monarchiában

A kiegyezést követően gyors tempóban újabb és újabb létesítmények emelkedtek a Ligetben, amit a milleniumi ünnepségek még inkább felgyorsítottak. És ott aztán volt mulatság!

DICE&SORCERY A látszat sohasem csalt még ekkorát!

A Mario + Rabbids Kingdom Battle amennyire valószínűtlen, annyira zseniális. Játékosok figyelem!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta