Valószínűleg már mindenki kívülről fújja az aktuális ajánlást, miszerint naponta két-három liter folyadék elfogyasztása lenne az optimális szervezetünk számára. És valószínűleg sokan vagyunk vele úgy, hogy a napi teendők közepette egyszerűen elfelejtünk inni – nem érezzük a szomjúságot, vagy csak nem vesszük észre, nem veszünk róla tudomást. Mivel a hidratálás rendkívül fontos ahhoz, hogy szerveink, és ezáltal mi is egészségesen működjünk, több vizsgálat is foglalkozik ezzel a témával. Egy, a Science Daily-n közzétett új kutatás például sokat segíthet abban, hogy tényleg hatékonyan tudjuk csillapítani a szomjunkat, és kellő mennyiségű folyadékot fogyasszunk.
Dehidratáció akkor fordul elő, amikor szervezetünk több folyadékot veszít, mint amennyit megiszunk. Az enyhe vagy közepesen súlyos kiszáradás pl. fejfájást is okozhat, de súlyosabb esetekben azonnali orvosi beavatkozás szükséges. A veszélyeztetett csoportba tartoznak pl. az idősek, katonák, sportolók és fizikai munkások. „Már nagyjából értjük, mi vezet a szomjúság érzésének kialakulásához, most azt kell megértenünk, mi „kapcsolja ki” ezt az érzést az agyban, így elősegíthetjük, hogy az idősek és a többi veszélyeztetett csoport eleget igyon” - nyilatkozta Paul A.S. Breslin, a Monell Chemical Senses Center munkatársa.
Bár általánosságban azt gondolják, hogy a „rehidratáció”, vagyis az ivás enyhíti a szomjúságot, a valóságban ha a szomjúságunk megszűnik, az ivást is abbahagyjuk, jóval azelőtt, hogy a folyadék felszívódna a szervezetben. Úgy tűnik, a szájban létrejövő érzékszervi jelek szerepet játszanak a szomjúság csillapításában, de azok a konkrét jelek, melyek meghatározzák, hogy mennyit igyunk és mikor hagyjuk abba az ivást, még nagyrészt ismeretlenek.
A tanulmányban olyan orális érzeteket is vizsgáltak, amelyek befolyásolják a szomjúságot, és meghatározzák, hogy mennyit igyunk. A vizsgálatban majdnem száz 20 és 50 év közötti, egészséges ember vett részt, és szomjúság fokozása érdekében a résztvevők egy éjszakán át nem ettek és nem ittak semmit, majd reggel egy kis lekváros pirítóst fogyasztottak el. A résztvevők ezen a ponton a szomjúságukat "erősnek" ítélték. Ezután mindenki 400 ml vizet ivott eltérő tulajdonságokkal; a víz szoba-hőmérsékletű vagy hűtött, valamint szénsavas vagy szénsavmentes volt. Egy kis szünet után pedig a résztvevők annyi szoba-hőmérsékletű, szénsavmentes vizet (sima víz) ihattak meg, amennyit akartak. Az elfogyasztott „sima víz” mennyiségéből aztán a kutatók következtethettek arra, hogy az előtte megivott „kísérleti folyadék” mennyire oltotta az alanyok szomjúságát.
A kísérletek alapján a hűtött víz jobban csillapította a szomjúságot, mint a szoba-hőmérsékletű víz. Ha ezt még szénsavval is dúsították, még jobb hatást értek el. Az viszont nem befolyásolta a szomjúságérzetet, hogy a folyadéknak édes, fanyar és enyhén savas íze volt.
„Kutatásaink alátámasztják az emberek természetes késztetését; amikor szomjasak, hideg és gyakran szénsavas folyadékot isznak, hogy enyhítsék a kínzó szomjúságot” - mondja Catherine Peyrot des Gachons idegbiológus, a kutatás vezetője.
Egy másik kísérlet szerint a mentol, amely ugye hűs érzetet kelt, hasonló eredményt ért el szomjoltó hatásban mint a hideg víz. „Ez azt mutatja, hogy a hűvösség érzéte, mely befolyásolja a szomjúságot, nem a hűvösség maga” - állítja Breslin.
Breslin hangsúlyozza a szenzoros információ fontosságát, mely irányít minket, hogy mennyi folyadékot igyunk. „A szomjúság egy fiziológiai szükséglet jele, de a szomjúság megszűnése az agyba beérkező szenzoros információknak köszönhető.”
A kutatókat most az érdekli, hogy milyen szenzoros jelek váltják ki a szomjúságot, melyek rá tudnák venni a veszélyeztetett csoportokat az elegendő ivásra.
