4+1 egészséges étrend a világ öt pontjáról

Harley Pasternak edző és táplálkozási szakember évekkel ezelőtt elutazott pár olyan országba, amelyek lakói egészsége alapján előkelő helyen szerepel, majd könyvet írt a tapasztalatairól The 5-Factor World Diet címen. Pasternak többek között megfigyelte, hogy a japánok milyen sokféleképpen fogyasztják az algákat, hogy a kínaiak ügyelnek arra, hogy minél színesebben étkezzenek, és szomorúan vette észre, hogy az amerikaiak mennyire másként élnek mint az általa meglátogatott országok polgárai. 

Természetesen minden étrendnek megvannak a sajátos elemei (pl. rénszarvas hús, zöldtea), és az egészséges életnek, a fogyásnak nincs egyetlen igaz és biztos, mindenkire érvényes módszere, de azért közös pontok akadnak, például az, hogy azokban az országokban, régiókban amikről szó lesz, sokkal többet gyalogolnak mint mondjuk egy átlagos amerikai, hogy általában megadják a módját az étkezésnek, és az évszaknak, a helyi viszonyoknak megfelelő alapanyagokból dolgoznak. 

A Huffington Post Harley Pasternak könyve nyomán most össze is gyűjtött öt egészségesnek tartott, egy-egy területre jellemző étrendet és azok jellemzőit. Nézze meg a felsorolást, hátha talál szimpatikusat! 

1. Mediterrán étrend

Mi ez? Sokszor írtunk már róla, röviden összefoglalva a hangsúly a szezonalitáson, a helyileg megtermelhető alapanyagokon és a hagyományos konyhai technikákon van. 

Miből áll? Zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, olajos magvak és olívaolaj a fő elemei, ezeket a halak, csirkehús és a vörösbor követi a sorban, a vörös húsok, a só és a cukor csak a lista végén kullog. 

Mit mond a szakértő? A szakemberek az 1970-es évek óta foglalkoznak behatóbban ezzel az étrenddel, és sikerült megállapítaniuk többek között azt, hogy az olívaolaj jó választás, ha csökkenteni akarjuk a szív- és érrendszeri betegségek, a túlsúly és a cukorbetegség kockázatát, de a listát még lehet folytatni

shutterstock 290701757
Shutterstock

2. Az  új északi diéta

Mi ez? A dán diéta az alapja, de szakértők kicsit módosítottak rajta, mégpedig úgy, hogy 35 százalékkal kevesebb húst tartalmazzon, de nagyobb hangsúlyt kapjanak a teljes kiőrlésű magvak, a helyi és/vagy ökológiai gazdálkodásból származó termékek. Hasonlít a mediterrán diétához, de azért vannak különbségek, az olív olaj helyett például repceolajat használnak, hiszen az az elérhető az olyan  északi országokban mint Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország vagy Izland. 

Miből áll? Zab, rozs, helyben termő gyümölcsök, bogyók és társaik (pl. csipkebogyó, vörös és kék áfonya), gyökérzöldségek, repceolaj, zsírszegény tejtermékek, marha., disznó-, birka- és rénszarvashús, hering, makréla, lazac, az ízesítéshez mustárt, petrezselymet, kaprot, tormát és metélőhagymát használnak, édességet nem nagyon esznek, ha mégis sütnek, akkor zabot használnak. 

Mit mond a szakértő? Az  American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez az étrendnek valahogy hatással van a génexpresszióra, egészen pontosan megakadályozza a gyulladással összefüggésbe hozható gének működését. Ráadásul segít a fogyásban, sőt a II. típusú cukorbetegség kockázatát is csökkenti. És ez nem minden, környezetbarát is, hiszen nincs szükség annyi húsra és nagy mértékű ételimportra. 

shutterstock 91610936
Shutterstock

3.  Az okinawai étrend

Mi ez?  Alacsony kalóriatartalmú, de tápanyagokban gazdag étrend, ami főként a zöldségek és gyümölcsök kedvelőinek kedvez, a húsok, a cukor, a só, a zsírok és a gabonák rajongóinak viszont nem annyira. A történet: a II. világháború előtt Okinawa volt Japán egyik legszegényebb régiója, az osztozkodás nem volt idegen tőlük, és az étkezés nem azt a cél szolgálta, hogy degeszre tömjék magukat. 

Miből áll? Édesburgonya, rizs (nem annyi azért, amennyit Japán központi területein), leveles zöldségek, szója minden formában. Tenger gyümölcseit, sovány húsokat, teát és gyümölcsöket csak mértékkel fogyasztottak. 

Mit mond a szakértő? Persze manapság már máshogy esznek az itt lakók, kezdenek felzárkózni a nagyobb szigeteken élőkhöz, és ennek az az eredménye, hogy az egészségtelen táplálkozással összefüggésbe hozható egészségügyi problémák is egyre inkább terjednek. Persze az idősebbek tartják magukat a régi szokásokhoz, és meglepően sokan érik meg a 100. születésnapjukat, többségük pedig ilyen korban is nagyon aktív életet él. Szakértők szerint mindez alacsony kalóriatartalmú táplálékoknak köszönhető. 

shutterstock 176916920
Shutterstock

4. A francia paradoxon

Mi ez? A tudósok még nem igazán jöttek rá, hogy mi a titka annak, hogy a franciák imádnak enni, mégis igen alacsony náluk az elhízott és túlsúlyos emberek száma, és várható élettartammal sem állnak rosszul

Miből áll? Jó zsíros sajtok, joghurt, vaj, kenyér, és rendszeresen fogyasztanak csokoládét is, igaz, egyszerre csak keveset. 

Mit mond a szakértő? Egyesek szerint az előbb említett irigylésreméltó érteknek az életvitelhez, és nem az étrendhez van köze, pl. a franciák kis adagokat és lassan esznek, nem igazán nassolnak, és szinte mindenhova gyalog járnak. Mások szerint a vörösbor és a penészes sajtok jótékony hatásának köszönhetik mindezt. Így most ön döntheti el, melyik a szimpatikus: úgy enni vagy azt enni mint a franciák.

shutterstock 321488582
Shutterstock

+1. A hagyományos ázsiai étrend

Mi ez? Ilyen valójában nincs, de nemzetközi étkezéstudományi szakértők csoportja az 1990-es években megalkotta az ázsiai ételpiramist, amelynek alapját a rizs, a tészták és teljes kiőrlésű magvak jelentik, de a hüvelyeseket, zöldségeket és gyümölcsöket is hasonlóan fontosak. Ezt a csoportot a halak és a tenger gyümölcsei követik, majd édességek, tojás és csirke, és a piramis alapján a vöröshúsokból fogyasztanak a legritkábban Ázsiában. 

Miből áll? Ahány ország, régió, annyi szokás, de a rizs mindenhol népszerű. 

Mit mond a szakértő? Az ázsiai országokban alacsonyabb az elhízottak és túlsúlyosak aránya, ahogyan az szív- és érrendsszeri, illetve az anyagcsere betegséggel küzdők száma is. Persze az urbanizáció és a gazdasági növekedés miatt ezek az egészségügyi problémák náluk is egyre komolyabb gondot okoznak, és egy harvardi kutatás szerint a folyamatot csak gyorsítja a szénhidrátokban gazdag étrend. 

shutterstock 305622227
Shutterstock
Oszd meg másokkal is!
Mustra