#ÉLETEM

Boldogságkeresés helyett a cél a teljes, tartalmas élet

2016. augusztus 11., csütörtök 17:21

Ha jobban ismerjük magunkat és másokat, jobban működünk. Ez segít abban, hogy megértsük mi és miért zajlik körülöttünk. Így jobban bánunk az emberekkel, jobban alkalmazkodunk a környezetünkhöz, könnyebben oldjuk meg a problémáinkat, érjük el céljainkat. 

Pszichológiáról tanulni, és a tanultakat a fejlődésünkre fordítani tehát klassz dolog. Mi itt a Dívány Ego rovatában ebben hiszünk, és ezért írunk közel három éve lelkesen a hétköznapi dolgok lelki hátteréről, azokról, amikbe mindannyian beleszaladunk napjában tucatszor, meg néha olyanokról is, amikbe sohasem. Hogy az íráson túl mivel tehetnénk magunkat hasznosabbá? Például azzal, ha lehoznánk a tudást az internetről, egészen közel önhöz, annyira, hogy látni, hallani, szagolni tudja, hogy élőben szerezhessen ismereteket, hogy tanuljon, szórakozzon, majd kérdezzen jó sokat. 

Jöjjön ön is előadást hallgatni!

Szeptembertől induló, havonta megrendezésre kerülő rendezvénysorozatunk célja pedig éppen az, hogy a hétköznapi életünket érintő gyakorlatias kérdéseket testközelben bontsuk ki ismert pszichológusok segítségével. Minden előadás önálló egység, minden alkalommal egy-egy fontos, népszerű kérdést járunk körbe, így lesz szó családról, párkeresésről, szexről, a testi és lelki egészségünk kapcsolatáról és a kreativitásról is. Első előadónk dr. Szondy Máté, klinikai szakpszichológus lesz, aki szeptemberben a MOM Kulturális Központ kupolatermében mesél arról, mitől is leszünk boldogok. De vajon mi lesz a válasz?  

“Magasabb fizetés? A házasság? Több szex? Vagy a boldogságunk csak rajtunk múlik? Elég „pozitívnak” lenni, elég jó dolgokra gondolni? A boldogság csak döntés kérdése?” - teszi fel a kérdéseket dr. Szondy Máté. - “A boldogsággal kapcsolatban számos mítosz él a fejünkben – a fenti tényezők közül például egyik sem tesz minket boldogabbá. Sőt, ezek az elképzelések nem csak hogy hamisak, de követésük nagy eséllyel egyre boldogtalanabbá tesz minket.”

“Előadásomban nem mutatom be a boldogság receptjét – hiszen nincs ilyen recept. Ehelyett összefoglalom azt, amit a pozitív pszichológia a teljes, tartalmasan megélt életről tud. Arról az életről, amelyben elkerüljük a „boldogságcsapdát” (azt az állapotot, amikor a boldogságra törekedve egyre rosszabbul érezzük magunkat) és elfogadjuk, hogy a negatív érzések és gondolatok elkerülhetetlenek, ha tartalmas életet szeretnénk élni. A görcsös boldogságkeresés helyett az élményeink tudatos megélése, a tartalmas emberi kapcsolatok, az áramlat-élmények eredményezhetnek valóban tartós boldogságot.”

Ha kedvet kapott a teljes, tartalmas élethez, töltse ki a lenti jelentkezési lapot, és tartson velünk szeptemberben. Azért sokat ne agyaljon, a férőhelyek sajnos limitáltak. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta