Jó kezdeményezés a csak nőknek szóló fesztiválkemping?

Egy szlovén fesztiválon láttunk olyat, amivel eddig itthon még nem találkoztunk, pedig teljesen logikus, túl sok pluszköltségbe sem kerül, viszont a komfortérzeten javít: ez pedig a Single Ladies kemping. Egy olyan őrzött kemping, ahol az egyedül érkező lányok sátorozhatnak.

A szlovéniai Metaldays fesztiválon nemcsak a családokra gondoltak egy kimondottan nekik szánt kempinggel, hanem azokra a lányokra is, akik egyedül vagy barátnővel érkeznek, de nem feltétlenül éreznék biztonságban magukat, mikor éjjel a sötétben botorkálnak a sátrukat keresve, esetleg attól félnek, hogy éjjel egyszer csak befekszik melléjük egy vadidegen. Vagy csak egyszerűen nem akarnak állandóan úgy öltözködni, hogy közben azt nézzék, ki lesi őket és nem feltétlenül akarnak ismerkedni a szomszédban sátrazó srácokkal sem, csak egyszerűen élvezni akarják a koncerteket, majd bedőlni a sátorba és aludni. 

20160726 234527
Dívány

A kemping ezen része közelebb került a meleg vizes zuhanyzókhoz és a mosdókhoz is, ezzel is komfortosabbá téve a lányok sátrazós élményét. Az elkerített részen kempingezni nem kerül semmibe, viszont csak nők mehetnek be, erre a bejáratnál a biztonsági őr is odafigyel.

Ha úgy gondolja, hogy ez megint egy újabb hülyeség, hiszen nem a nőknek kellene külön kempingbe menni, hanem a férfiaknak kellene megérteni, hogy mit engedhetnek meg maguknak és mit nem, akkor nyomjon egy cikit. Ha viszont ön szerint ez még messze van, viszont ez a kemping egy olyan kezdeményezés, amit itthon is át lehetne venni, mert  nyugodtabb szívvel menne el sátrazni vagy engedné el lányát egy fesztiválra, akkor nyomjon a menőre.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek