Ezért kell eleget aludnia a gyereknek

Zanza!

A kialvatlan gyerek hisztis. A kialvatlan gyerek türelmetlen. A kialvatlan gyerek gyorsabban lesz dühös, többet szorong. Ezek olyan bölcsességek, amit a játszótéren valószínűleg bármelyik átlag anyuka megosztana velünk egy random pillanatban. De vajon ezek csak a nyúzott szülői benyomások vagy tudományosan bizonyított tények? Egy friss kutatás szerint az utóbbi. 

A Sleep Medicine Reviewsban nemrég megjelent kutatás szerint ha a gyerek keveset alszik, akkor több negatív érzelmet él át, ráadásul csökken nála a pozitív érzések átélésének képessége is. Két egymást követő rossz éjszaka például elég ahhoz, hogy a gyerek kevésbé élvezzen klassz tevékenységeket, és kevésbé is legyen képes emlékezni ezekre. 

Ezek az eredmények pedig szépen kiegészítik azt a korábbi kutatásokból összeállt listát, miszerint kialvatlanul csökken az önmonitorozás és a testbeszéd értelmezésének képessége, mások érzelmeinek felismerése és az önkontroll gyakorlása is. Ráadásul, ha a szegényes alvás rendszeres, annak egyéb súlyos következményei is lehetnek. 

shutterstock 332729177

“Az egészséges alvás kiemelten fontos a gyerekek pszichológiai jólléte szempontjából.” - állítja dr Candice Alfano, a kutatás vezetője - “A tartósan elégtelen alvás depresszióhoz, szorongáshoz, és egyéb érzelmi problémákhoz vezethet. A szülőknek tehát érdemes az alvást az egészséges életmód épp olyan elemi részének tekinteni, mint a megfelelő táplálkozást, a szájhigiénét vagy a testmozgást. Ha a gyerek nehezen kell fel reggel vagy álmos napközben, akkor az éjszakai alvása valószínűleg elégtelen. Ennek számos oka lehet, például az, hogy későn fekszik le, nem nyugodt az éjszakája, vagy nincs kiszámítható rendszere az alvás ritmusának.”

A kutatásnak persze megvannak a maga korlátai, leginkább az, hogy csupán 50 7 és 11 éves gyerek vett részt benne, de eredményei legalább összevágnak az általános szülői tapasztalatokkal. Az egészséges és vidám gyereknek tehát kell a jó, kiszámítható és elég alvás, de persze mindez nekünk, felnőtteknek sem árt. Persze csak akkor, ha használnánk még a jövőben az agyunkat, a szívünket és az érzelmi intelligenciánkat.

Blogmustra