Fotózza csak lelkesen a kosztját, jó lesz!

Rengeteget fotózunk. Napi szinten készítünk képet a gyerekről, a kutyáról, a macskáról, a  kajánkról, az outfitünkről, magunkról vagy bármiről, ami éppen érdekes. Végigfotózzuk a kirándulásokat, nyaralásokat, szülinapokat, az éttermi élményeket és a bulizást. Gyakran annyi időt töltünk az élményeink megörökítésével, hogy kérdés, vajon jut-e elég időnk élvezni is azt. Egy friss kutatásban amerikai pszichológusok éppen erre keresték a választ. 

Journal of Personality and Social Psychology-ban megjelent kísérletsorozatban Kristin Diehl, Gal Zauberman és Alixandra Barasch több, mint kétezer embert vizsgáltak laborban és természetes terepen egyaránt. Mind a kilenc vizsgálatban arra kérték a résztvevőket, hogy vegyenek részt egy tevékenységben (például utazzanak buszon, nézzenek meg egy kiállítást vagy egyenek valahol), készítsenek vagy éppen ne készítsenek fotókat, majd töltsenek ki egy kérdőívet, amiben többek között arra is válaszolni kellett, hogy mennyire élvezték az elfoglaltságukat.

shutterstock 209647441

Az eredmények pedig azt mutatják, hogy majdnem minden esetben jobban érezték magukat az emberek, ha készítettek fényképeket. De nemcsak a szubjektív megélés, a bevonódás mértéke is magasabb volt a fotózó résztvevőknél. A fotózás élvezetnövelő hatása azonban nem működött azokban a helyzetekben, ahol a résztvevőknek aktívan, tevékenyen kellett részt venniük egy feladatban, ahol zavarta őket a fotós cucc vagy ami eleve rossz élmény volt. 

Meglepő módon tehát úgy tűnik, hogy a fotózás sok esetben nemcsak azért hasznos, mert így megörökíthetjük és könnyebben megoszthatjuk élményeinket, de azért is, mert mi magunk is jobban fogjuk élvezni a velünk történteket. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra