Jakupcsek Gabriella megtanulta, hogy fel kell készülni a változásokra

Zanza!

Idén is megrendezték a Jobline Női Karriernapot,  ahol most 9 előadás, 7 meetup, több mint 300 tanácsadási fórum és 50 kiállító várta az érdeklődőket. Akárcsak tavaly, most is elnéztünk pár előadásra és beszélgetésre, például megnéztük, hogy az esemény háziasszonya, Krizsó Szilvia és Jakupcsek Gabriella mire jut stresszkezelés témakörében.

Persze a standok környékén is kóricáltunk egy kicsit. Természetesen idén is volt szépségsarok, sőt, körömlakkot, csokit, drogériás pakkot, hátvakarót is lehetett kapni repiajándékként, és nem ártott, ha kéznél volt pár szépen, gondosan elkészített önéletrajz is. 

Kontrollmánia - ami miatt a nők igazán szeretik kordában tartani a karrierjüket

Miskei Anikó pszichológus előadásával indult a nap, és így sikerült is egy óriási sztereotípiával indítani. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna olyan megállapítás, amit ne lehetne hasznosítani. Az alap: van rossz kontroll és jó kontroll, az előbbi az, amikor olyan dolgokat próbálunk irányítani, amiket nem tudunk vagy nem kell.  A példa: egy előadó esetében jó kontroll, ha ügyel a mondanivalójára, a témára, hogy milyen szavakat használ, de nem szabad megrettennie, ha valaki feláll és kimegy a prezentáció közben, hiszen ennek millió oka lehet. És mit jelent ez a munkában? Kontrollunk van magunk, az általunk használt eszközök, a feladataink és a közvetlen munkatársaink felett, de más osztályok dolgozói felett már nem. A rossz kontroll egyébként nem egyenlő a kontrollnélküliséggel, és azért veszélyes, mert nincs sikerélmény, tehetetlennek érezzük magunkat, és ez visszahathat olyan dolgokra is, amelyekre egyébként hatással lehetnénk. 

És hát egyébként sem vagyunk könnyű helyzetben:

-  A hiányalapú társadalom miatt. Rendszeresen érezzük azt, hogy sosem elég semmi, hogy nem vagyunk elég jók, és rengeteg alkalmunk van összehasonlítani magunkat másokkal, lásd közösségi oldalak. De nyugalom, a siker egy folyamat, kudarcokon vezet hozzá az út, csak ezekkel senki nem büszkélkedik ugye.

- A nosztalgia miatt. Az idő mindent megszépít, és nem baj, ha valami mástól jó. Vagyis lehet, hogy visszasírjuk a régi munkahelyünket, de az új állás lehet, hogy máshogy lesz kellemes. Ezért is fontos, hogy rendben legyen a fókusz, mert hajlamosak vagyunk a hiányosságokra koncentrálni, pedig valószínűleg sokkal több minden van rendben.

- A társadalmi elvárások miatt, mert egy nő legyen tökéletes, csak annak nem szabad kiderülnie, hogy ezt hogyan éri el. És jaj annak, aki nem (csak) a nőkhöz rendelt tulajdonságokkal rendelkezik (kedvesség, szerénység, háziasság, anyaság, ideális karcsúság), hanem férfiakhoz rendeltekkel (kockázatvállalás, dominancia, önállóság, nyertes) is.

- A maximalizmus is ellenségünk, mert kilépünk a kontrollhatárinak közül, így gátolja az eredményességet.

- És akkor még nem beszéltünk az imposztor szindrómáról. Ha túl magas elvárásai vannak önmagával szemben, állandóan elégedetlenkedik, a sikert külső dolgoknak, és nem képességeinek tulajdonítja, szélhámosnak érzi magát, akkor az bizony gyanúra adhat okot. 

Mit lehet tenni? Merítsen a korábbi sikereiből, írja össze, hogy mit ért el és mit tett ezért, tegyen különbséget a tények és az érzések között, írjon sikernaplót, és ne halogassa bevésni a jó dolgokat, mert később elfeledkezhet róluk. 

 Készüljön fel a változásra!

A rendezvény egyik meghívott vendége Jakupcsek Gabriella volt. Ugyan az előadás címe Stresszkezelés a mindennapokban volt, de természetesen szóba került az is, hogy milyen körülmények között távozott az MTVA kötelékéből, hiszen ez még mindig sokakat érdekel. Mint elmondta, a távozásának egyik legnagyobb tanulsága az volt, hogy nincs olyan, hogy állandó, fel kell készülni arra, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik minden, folyamatosan fejleszteni kell magunkat, és tudni kell, hogy merre tartunk. Arról is szó volt, hogy néha igenis kell "nyekegni", mert ha több embernek is elmondjuk a problémákat, és mindenki előáll egy megoldással, abból sokat tanulhatunk.

"Kérem nyekegjenek, ha nem nyekegnek, akkor lesz a baj" - mondta. Hozzátette, ő már több stílusban is elő tudja adni kirúgásának történetét (humoros verzió: Ezt benézték! Melléfújt a bíró!), mert igen, ezt ő tényleg kirúgásnak fogja fel, hiszen szerinte hirtelen, előzmény nélküli döntés volt a "csoportos létszámleépítés". Apropó nyekegés, az első pár napban rossz volt, hogy közszereplőként azonnal magyarázkodnia kellett, és nem volt ideje feldolgozni a történteket, de ha valaki nem ismert, akkor pedig talán pont az a probléma, hogy nem tudja másokkal megosztani a gondolatait. 

Felmerült az is, hogy a média azért egy speciális közeg, hiszen farkastörvények uralkodnak, ez pedig a női vezetők kérdésnél is kiütközik. Hiszen nagyon dicséretes, hogy egyre több nő kerül ilyen pozícióba, de igazi kápóként viselkednek azokon a munkahelyeken, ahol nincsenek játékszabályok, neki is vannak ilyen irányú tapasztalatai, kollégaként viszont szeret nőkkel dolgozni, hiszen jók a sorsközösségben és a terepmunkában. 

Mivel a beszélgetés címe a stresszkezelés volt, ezért Krizsó Szilvia és vendége erről is beszélt. Stresszforrás lehet szerintük például az, hogy mások tudják-e rólunk, hogy jók vagyunk, és hát minél többször mérettetünk meg, annál könnyebb elbizonytalanodni. Hozzátette, amit ritkán csinál az ember, arra könnyű rágörcsölni, és emiatt sokszor van baj azokkal a kollégákkal, akik keveset dolgoznak. Ő egyébként mindig sokkal előbb megjelenik a stúdióban, ha forgatás van, mert több óra kell ahhoz, hogy fel tudja venni a "képernyős arcát", és adás előtt már inkább az állapottal akar foglalkozni, és olyan dolgok is ki tudják zökkenteni, ha nem a megszokott hang szólal meg a fülesben. 

Mint valaki, aki mindig "intézményi keretek között" dolgozott, most úgy érzi magát mint egy karámból kiszabadult csikó, sok mindenbe belekap, futja a talán felesleges köröket, de ez kell ahhoz, hogy el tudja dönteni, hogyan tovább. És annak ellenére, hogy tervezett pályája csúcsára ért, nagyon sok mindent szeretne kipróbálni. Szerinte példáéul humorban nagyon rosszul állnak a nők itthon, és az ő korosztályát is képviselni kell valakinek a televíziózásban. 

Így váltson munkahelyet önszántából, avagy a stílusos munkahelyváltás szabásvonalai 

Tavaly már volt szó arról, hogy mi alapján dönthetjük el, hogy érdemes-e új munkahely után néznünk. Ez népszerű téma, ugyanis kicsit más megközelítésben, de most is szó volt róla. Ezúttal Schäffer Beáta coach próbálta felkészíteni a közönséget, és 12 pontban foglalta össze a lényeget.

1. Először is nem árt tisztában lenni azzal, hogy máshol is vannak konfliktusok és rossz vezetők, és egy dolog az új helyen sem fog változni, azok pedig mi magunk vagyunk. Az mindenesetre nem árt, hogy felsorakoztatja az érveket és ellenérveket a régi és új munkával kapcsolatban.

2. Tisztázni kell aszt is,hogy pontosan hova tart, hogy hol látja magát 5 év múlva, hogy fontosabb előrehaladni vagy inkább ugyanazon a helyen akar továbbfejlődni., hogy melyik út vezet ahhoz a sikerhez, amit megérdemel.

3. Utána lehet szűkíteni a kört, vagyis, hogy mely területeken tud igazán jól bizonyítani, hogy milyen feladatokból szeretne többet vagy kevesebbet végezni, hogy a munka szerelem, hobbi, szenvedély vagy csak pénzkereseti lehetőség, hogy mi kell ahhoz, hogy azzal tudjon elsősorban foglalkozni, ami igazán a szívügye.

4. Nem egy kedvelt feladat, de össze kell gyűjteni az erősségeit, vagyis, hogy miben tartja magát jónak és munkatársai mi miatt szerették és dicsérték. 

5. Meg persze azt is ki kell derítenie, hogy milyen munkakör való önnek, hogy szereti az önálló munkavégzést, hogy van-e igénye arra, hogy  kibontakoztathassa kreativitását, és így tovább.

6. Gondolta volna, hogy a legtöbben a vezetőik/feletteseik miatt mondanak fel? Pedig így van - tudtuk meg az előadáson. Ha még úgy érzi, van mit mérlegelni, akkor elemezze, hogy milyenek a mostani főnökei és mire számíthat az új munkahelyen. Ebben segíthet, ha tisztázza magában, hogy igényli-e folyamatosan a visszajelzést vagy szeret független maradni.

7. Ezután áttérhet a magánéletre. Mennyire szeretné, ha a munka-magánélet egyensúly jobb lenne, hogy a család legyen az első, fontos-e, hogy hétvégén ne kelljen dolgozni, hogy adott időpontokban el tudjon szabadulni? 

8. Az sem elhanyagolható szempont, hogy mennyire mobilis, mennyit akar utazni naponta, hogy mennyire messzire lenne hajlandó elmenni az álomállásért.

9. A mocskos anyagiakat sem lehet kihagyni, és muszáj hosszú távon gondolkozni. Mérje fel, hogy mekkora fizetés kell a normális életvitelhez, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó az ÁLLÁSÉRT, hogy versenyképes-e az új ajánlat, hogy van-e lehetőség a szakmai fejlődésre. 

10. A döntés meghozatala előtt kell egy kis brand- és imázselemzés is, pl. futtasson le keresést az új cég és a saját nevére is, arról ugye nem kell mesélnünk, miért kell ésszel használni a közösségi oldalakat, ez utóbbiról egyébként már a tavalyi cikkünkben is kielemeztük

11. Pletykás világban élünk, ez van, ügyeljen arra, hogy ne mondjon rosszat senkiről, és arra is, hogy önről se mondhassanak semmi rosszat.

12. Ha minden amellett szól, hogy mennie kell, akkor ügyeljen arra, hogy mikor és hogyan közli ezt a régi helyén. Az új helyen csak annak tudatában vállaljon el bármit, hogy tudja, a régi cége mikor engedi el, de a bejelentéssel várjon addig, amíg biztos nem lesz, hogy megkapta a másik állást. 

Blogmustra