#ÉLETEM

Romtemplomok a fővárosban, és környékén

2016. április 30., szombat 15:04

Itt a jó idő, és ideje felhúzni a túracipőt. De hogy ne mindig az állatkert, a vadaspark vagy az arborétumok legyenek a célállomások, nézzenek meg néhány történelmi szakrális romot. Ezek az épületek nemcsak szépek, hanem romantikusak is, így akkor is értékelni fogja őket, ha gyerekekkel, de akkor is, ha a párjával, kettesben keresi fel őket!

Budapest

Nem kell kimozdulni a fővárosból, ha romtemplomokban szeretne gyönyörködni. Az Aquincum és a Margitsziget ilyenkor is jó, hiszen ezeket a híres szakrális romokat szinte minden fővárosi ismeri. De pont mivel ilyen híresek, így valószínűleg sokszor látta is már őket. Íme, egy kis vérfrissítés a teljesség igénye nélkül:

A budaszentlőrinci pálos kolostor

Igazi gyerekes kirándulást lehet belőle kanyarítani, hiszen a kolostorrom a gyermekvasút Szépjuhászné megállójától egy köpésre található. Az 1301 körül épült kolostort 1308-ban a rend főépületévé választották, és amíg működött, ezt a tisztet töltötte be. A kolostorhoz még fürdőházat is építettek, melynek romjait ugyancsak meg lehet tekinteni. Az épületegyüttes a török hódítások idején semmisült meg.

Cím: 1021 Budapest, Budakeszi út 91-93-95

Szent Mihály kápolna

Ha nem mászna ki a főváros szélére, akkor a Március 15. téren a belvárosi templom falánál is belebotolhat érdekes romokba. A déli falon ugyanis kívülről láthatóak a Szent Mihály kápolna maradványai – egészen pontosan az, ami az ajtókból megmaradt -, sőt az útburkolaton még az alaprajz is kivehető. Jó darabig semmi sem védte a gyönyörű maradványokat, ám 2011-ben kerítéssel vették körül a kápolna romjait, így megőrizve, amit lehet. a felújítások csak ímmel–ámmal történtek, így sajnos a romok igen rossz állapotban vannak.

Cím: 1056, Budapest, Március 15. tér

Gercse BoldogasszonyTemplom

Aki szereti az igazi újjászületős történeteket, az a Gercse templomért is rajongani fog. Az Árpád-kori épület az egyetlen hírmondója annak a településnek, ami Pesthidegkút közelében állt valamikor a XIII. században. A falu eltűnt, helyén szántók, és rétek vannak, ám a templom, egészen pontosan annak maradványai fennmaradtak. A közösség és az egyház munkájának és adományainak köszönhetően a templomot 1997-ben felújították, eredeti – vagy ahhoz nagyon közel álló – formájában. Az épület igen sok dolgot láthatott, hiszen egyike azoknak a keresztény templomoknak, melyeknél még fontos volt a keleti tájolás – ahogyan azt a templom falán elhelyezett tábla is elmeséli.

Cím: 1028, Budapest, Gercsényi utca

Ki a városból

Ha nem akar a fővárosban maradni, de messzire se menne, akkor irány az agglomeráció, hiszen gyönyörű helyeken romantikus templomromokra bukkanhat. Ebben az esetben is igaz, hogy vannak olyan romok – mint a zsámbéki romtemplom -, melyeket jobban ismerünk, így most a kevésbé híresekből szemezgetünk.

Budakeszi

Budapest határától valóban csak egy kőhajításnyira található település katolikus templomának udvarában végeztek régészeti ásatásokat 1997-ben. Az 1761 körül épült barokk templom alatt egy – a településhez képest igencsak nagy – középkori templom falcsonkjait tárták fel. Az ásatásoknak hála felszínre került a román kori alapozás is, így az is bizonyossá vált, hogy a település – illetve az akkori falu – központjának múltja 1000 évre tekint vissza.

Esztergom

Ha elege van a katolikus templomokból, akkor Esztergomban várja egy dzsámi romja, amit a Víziváros legrégebbi, erődített épületéből alakítottak ki a törökök a 17. század első felében. A táj lényűgőzösege mellett igazán érdekes egy másik kultúra szakrális épületének maradványaiban is elmerülni.

Tök

Ha igazi, vad romantikát szeretne, akkor irány Tök! A falutól nem messze találhatóak a XIII. századi egyhajós, két mellékoltáros domonkos templom romjai. Az 5-6 méteres falmaradványok árnyékában eltölteni egy megkapó pikniket mindenképpen kétfős program, arról nem is beszélve, hogy a romok egy pusztában állnak, és felújítva sincsenek, vagyis a fantázia is szárnyalhat, és a fényképezőgép is olyan nyugalmat örökíthet meg, ami ritka.

33561648
Fotó: Wikipedia

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta