Egy avokádós szendvics és egy löket botox - az ebédidőplasztika az új trend

Zanza!

Ma már szike sem kell ahhoz, hogy valaki belekóstoljon az örök ifjúságba. Elég ebédidőben elugrani egy klinikára vagy rendelőbe, és azonkívül, hogy valahogy kisimultabbnak fest az ember, semmiféle jelét nem mutatja majd annak, hogy épp most adta el a lelkét az ördögnek a fiatalság örök hajhászásának kedvéért. Néhány apró tűszúrás árulkodik csupán a tényről, hogy az illetőt nem egy méregtelenítő dzsúsz vagy egy erdei séta frissítette fel, hanem egy “lunchtime surgery”, azaz becenevén “ebédidős beavatkozás”, és ideális esetben ezek az apró nyomok már fél óra elteltével finoman lealapozhatóak.

Ebédidő=botoxidő

Amerikában már évek óta használják az előbb említett kifejezést az olyan gyorsan elvégezhető beavatkozásokra mint a botoxkúra vagy a hyaluronsavas kezelés. Bármily furán hangzik is, ezek kevésbé fájdalmasak, komplikáltak és időigényesek, mint mondjuk egy vizit a fogorvosnál vagy akár egy vérvétel. Mikor legutóbb Budapesten jártam, két cikk megírása között felkaptam hát egy avokádós szendvicset meg egy szója lattét, és már úton is voltam, nehogy lekéssem az időpontomat.

Ki a tipikus páciens?

Kíváncsi voltam, kik is azok az emberek Magyarországon, akik megengedik maguknak (nem is annyira anyagilag, inkább szembe menve a társadalmi elvárásokkal), hogy egy email és egy kávé között elugorjanak egy pár tűszúrásra. Börzsönyi Ágnes, a Promedica vezetője elmondta: nem ritka hogy a különféle feltöltésekre rákapott nők extrém sűrűséggel jelentkeznek be ebédidős kezelésekre, ugyanakkor a vendégek nagy része teljesen átlagos, felelősségteljes munkával, egészséges önértékeléssel.

“Még mindig sokkal több a nő, de a férfiak is egyre kevésbé szégyenlősek. Azért a sztereotípiák még erősen tartják magukat, és nem egy olyan páciens van, aki egyszerűen eltitkolja a párja elől, hogy benézett egy ebédidő-beavatkozásra. Sajnos sok férfi úgy képzeli, hogyha a barátnője feltölteti az ajkait, máris Kelemen Anna lesz belőle. Erről szó sincs, egy ízlésesen és profin elvégzett ajakfeltöltés például teljesen természetes, és a szóban forgó pasi legfeljebb annyit vesz észre, hogy a barátnője valahogy csábosabban mosolyog” - tette hozzá. 

6359142609822756271790374456 gif-kim-catrall-marriage-samantha-j

Referencia mindfelett

Hogy az eredmény valóban diszkrét legyen, nem szabad boldog-boldogtalanhoz eljárni kezelésekre. Ugyanakkor az is tévedés, hogy csakis neves plasztikai sebészekhez érdemes bejelentkezni. Fontos, hogy a beavatkouást végző szakember körültekintően informálja a klienst a beavatkozás előtt, ismerje az anatómiát, mint a saját tenyerét, legyen képben a felhasznált anyagokkal, az érvényben lévő szabályozásokkal, esetleges mellékhatásokkal kapcsolatban - mert sok olyan anyag van, ami x országban legális, máshol pedig nincs rá engedély. "Sok olyan történetet hallottam, hogy egy méregdrága plasztikai sebészeten két komoly műtét közt durván és pontatlanul szúrt be a doki egy botoxot egy páciensnek, míg egy szépségklinikán kellemesen elbeszélgetve a szakemberrel pontosan azt kapta, amire vágyott” - mondja Börzsönyi Ágnes.

Mire megjött a taxim, megvolt a botoxom

Azt hiszem, ezek után egyértelmű, hogy magam sem hagyhattam ki az élményt. “Ugyanúgy azt gondolom a házasságról, mint te a botoxkezelésről: fájdalmas és felesleges” - mondja a Szex és New York Samanthája, pedig fájdalomról szó sincs, vagy csak megedződtem a házasságomban. Felfeküdtem a székre, szúnyogcsípéshez sem hasonlítható, apró szúrást éreztem. Bizonyítandó, mennyire ki lehet bírni fapofával, az Instagramon is dokumentáltam, majd másodpercekkel később egy tükörrel a kezemben kémleltem a változásokat - pont mint Meryl Streep a fenekét, miután megitta Isabella Rossellini bájitalát.

Persze feleslegesen nézelődtem, a botox hatása ugyanis csak napokkal később mutatkozik meg igazán. Ezért aztán gyorsan vettem egy szemkörnyékápoló krémet is, hogy ha másnap reggel a tükörbe nézek, az eufória mellett instant megújulást is tapasztalhassak. Az pedig teljesen szürreális, hogy mikor megrendeltem a taxit, még botoxtalan voltam, de mire megérkezett, már a liftben szemlélgettem a szarkalábakat. Ugye milyen ördögi, boszorkányos és megvetendő? A kezelés pont annyi időt vett igénybe, mint a krém megvásárlása, ám míg ez előbbi Sátántól való dologként van megbélyegezve, míg kenőcsöt venni a drogériában totálisan hétköznapi, még ha ez utóbbi épp úgy szépségipari termék, mint a kis fecskendőben rejlő szer.

12407261 1038205542867033 570018040 n
Fotó: Steiner Kristóf

A friss üdeség nagyjából két hónapon át tartott, de ez függ az egyéni életmódtól, és a szervezet reakcióitól. Ja, és még egy kis tisztáznivaló: miután "kimegy a boti" az arc nem lesz sem beesettebb, sem ráncosabb, sem torzult. Három hónappal a kezelés után majdnem úgy nézek ki, mint a botox előtt csak enyhébbek lettek a ráncaim. Ám - kellő mennyiségű öniróniával és szemránckrém szérummal megkenve - azzal nyugtatom magam, hogy amíg a cucc aktív volt, addig legalább nem ráncoltam a holokomat és a szemöldökömet, így az árkok legalább tovább nem mélyültek ... a következő "ebédidőig".

Plasztikai sebészet és popkult

Az emberi hiúság nem ismer határokat  - szokás mondani méla undorral, ha Nicole Kidman, Madonna vagy Renée Zelweger kerül szóba, vagyis olyan közszereplők, akik “nem tudnak méltósággal öregedni”, akik “átszabatták az arcukat”, akiknek “már meg sem mozdul a homlokuk a botoxtól”, és így tovább. Érdekes, hogy aki elhanyagolja magát, szintén társadalmi számkivetett lesz. Ha valaki a plasztikai sebészet és a túlkapás közé tesz egyenlőségjelet, az ilyen erővel nyugodtan tehet egyenlőségjelet a nem plasztikázás és a totális igénytelenség közé, hiszen épp úgy, ahogy bárkinek szíve joga ráncosodni, mindenkinek szíve joga szépészeti beavatkozásokhoz nyúlni, anélkül, hogy nevetség tárgyává váljon, mint az öregedés gondolatától irtózó Meryl Streep a Jól áll neki a halál című filmben.

A klasszikus komédiában Goldie Hawn és Streep afféle rivális barátnők, akik egy férj kegyéért versengenek, és bármire hajlandóak a halhatatlanságért. Igen, még arra is, hogy Isabella Rossellinitől mérget vásároljanak, amit felhörpintve még egy vadászpuskával átlőtt hassal is életben maradnak. Persze nem kell feltétlen a fantázia világában keresgélni ahhoz, hogy releváns sztoriba fussunk: a valóságshow-k közül is számtalan népszerű sorozat foglalkozik a plasztikával és az örök fiatalság hajhászásával. A pletykalapok mindeközben egyszerre szapulják az narancsbőrös és a plasztikázott fenekű sztárokat, de azért természetesen az orrplasztikára, mellplasztikára ösztönző hirdetések lazán bekerülnek a lapokba. Ezért aztán ha valaki valós képet kapna, és elfogulatlan álláspontot szeretne alkotni, ne feltétlen a magazinok és bulvárlapok főcímei alapján döntse el, menő vagy sem a szépészeti beavatkozás.

Blogmustra