#ÉLETEM

Aki sok pornót néz egyenlőbbnek tekinti a nőket

2016. március 29., kedd 20:43

A pornó a nőgyűlölet legegyértelműbb, legtömörebb, legélesebb kifejezési formája, hímsoviniszta műfaj, ami a nők megalázására, kiszolgáltatottságára, tárgyiasítására és kizárólag a férfiak élvezetére és hatalmára épít. Legalábbis ez a radikális feminista nézet, és persze ebből egyenesen következik az is, hogy az a férfi, aki szereti a pornót, inkább hisz a férfi felsőbbrendűségben, és inkább lenézi, lekezeli a nőket, mint pornóabsztinens társai. De vajon valóban így van? Egy friss kutatás szerint egyáltalán nem. 

A The Journal of Sex Researchben megjelent tanulmányban 24 ezer olyan amerikai nő és férfi adatait elemezték, akiket 1975 és 2010 között kérdeztek a kutatók pornófogyasztási szokásaikról és a nemekkel kapcsolatos elképzeléseikről. Az eredmények szerint pedig nincs összefüggés a pornófogyasztás és a nemek közötti egyenlőtlenség eszméje között. Sőt. Úgy tűnik, hogy a pornót előszeretettel néző férfiak és nők az átlagnál inkább támogatják, hogy a nők vezető pozíciót töltsenek be, dolgozzanak, és joguk legyen meghozni saját döntésüket egy terhességmegszakítással kapcsolatban. Ráadásul a lelkes pornófogyasztók és a többiek között nem találtak különbséget a tradicionális családképpel kapcsolatos attitűdökben, ahogy abban sem, hogy ki vallja magát feministának. 

Ez persze nem azt jelenti, hogy számos, a pornóval kapcsolatban megfogalmazott kritika badarság volna. Az például, hogy a pornófilmek alapján képzeljük el - nemcsak mi, felnőttek, de a kamaszok is - hogy milyen a jó szex, nyilvánvaló tévedés, ami ráadásul negatívan befolyásolja mind a párkapcsolatokkal, mind a szexszel való elégedettséget. Ahogy az is látszik, hogy a túlzott pornófogyasztás kevesebb valódi együttléttel jár együtt. Az viszont egyértelműen kiderül a kutatásból, hogy attól, mert valaki pornót néz, még nem lesz kontrollmániás hímsoviniszta, bárki is állítja az ellenkezőjét.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta