Öt tipp, ha valami jó helyre utazna márciusban

A tavasz első hónapja tele lesz jobbnál jobb programokkal, a Travelo csapata pedig össze is gyűjtötte ezeket. 

1. Csokizzon ingyen Pécsen! 

A Zsolnay-negyedben csokoládé karnevált tartanak március 5-én és 6-án. A részvétel a rendezvényen ingyenes, kizárólag a kísérőprogramokra (csokivarázs élményvacsora és nagykoncert) kell jegyet váltani. A hétvége folyamán tényleg minden a csokoládéról szól majd: a kiállítás és vásár mellett Zsolnay-mintás csokoládémozaik készül, gyerekeknek lesz  játszóház és mesesarok, a felnőtteket pedig szakmai előadásokkal várják. Lesz beszélgetés neves csokoládékészítővel, -bloggerrel és dietetikussal is. A naponta háromszor látható bonbonos bemutatón kóstolni is lehet, a csokoládépapír-kiállításon pedig különleges csomagolásokat láthatunk távoli országokból és letűnt korokból.

CSOKI
CSOKIKoichi Kamoshida / Europress / Getty

2. Hangolódjon a húsvétra pénzköltés nélkül Bécsben!

A bécsi adventi vásárokra csak úgy özönlenek a magyar turisták. Azt azonban kevesebben tudják, hogy hasonló hangulatú vásárokat tartanak az osztrák fővárosban húsvét előtt is. Aki tehát nem akar jövő télig várni, látogasson el már most vásározni Bécsbe! A portékáknak ugyan szépen megkérik az árát, de nézelődni mindegyikben ingyen lehet. A legtöbb vásár hagyományos húsvéti díszekkel, művészi díszítésű tojásokkal, ínyencségekkel és zenei programmal várja a látogatókat szinte egész márciusban. (A pontos nyitva tartásokat ide kattintva találja.)

Húsvéti vásár Schönbrunnban
Húsvéti vásár SchönbrunnbanKarl Thomas / WienTourismus

A schönbrunni kastély előtti húsvéti vásár a legromantikusabb mind közül. A felnőtteket koncerttel, a gyerekeket húsvéti marcipánnyúl-készítő műhellyel és tojásvadászattal várják. Minden évben az óvárosi Freyungon megrendezett húsvéti vásáron építik meg Európa legnagyobb, kereken 40 ezer festett húsvéti tojásból álló tojáshegyét. A gyerekeket barkácsműhely, bábjáték, valamint egy nyúlól várja ugyanitt. Az Am Hof kézműves vásárán pedig díszes tojásokat, virágkompozíciókat és más dekortermékeket lehet látni és persze vásárolni. 

3. Utazzon Hollókőre vagy Mezőkövesdre húsvéti néphagyományokat ápolni!

A világörökségi faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok várják a turistákat húsvétkor. Az ünnepi fesztiválról minden infót megtalálnak itt.

Tipp: Ha idén valami másra vágynak, nézzék meg, hogyan ünneplik a húsvétot a matyók! Ehhez a bájos mezőkövesdi Hadas városrészt kell felkeresni március 27-28-án.

Locsolkodás Hollókőn
Locsolkodás HollókőnBalogh László / Reuters

4. Vegyen részt egy különleges ünnepen Indiában!

A legszínesebb indiai fesztivál, a holi is most esedékes. Az ünnep a holdnaptárhoz igazodik, phálgun hónap (február-március) utolsó holdtöltéjéhez, idén, ha minden igaz, március 23-ra esik. A fesztivál mindenhol egy kicsit más, van ahol csak két napos, máshol két hétig tart, de a lényeg az önfeledt öröm, a tél elbúcsúztatása és a tavasz köszöntése. A holi legfontosabb kellékei a színes festékek, melyekkel mindenkit összekennek, így nagyon érzékeny bőrűeknek ezért csak mérsékelt lelkesedéssel ajánljuk a dolgot. Ruhából pedig véletlenül se a legjobbat vigyék , hacsak nem akarják tiritarkára festeni ingyen.

Holi: színes festékpor minden mennyiségben
Holi: színes festékpor minden mennyiségbenSusannah Ireland / Northfoto

5. Legyen egy fergeteges pirotechnikai show részese Valenciában!

Szintén őrült ünnepet tartanak Spanyolországban, Valenciában, csak itt a festékpor helyett a pirotechnika minden elképzelhető formája borítja be az utcákat. A középkori gyökerű Las Fallas fesztivál is a tavaszköszöntés egy formája. Felvonulások, parádék, rezesbandák, féktelen tánc, petárdázás, tűzijátékok, lángoló szobrok minden mennyiségben – akit zavar a zaj, a tömeg, és fél a tűztől, semmiképp ne vegyen részt. Aki viszont szereti az őrült ünneplést, annak itt a helye! Idén a Las Fallast március 15-19. között tartják, minden további infó róla itt.

A Las Fallasra csak az menjen, aki nem fél a tűztől
A Las Fallasra csak az menjen, aki nem fél a tűztőlc94 / Northfoto

Tovább is van, mondjuk még?

Nem volt elég az ingyenes tippekből? Ide kattintson a továbbiakért! A Holi és a Las Fallas túl vad önnek, és inkább arra kíváncsi, milyen a korfui húsvét? Vagy inkább Guinness-t vedelne a helyiekkel Szent Patrik nap alkalmából Dublinban? Ezekről itt írtunk bővebben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra