A tátott szájjal alvás tönkreteszi a fogait

Ha eddig azt hitte, hogy a tátott szájjal alvás egyetlen veszélye, hogy alvás közben lenyel néhány pókot, akkor rossz hírünk van: fogai is tönkremehetnek miatta. 

Egy kutatás most arra világított rá, hogy a tátott szájjal alvás legalább annyira rossz a fogainak, mint ha alvás előtt egy kis szénsavas üdítőt iszik. Ennek az az oka, hogy a szájon át való légzés kiszárítja a száj nyálkahártyát, nyál hiányában a szájüregben lévő savképző baktériumok túlzottan jól érzik magukat, és megváltozott kémhatás pedig szuvasodáshoz vezethet. Alapesetben a száj egészséges pH-értéke 7,7, ez a tátott szájjal alvóknál ez átlagosan 6,6, de 3,6-os értéket is mértek már. hasonló hatás van annak is, ha lefekvés előtt egy pohár narancslevet vagy szénsavas üdítőt iszik.

Mindez elég rossz hír az asztmásoknak és az alvási apnoéban szenvedőknek, ugyanis ők általában a szájukon veszik a levegőt éjszakánként. És még egy elgondolkodtató adat: a felmérések szerint a férfiak harmada alszik tátott szájjal, míg a nőknek mindössze öt százaléka. 

shutterstock 115175056
Shutterstock

A módszer

Joanne Choi, az új-zélandi Otago Egyetem alváskutatója munkatársaival egy olyan szerkezetet fejlesztett ki, amit a fogakra lehet erősíteni és méri a száj pH-értékét. A kísérletben 10 önkéntes vett rész. A vizsgálati alanyoknak egyik éjszaka orrcsipesszel kellett aludni, hogy biztosan a szájukon keresztül vegyék egész éjszaka a levegőt, majd másnap csipesz nélkül. Ez volt az első olyan kísérlet, ahol nem kellett felkelteni a résztvevőket a savasság méréséhez. Ez azért fontos, mert így nem avatkoztak bele a szervezet természetes ritmusába, ráadásul folyamatosan tudták monitorozni a pH-szintet több napon keresztül.

shutterstock 167521625
Shutterstock
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek