A nők máshogy válnak függővé, mint a férfiak?

Arról már hallottunk, hogy a nők a Vénuszról, a férfiak pedig a Marsról jöttek. Ezen túl azonban számos tudományos érv magyarázza a nők és férfiak közti biológiai és pszichológiai eltéréseket, és azt, hogy milyen módon vonzzuk egymást vagy miként élesednek ki a különbségek. Nem meglepő, hogy eltérő módon közelítjük meg a stresszhelyzeteket, másként használjuk az érzelmi repertoárunkat, így reakcióink is különbözőek lehetnek. Ha csak ebből indulunk ki, akkor azon sem lepődünk meg, hogy nők és férfiak eltérő szerhasználati szokásokkal rendelkeznek. Függőségeink más irányba mutatnak, igaz, a probléma közös.

Mást jelent női vagy férfi szerhasználónak lenni?

Habár a szenvedélybetegségek előfordulási aránya magasabb a férfiak körében, mint a nőknél, ez közel sem jelenti azt, hogy gender-specfikus jelenségről beszélhetünk. Néhány éve egy nagyszabású amerikai kutatás azt az eredményt hozta, hogy miközben a tizennyolcadik életévüket betöltött férfiak körében kétszerese volt a kémiai szerfüggőség aránya, mint az azonos korú nők körében, addig a 12-17 éves korosztályban megközelítőleg azonos az előfordulás. Magyar eredmények arra utalnak, hogy a középiskolás korosztályban a fiúk nagyobb valószínűséggel kísérleteznek illegális szerek kipróbálásával, míg a lányok a legális szerek felé fordulnak.

shutterstock 110412158

Kutatások szerint a nők később nyúlnak pszichoaktív szerek után, mint a férfiak, olykor párkapcsolati befolyás is közrejátszik ebben. Jellemzően a nők korábban kerülnek ellátásba, mint az erősebbik nem képviselői. Ugyanakkor a nők esetében gyakoribb a társuló pszichiátriai zavarok kialakulása, úgy mint depresszió vagy szorongászavarok. Sok esetben nehéz eldönteni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, vagyis a függőség provokálta a hangulatzavarokat, vagy a hangulatzavar talaján vert gyökeret a szenvedélybetegség. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a férfiakhoz képest nők esetében jellemzőbb, hogy tudattalan öngyógyító szándékkal használnak szereket, így próbálnak jobban lenni. Ez egyfajta nem tudatos önorvoslás, más néven önmedikalizáció.

Drog vagy alkohol?

A szerválasztásban szintén mutatkoznak eltérések, amerikai kutatási adatok szerint a férfiak nagyobb valószínűséggel említik marihuána és alkohol használatát, míg a nők körében a különböző gyógyszerek (szorongásoldók, nyugtatók, altatók) nem rendeltetésszerű használata jelezhet eltéréseket a férfiakhoz képest. Magyar középiskolások körében olyan adatok születtek, melyek szerint a lányok nagyobb valószínűséggel próbáltak ki valamilyen gyógyszert visszaélésszerűen, mint a fiúk, felnőtt populációban is gyakoribb ez a szerválasztás a nők körében Ez az a szercsoport, ami kapcsán általában a nők veszik át a vezetést, egyéb pszichoaktív szerek tekintetében a férfiak kisebb-nagyobb előnnyel többnyire nagyobb arányszámokat produkálnak.

Ugyanakkor a teljes populációt tekintve az élen az alkohol jár, ezt a legfrissebb hazai eredmények is megerősítik. Magyarországon közel 800 000-re becsülik az alkoholfüggők arányát, amivel Európa élbolyába tartozunk, ehhez képest lényegesen kevesebb a drogfüggők száma.

Mit jelent nőként inni, drogozni?

Vitatható, hogy a számoktól eltekintve, változtak-e a nők szerhasználati szokásai. A női szerepek jelentős átalakuláson mentek keresztül. A nemi szerepek és feladatok közötti különbségek csökkentek, átalakult a női szerfogyasztás megítélése is. Elekes Zsuzsanna Azonos szerepek azonos szenvedélyek? című írásában egy másik lehetséges magyarázatra is kitér. A kilencvenes évektől a fiatalok szabadidős tevékenységiben egyre több helyet kap a szerhasználat, ami a szerfogyasztásban a nemek közti eltéréseket is csökkentette.

shutterstock 161639981

Mi a helyzet a viselkedési függőséggel?

A viselkedési addikciók terén szintén általánosítható az, ami a szerfüggőségekről elmondható: a függőség nem a férfik vagy a nők sajátja. Igaz ez akkor is, ha bizonyos magatartásformák, vagy szélsőséges esetben azok kényszeres, ismétlődő, destruktív hatást előidéző kivitelezése közelebb áll a női vagy férfi szerephez kapcsolódó feladatokhoz. Vegyük példaként a társfüggőséget. Evolúciós alapokon nyugvó tény, hogy a nők több energiát fektetnek a gondoskodásra, az egyesítésre, míg a férfiak individualistábbak, ezt részben magyarázza Trivers megállapítása, miszerint a nőstények több energiát áldoznak utódaik nevelésére, mint a hímek, akik a kevesebb energiaráfordítás mellett több utód létrehozására képesek. Ha a gondoskodás igényére, mint feltörhetetlen biológiai kódra tekintünk, úgy a női nem képviseletében egészséges és adaptív magatartásformák születnek meg. Elnagyolt, patológiás, túlzott kontrollgyakorlással járó véglete a társfüggőség irányába mutathat. Becslések szerint valóban több nőt érint a kodependencia, mint férfit, mégsem marad érintetlen az erősebbik nem. Hihetnék azt is, hogy a munkafüggőség férfibetegség, vagy a testedzésfüggőség is csupán a férfiakat érinti, de rá kell jönnünk, hogy nem ilyen egyszerű a képlet. Utóbbi például evészavarokkal társulhat a nők körében.

Mi köze a nemnek a felépüléshez?

Habár számos sztereotípiára épülő hiedelem övezi a szenvedélybetegségeket, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy nincs nemi, korosztályi, társadalmi státuszbeli kritériuma a függőség kialakulásának. A biológiai-társadalmi nemiség fontos szempont lehet egy komplex felépülési programban, a szeparáltan működő férfi és női csoportok sokat segíthetnek olyan elakadásokban, melyek a függőség természetét is alakítják. Ha abból indulunk ki, hogy a személyiség fejlődése megreked a függőség kialakulásával, akkor a felépülés során gondolnunk kell a pótlólagos személyiségfejlődésre is. Ebből pedig aligha hagyható ki, hogy rátekintsünk saját nemiségünkhöz köthető önálló identitásunkra.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Juhász Dániel pszichológus gyermekpszichológus, pár- és családterápiás tanácsadó, a Humánia Pszichológia Blog szerzője, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági és nevelési problémákkal is. A life coach csapat tagja továbbá Kurán Zsuzsa pszichológus, családterápiás tanácsadó és Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus az emPatika munkatársai, valamint  Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek