Ha vidámabban beszél, a kedve is jobb lesz

Tudjuk, hogy az arcizmok helyzetéről az agyba érkező visszajelzések egy visszacsatolási rendszeren keresztül képesek befolyásolni hangulatunkat. Tehát, ha mosolyt erőltetünk az arcunkra, attól egy kis idő elteltével valóban jobban fogjuk érezni magunkat. Egy friss vizsgálatból most kiderült, hogy ez a mechanizmus nemcsak az arcizmok mozgásával, de a saját hangunkkal is remekül működik. 

A PNAS nevű újságban nemrég megjelent kísérletben a résztvevőknek beszélniük kellett, miközben a kutatók módosították hangszínüket vidámabb, szomorúbb vagy megrettentebb irányba, anélkül, hogy az emberek ezzel tisztában lettek volna. A résztvevőknek ezután be kellett számolniuk érzelmi állapotukról, amit egyébként a kutatók fiziológiás mérésekkel is nyomon követtek. Az eredmények szerint a hang módosítása sikeresen befolyásolta mind objektív, mind szubjektív szempontból az emberek hangulatát, vagyis, aki például vidámabbnak hallotta saját hangját vidámabbnak is érezte magát, és testi jelzései is erre utaltak.

shutterstock 173847239

A Kalifornia Egyetem kutatói szerint ezek az eredmények azt jelzik, hogy hasonló - nem tudatos - módszereket használunk saját, mint mások érzelmi állapotának feltérképezésére, és állítják, hogy ez az első tudományos bizonyíték arra, hogy a hallási modalitásból származó visszajelzések valóban befolyásolják az emberek érzelmeit. 

Ha tehát vidámabb hangulatba kerülne, méghozzá gyorsan, nem kell mást tennie, mint mosolyogni és elővenni a boldog, csicsergő hangszínét. Már ha ön tisztában van azzal, milyen az. Mi bajban lennénk. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek