5 dolog, amit tudnia kell a fahéjról

Kellemes illata és markáns íze miatt a fahéj az őszi és téli hónapok legkedveltebb fűszere, de tudta, hogy többek között fogfájás vagy kezdődő influenza ellen is hasznos lehet? Sőt kimutatták, hogy antimikrobiális tulajdonságai miatt képes felvenni a harcot a Candida gombával is. Ha kíváncsi rá, mi mindenre jó még a fahéj, olvasson tovább!

1. Szabályozza a vércukorszintet

Egy, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által végzett kutatás során kimutatták, hogy az antioxidánsokban gazdag fahéjkivonat segít csökkenteni a diabétesz és a szívbetegségek kialakulásának kockázati tényezőit. A vizsgálatban résztvevő 22 túlsúlyos, a prediabétesz fázisában lévő felnőttet véletlenszerűen két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai placebót fogyasztottak, míg a másik csoport egy-egy adag vízben oldódó fahéjkivonatot kapott napi két alkalommal a megszokott étrendjük mellett. A kutatók a kísérleti időszak elején, majd 6, illetve 12 hét elteltével vérmintát vettek minden önkéntestől, és kiderült, hogy a fahéjkivonatot fogyasztó vizsgálati alanyok szervezetében javult az antioxidáns szintje, sőt a fűszer csökkentette a vércukorszintjüket is. Érdemes tehát a reggeli zabpelyhet vagy az édesburgonyát egy kis fahéjjal meghinteni, hogy elősegíthessük vércukorszintünk szabályozását. Már csak azért is, mert – bár technikailag nem édesek - az olyan édeskés ízélményt keltő fűszerek, mint a gyömbér, a szerecsendió vagy a fahéj növelik a teltségérzetet és enyhítik a cukor utáni vágyat.

fuszketto
NickCT / Wikipedia

Az is hozzátartozik ezekhez az eredményekhez, hogy egy polifenol hatóanyagnak köszönhetően - ami képes az inzulin hatását utánozni – a fahéj lassítja a gyomor kiürülését, így étkezés után megfékezi a vércukorszint hirtelen megemelkedését. A Georgia Egyetemen kutatói megállapították, hogy a fahéj megakadályozza a magas vércukorszint okozta szöveti károsodást és egyes gyulladások kialakulását. Magas vércukorszint esetén ugyanis a cukor fehérjemolekulákkal vegyülve úgynevezett glikációs végtermékeket (AGE) hoz létre, amelyek aktiválják az immunrendszert és az öregedéssel illetve a cukorbetegséggel összefüggő szöveti károsodásokat és gyulladásokat váltanak ki. A tanulmány szerzői közvetlen kapcsolatot fedeztek fel több fűszernövény (köztük a fahéj) antioxidánstartalma és az AGE-képződés elleni hatékony védelem között.

2. Jót tesz a szívnek

A glikációs végtermékek egyébként érelmeszesedést is kiválthatnak, így a fahéjnak köszönhetően a szívbetegségek kialakulásának kockázata is csökken. De ez még nem minden. Egy 2011-ben készült tanulmány szerint az olyan fűszerekben gazdag ételek, mint a kurkuma vagy a fahéj, csökkentik a zsírban gazdag ételek negatív hatásait a szervezetben. Köztudott, hogy a magas zsírtartalmú ételek gyakori fogyasztása megemeli a vérben a triglicerid molekulák szintjét. Márpedig a krónikusan magas trigliceridszint növeli a szívbetegségek kockázatát. Ebben a kisebb vizsgálatban - mindössze hat, 30 és 65 év közötti túlsúlyos, egyébként egészséges férfi vett részt – kiderült, hogy mekkora szerepe van a fűszereknek egészségi állapotunk alakulásában. Az önkéntesek két különböző napon 2 evőkanál fűszerkeveréket (többek között fahéjat) adagoltak a zsírban gazdag fogásokhoz, aminek hatásait a kutatók összehasonlítottak a fűszerezetlen ételek hatásaival. Az étkezések után vett vérminták tanúsították, hogy amellett, hogy a vér antioxidáns szintje 13 százalékkal nőtt, a fűszeres ételek fogyasztása 30%-kal alacsonyabb trigliceridszintet eredményezett a kontroll ételekkel szemben.

3. Serkenti az agyműködést

Tudta, hogy ennek a különlegesen gazdag illatnak már a belélegzése is fokozza agyunk aktivitását? De van más módja is annak, hogy élvezhessük az előnyös hatásait. A Wheeling Jezsuita Egyetem kutatói arra kérték a vizsgálatukban résztvevő alanyokat, hogy hajtsanak végre bizonyos feladatokat a számítógépen, miközben néhányan közülük sima rágógumit, míg mások fahéj ízesítésű, illetve borsmentás vagy jázminos rágót fogyasztottak. Az eredmények alapján azoknak volt a legjobb a kognitív teljesítménye, akik fahéjas rágógumit kaptak.

Az Amerikai Mezőgazdasági Kutató Szolgálat tanulmánya alapján ráadásul a fahéjkivonat segíthet traumás agysérülés vagy szélütés után, és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben is hasznos lehet, ugyanis vele kivédhetőek fehérjelerakódások, aminek köze van ezen betegség kialakulásához. És ez nem minden! Egy az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek Alapítványa által támogatott egérkísérletben a kutatók azt találták, hogy miután az állatokat őrölt fahéjjal etették meg, szervezetükben a fahéj nátrium-benzoáttá alakult át, és ez a vegyület az agyba kerülve megállította a Parkin és DJ-1 fehérjék pusztulását, normalizálta az ingerületátvivő vegyületek szintjét, illetve fejlesztette a motoros funkciókat a kísérleti állatoknál. 

shutterstock 133083593

4. Gombaölő összetevők

A fahéjaldehid hatékony a bakteriális fertőzések és a bélben elszaporodó élesztőgombák visszaszorításában. Egy német kísérletben három Candida törzset (Candida albicans, Candida tropicalis, Candida krusei) kezeltek fahéj-, illetve pacsuliolajjal. Elektronikus mikroszkóp segítségével a szakértők megfigyelték, hogy az illóolajok hatására még a flukonazol nevű gombaölő szernek ellenálló sejtek is elpusztultak 72 órán belül. Jó hír, hogy egy másik laboratóriumi teszt során pedig bebizonyosodott, a transz-fahéjaldehid segít megakadályozni az E. coli okozta húgyúti fertőzéseket is. 

5. Azért csak óvatosan! 

Bár a fahéjnak normális esetben nincsenek káros hatásai, gyakori és nagy mennyiségű fogyasztása vagy külsőleg történő alkalmazása irritálhatja a száj nyálkahártyáját és az ajkakat. A kasszia pedig kimondottan nagy dózisban mérgező lehet májproblémákkal küzdők számára is. Éppen ezért ha ön különösen szereti és gyakran fogyasztja azt, lehetőleg konzultáljon háziorvosával és ügyeljen arra, hogy gyógyírként semmilyen fűszert ne alkalmazzanak se gyerekek, se terhes nők vagy szoptató anyukák.

Mi fán terem?

A Délkelet-Ázsiában, kiváltképp Srí Lankán és a Szunda-szigeteken honos, babérfélék családjába tartozó fahéjfa (Cinnamomum verum vagy C. zeylanicum) kérgéből származik a ceyloni fahéj, de létezik kínai fahéj is, ez a kasszia (Cinnamomum aromaticum vagy C. cassia). A két fűszernek hasonló az íze, de míg a kassziában a csípős dominál, a ceyloni egy kissé enyhébb és sokkal nehezebb megtalálni azt az európai piacokon.

A mára már világszerte elterjedt fűszer sokáig az arabok monopóliumának számított és a kereskedők mindenféle kamu történettel álltak elő eredetéről, hogy pofátlanul magasan tartsák a luxustermék árát. Már az ókori egyiptomiak is ismerték annak jótékony hatásait: nap mint nap használták ízesítésre, gyógyászati célokra, sőt a mumifikálás egyik alapanyagaként is szolgált.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek