Aprócska gomb mentheti meg az emberek életét

Az Egyesült Államokban a nők 19,3 százaléka és a férfiak 1,7 százaléka lesz szexuális erőszak áldozata - írja a Masahble. A Roar for Good ez ellen próbál megoldást nyújtani. A cég első terméke, az Athena úgy néz ki, mint egy picinyke gomb és övre vagy a kabátra téve kell hordani, ha pedig a tulajdonosa megnyomja, a kütyü hangosan riasztani kezd, és elküldi a megtámadott személy GPS koordinátáit a megadott segélykérő számnak. 

A kis készülékre a közösségi finanszírozás keretében gyűjtenek pénzt az Indiegogo oldalán. A megcélzott 40000 dollár alig 48 óra alatt gyűlt össze, a cikk megírásának pillanatában 172 000 dolláron áll, amivel az adományozók alaposan túltejesítették a kitűzött célt, úgy, hogy még több mint két hét van hátra a kampányból. A tervek szerint Athena 2016 májusától lesz kapható, és 99 dollárba (kb. 29 ezer forintba)  kerül majd.

A cég egyik alapítója, Yasmine Mustafa fejében azután született meg az ötlet, miután hátizsákos turistaként járta Dél-Afrikát, mindenhol hallott történeteket arról, hogy támadtak meg egy nőt a környéke, majd hazaérve az egyik közeli szomszédját brutálisan megverték és megerőszakolták. "Amikor másnap elolvastam a történetet az újságban, megszületett a Roar ötlete" - nyilatkozta Mustafa. A Pallas Athéné után elnevezett készülék célja, hogy megakadályozza a támadást, legyen szó idegenről vagy ismerősről. Ez azért is fontos, mert ötből négy alkalommal az elkövető ismeri az áldozatot.

A kis szerkezet azért is hasznos, mert nem kobozzák el a reptéren és könnyen hozzáférhető. Ráadásul, ha sikerült elvenni az áldozattól, a sokkolóval és a paprikaspray-vel ellentétben nem lehet felhasználni ellene. A hasonló kütyükkel szemben pedig az az előnye, hogy nem csuklón kell viselni, mert a tapasztalatok szerint, ez a legrosszabb hely egy ilyen eszköz számára, mert csak egy kézzel van lehetőség aktiválni. 

A készüléket ugyan úgy reklámozzák, mint egy nőknek készült termék, természetesen férfiak is használhatják, sőt, a gyerekek és idős emberek számára is hasznos lehet. Ha minden jól megy, a készülék idővel majd képes lesz értesíteni a rendőrséget, és a fejlesztők szeretnék, ha el lehetne rejteni a ruházatba is, és készülne egy luxus kollekció is, hogy mindenki megtalálja a stílusának megfelelő darabot. És még valami, az Indegogo segítségével befolyt összeg 10 százalékát egy olyan alapítványnak ajánlják fel, ami fiataloknak tart felvilágosítást a kapcsolati erőszakról. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek