Napi két perc ugrálással elkerülhető az időskori csontritkulás

Legalábbis ezt állítják a Loughboroughi Egyetem kutatói, akik 34 idős férfi csontozatának állapotváltozását figyelték meg egy éven keresztül. Az persze nem újdonság, hogy a rendszeres edzés jót tesz a csontoknak, de a meglepően pozitív eredmények szerint az idősebbeknek elég naponta egy rövid ugróedzést lezavarniuk, ha meg akarják előzni a kellemetlen és veszélyes csonttöréseket. Persze csak óvatosan...

A kísérletben résztvevők feladata az volt, hogy naponta két percen át egy lábon ugráljanak. Fontos kikötés volt azonban, hogy semmit ne változtassanak étkezési és egyéb szokásaikon, valamint az is, hogy minden alkalommal ugyanazon a lábukon szökdécseljenek, mert így a pihenő láb kontrollként funkcionált. Az alanyok egy év szorgalmas ugrálása után a kutatók hét százalékos tömegnövekedést állapítottak meg a megdolgoztatott alsó végtag csontozatának külső rétegében és az alatta lévő szivacsos állományban. A CT-vizsgálatokkal azt is kimutatták, hogy a csontok legvékonyabb, és ezért legveszélyeztetettebb részein volt a legszembetűnőbb a változás – írja a Daily Mail

A szakértők szerint az eredményeknek nagy jelentősége van a csontritkulás megelőzésében és kezelésében. Az oszteoporózis igen nagy probléma, hiszen évente közel 9 millió olyan törés fordul elő, ami erre vezethető vissza. „A csípőtáji törés igen komoly, az idősebbek körében gyakori közegészségügyi probléma, amelynek súlyos gazdasági és társadalmi ára is van, hiszen az érintettek nemcsak kínzó fájdalmat élnek át, de elveszítik mozgásszabadságukat, állandó felügyeletre szorulnak, ráadásul egy ilyen törés a halálozás kockázatát is többszörösére növeli” – fűzte hozzá a kutatást vezető szakember, dr. Sarah Allison.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra