9 szuper tipp, hogyan szedje össze magát a délutáni kajakómából

A szegény dolgozó nap közben simán el tud fáradni annyira, hogy úgy érzi, ezen már csak az segíthet, ha lefekszik. És már tudjuk, ha ezt ebéd után tenné, nagyon is jót tenne magával, de mivel a munkáltatók ezt rendszerint nem támogatják, a Woman's Health 9 tippel segít, hogyan energetizálhatja magát néhány perc alatt.

1. Lélegezzen mélyeket!

A test egyik legfontosabb üzemanyag az oxigén. Ha ebből nem kap eleget, akkor elálmosodik, lassúvá, fáradttá válik. Ha így érzi magát, vegyen jó mély levegőket, odafigyelve arra, hogy mind a mellkasa, mind a hasa emelkedjen meg, majd fújja ki úgy, hogy a köldöke minél jobban közeledjen a gerincéhez. Ezt ismételje néhányszor, és a plusz oxigén jótékony hatásaival máris számolhat (de az is benne van a pakliban, hogy egy kissé megszédül a nagy légvételektől).

2. Pörgesse fel magát zenével!

Persze nem mindegy, hogy milyennel. A kutatások bebizonyították, hogy a zene dallama és ritmusa befolyásolja a mozgásunkat és a közérzetünket. Persze ez fordítva is igaz, hiszen ha le van törve, akkor valószínűleg olyan számokat hallgat, amik tükrözik a lelki állapotát. Szerencsére, azonban ha fáradt, de energikus, vidám dalokat hallgat, akkor feltöltődik, átveszi a zene lüktetését, és sokkal több energiája lesz.

Shutterstock

3. Mozogjon!

Igen, a mozgás energiával tölt fel. És itt még csak nem is a rendszeres sportról van szó – bár tény, hogy akik rendszeresen edzenek, sokkal energikusabbak! Ha a munkahelyén nagyon belassul, vagy otthon jön rosszkor az ellustulás, akkor sétáljon, ugráljon, lépcsőzzön egy kicsit. Nagyjából 10 perc ilyen nem megerőltető mozgás is 4 órára feltölti energiával. Az ok egyszerű: felpezsdül a vérkeringés, így pedig az agy több oxigénhez jut.

4. Maszturbáljon!

Igen, jól olvasta. Ha úgy érzi, nem tud rendesen koncentrálni, akkor egy jó önkielégítés segíthet a dolgon. Ilyenkor ugyanis dopamin, prolaktin, szerotonin és oxitocin is felszabadul a vérben, és ezek a neurotranszmitterek többek között a koncentrálást is elősegítik. Hogy utána álmos lesz? Jó, hát akkor jöhet az előző pontban említett mozgás!

5. Irány a természet!

Azt már tisztáztuk, hogy 10 perc mozgás nagyon is jól energetizálja az embert. Ha pedig mindezt egy közeli parkban, vagy erdőben teszi, akkor a hatás fokozódik (ugyanez valószínűleg az 5. pont esetében is igaz, de azt mégsem ajánljuk). Valójában az ilyen helyeken még csak a mozgásra sincs szüksége ahhoz, hogy energiát nyerjen, mivel a dolog akkor is működik, ha egyszerűen csak kiül egy padra, és élvezi a természetet.

6. Igyon!

Na persze 4 cent rövidital is remekül emeli a komfortérzetet, de munkahelyen nem a legjobb megoldás. Ellenben a víz szintén energetizál, csak éppen nem a cukor lévén, ahogyan az alkohol. A test megfelelő működésének egyik alappillére a megfelelő hidratáltság. Ha pedig nem iszik eleget, akkor a teste nem működik tökéletesen, vagyis többek között fáradt lehet. Figyeljen arra, hogy elég vizet igyon nap közben – ne csak akkor, amikor szomjas – így nem csak energetizálhatja magát, hanem a bőrének, és az egészségének is jót tesz!

7. Nézzen vicces videókat!

Amikor munka közben a Facebookra téved, ahol az egyik ismerőse megosztott egy vicces videót - mondjuk valami cicásat -, azt érdemes megnézni. A mosoly és a nevetés ugyanis emeli a vérnyomást és a pulzusszámot, valamit endorfint termel, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy energikusabbnak érezze magát.

8. Egyen

Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy ha bedob egy csokit, azzal megemeli az energiaszintjét. Ez igaz is, hiszen a cukor kiugróan megdobja a vércukorszintet, ami pillanatnyi energiához juttatja. Ugyanakkor a rostokat, fehérjét és egy kis zsírt fogyaszt, akkor a hatás megnövelhető, és elhúzható. Ezeknek az anyagoknak a lebontása tovább tart, vagyis sokkal tovább adagolják a vérbe a cukrot, ami az energiát adja. Vagyis csoki helyett válasszon inkább egy joghurtot, gyümölcsökkel, zabkeksszel, vagy éppen pirítóst tojással.

9. Gondoljon az esti szexre!

Ha van partnere, akkor képzelje el, mit művelne vele az ágyban! Ez ugyanis hasonló folyamatokat indít el, mintha csokit enne. Ha elképzeli a szexet a partnerével, attól megnő a vércukorszintje, amivel energetizálja magát. Ráadásul a szexuális élete is felpezsdül, hiszen a fantáziákat később valóra is válthatja.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra