Jó a gyerek memóriája? Vigyázzon vele!

Azok a gyerekek, akiknek jó a memóriája, könnyebben hazudnak, mint kevésbé jó képességű társaik – mondja egy új gyermekpszichológiai tanulmány. A szakemberek hat-hétéves gyerekeknek adták meg a lehetőséget, hogy csaljanak egy egyszerű játékban, aztán pedig hagyták, hogy nyugodtan hazudjanak a tettükről, írja a BBC. Meglepő módon kiderült, hogy a jól hazudó gyereknek jobb a verbális emlékezete, azaz sokkal több szót képesek felidézni, mint nemhazudó társaik. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Hát azt, hogy akkor is könnyebben zsonglőrködnek a szavakkal, ha hazudnak – tehát nehezebben kavarodnak bele a sztorijukba.

shutterstock 109976480

Journal of Experimental Child Psychology című szaklapban közölt tanulmányban sheffieldi és stirlingi kutatók 114 gyereket vizsgáltak négy brit iskolából. A kutatók rejtett kamerákkal figyelték a gyerekeket az egyszerű kérdezz-felelek játék alatt, így könnyedén ki tudták szúrni, kik azok, akik akkor is ellesik a választ a kitalált kérdésre, ha az előzőleg meg lett nekik tiltva. A kísérlet során egy meglepő részletre is fény derült: csak a (brit) gyerekek negyede csalt azzal, hogy puskázta a választ. 

A kutatók az előzetes kérdésekkel azt mérték fel, hogy melyik gyerek a jó, melyik a rossz hazudozó. Valójában arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire képesek a gyerekek jó fedősztorit kitalálni a hazugságaikhoz. A különböző memóriateszteken bebizonyosodott, hogy a jó hazudozóknak sokkal jobb a memóriája a különböző szavak elsajátítására, ám arra semmiféle bizonyítékot nem találtak, hogy a gyerekek vizuális, azaz képi emlékezete is jobb volna. A kutatók azt mondják, ez azért van, mert a hazugság kitalálásához rengeteg verbális információt kell nyomon követni, míg a képekre ilyenkor nincs különösebb szüksége az agyunknak. 

Dr Elena Hoicka, a sheffieldi egyetem kutatója szerint az éremnek két oldala van: „Bár a szülőket általában nem lelkesíti, ha füllent a gyerek, legalább azzal vigasztalhatják magukat, hogy ha a kölyök jól hazudik, akkor valószínűleg jól forog az agya is és kiváló memóriája van." A kutatók a továbbiakban arról szeretnének többet megtudni, hogy hogyan sajátítja el a gyerek a hazudozás képességét.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra