#ÉLETEM

Betegséget is jelezhet, ha folyton izzad

2015. június 18., csütörtök 08:28

A test a túlmelegedés ellen izzadással védekezik. Ez szükségszerű, hiszen a túlhevülés ájuláshoz, sőt, halálhoz is vezethet – de ettől még utálunk izzadni. A problémát ezzel nem csak a ruhán terjengő foltok megjelenése jelenti, hanem a kellemetlen szag, ami viszont nem minden típusú izzadásnál jelentkezik. A testben ugyanis kétféle izzadságmirigy található: az egyik az ekrin mirigy, mely testszerte mindenhol megtalálható, de legnagyobb számban a tenyéren és a talpon. A verejtékezés pedig idegrendszeri és érzelmi hatásra jellemző (ezért nyirkos az ember tenyere egy fontos meeting, vagy éppen vizsga előtt).

shutterstock 259027382

Az izzadságtermelő mirigyek másik fajtái az apokrin mirigyek. Ezek hormonális hatásra folyamatosan termelik a nedvességet, és nagy számban találhatóak a nemi szervek, az emlőudvar, valamint a hónalj környékén. A váladékuk lúgos kémhatású, ami még nem jelentene alapvetően gondot, ugyanis mind az ekrin, mind az apokrin mirigyek váladéka eredendően szagtalan, ám utóbbi kémhatása miatt, ha sokáig a bőrön marad, akkor ott baktériumok szaporodnak el, melyek az ott maradt anyagok lebontása közben olyan vegyületeket is előállítanak, melyek felelősek a jellegzetes izzadságszagért.

Amikor az ok állapot, nem betegség

A fokozott izzadás, vagyis a hyperhidrózis nem minden esetben utal valamilyen betegségre. Az is előfordul, hogy a háttérben egy olyan állapot van, amin az ember vagy tud változtatni, vagy csak meg kell várnia, amíg elmúlik.

Az egyik ilyen a túlsúly. Nyáron az ember mindenképpen izzad, hiszen ez a test természetes hőleadó és hőháztartás-szabályozó reakciója: az izzadással a bőrre nedvesség jut, ami így el tud párologni. A folyamat közben a bőrfelület hűl, vagyis a test így védekezik meleg ellen. Ha azonban valakinek túlsúlya van, azzal a testét fokozott terhelésnek teszi ki. Nem elég a nagy meleg, emellett a mozgás, illetve gyakorlatilag minden tevékenység extra izzadással jár. Az izmok ráadásul sport közben kapnak dhasonló terhelést, mint amikor a túlsúlyos testet mozgatja. Az izmok többletmunkát végeznek, ami hőtermeléssel jár. A kinti meleggel együtt a belső hőtermelést is szabályozni, kompenzálni kell, így az izzadás fokozottá válik.

A test hormonális változásai csak részben betegség következményei. A korral ugyanis bizonyos változások mindenképpen végbemennek az egészséges szervezetben- ilyenkor nem betegségről van szó, de ez nem jelenti azt, hogy ne járnának tünetekkel. A kamaszok esetében az apokrin mirigyek fejlődése, fokozott működése okozhat problémát, ám ez idővel rendszerint elmúlik. Az idősík másik vége felé közeledve a hölgyek esetében a klimax okozhat ilyen tüneteket. Ez az időszak hormonális változások sorával jár, így az izzadás fokozódása is természetes velejárója lehet.

shutterstock 283010336

Amikor betegség okozza

A problémás, vagyis túlzott izzadást pszichés eredetű problémák is okozhatják, de gyakoribb, hogy hormonális eltérésből adódnak. Az egyik leggyakoribb kiváltó ok a pajzsmirigy túlműködése lehet.

„Az alacsony testsúly és a fogyás leggyakrabban pajzsmirigy túlműködés következménye, ugyanis, míg az alul működés lelassult anyagcsere folyamatokkal jár, addig a túlműködés során mindez felgyorsul. A problémát okozhatja a pajzsmirigy gyulladása, autoimmun betegsége (Graves-Basedow kór), túl sok jód a szervezetben, valamint az agyalapi mirigy (hipofízis) pajzsmirigy hormonelválasztást serkentő hormonjának túltermelődése. A betegség tünetei igen szerteágazóak, a súlyvesztés mellett felléphet heves szívdobogás, fokozott izzadás, idegesség, kidülledő szemek. Legtöbbször gyógyszeres kezelésre van szükség, ám ritkán műtétre is sor kerülhet, attól függően, mi is áll a pajzsmirigy túlműködés hátterében” - mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

A probléma akár cukorbetegségre is utalhat- ebben az esetben ugyanis az ok az alacsony vércukor érték, amire mindenképpen figyelmet kell fordítani. Ha ezt a beteg nem veszi komolyan, annak ájulás, vagy akár rossz esetben hipoglikémiás kóma és halál is lehet a következménye.

Mit tehet?

Ha túlzott izzadást tapasztal, mindenképpen érdemes első körben orvossal is konzultálni, hogy a háttérben meghúzódó esetleges betegségeket ki lehessen zárni.

Persze, amíg ez meg nem történik, addig is jól szellőző pamut ruhákat válasszon, és messze kerülje a műszálat! Így a bőr jobban tud levegőzni, és az izzadással járó foltok és szag is enyhébb lehet.

Az izzadásgátlókkal viszont csak óvatosan bánjon. Bár a bolti kivitelek is elég erősek, a gyógyszertári megfelelőik még jobb hatásúak. Azonban az izzadásnak a túlhevülés elleni szerepét sem szabad elfelejteni, amit a túl nagy felületen blokkolt izzadságmirigyekkel nem tud elérni, így akár rosszullét is lehet a vége. Természetesen egy orvosi szűrés után akár a botox is kiváló opció lehet, ám az izzadásgátlás a legtöbb esetben csupán tüneti kezelés, magát a kiváltó okot így nem lehet megszüntetni.

shutterstock 259027382

Azzal is tisztában kell lenni, hogy a kellemetlen szagok ellen a zuhanyozás sem jó hosszabb távon. A napi többszöri tusolás ugyanis elmossa a bőr természetes védekezőképességét, az azon található „jó” baktériumokat, amikre pedig nagy szükségünk lenne.

Mi számít túlzott izzadásnak?

Annak a megítélése, hogy mi tekinthető túlzott mértékű izzadásnak, széles skálán mozog. Annyi azonban bizonyos, hogy hyperhidrózisról beszélhetünk, ha a normál dezodorok már nem képesek kordában tartani az állapotot, napi akár többszöri ruhacserét is indokolttá tesz a folyamat, és jelentkezik akkor is, ha nincs fizikai igénybevétel, és a külső hőmérséklet, valamint az idegi és érzelmi állapot sem indokolja az izzadást.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta