Utazik, de megy a hasa? Itt a megoldás!

Zanza!

Lassan itt a nyár, az utazások, a nyaralás időszaka. Sokszor előfordul azonban, hogy az izgalmas, kellemes és lazító élmények mellé erős hasmenés, vagy épp ennek fordítottja, székrekedés is társul. Ha eddig azt hitte, egyedül van a gonddal, akkor tévedett: a tudomány „utazók hasmenésének” hívja a jelenséget.

Eltérünk a normálistól

Mindent az agy irányít a szervezetben, és ez alól a belek működése sem képez kivételt. A stressz pedig, mely az agyat is érinti, könnyen vezethet utazás alatt bélműködési zavarokhoz - és persze nem csak ekkor, hanem bármikor kiválthat ilyen tüneteket, nyaralási időszakon kívül is.

Elsőre talán fura párosításnak tűnik ezt a két fogalmat összekapcsolni, pedig a nyaralás is stresszel jár, csak éppen nem a klasszikus értelemben. Sokaknak már a megszokott környezetük elhagyása is stresszeli a szervezetét, ami megnyilvánulhat enyhe hasmenésben vagy székrekedésben. Erre aztán még rá is tehet egy lapáttal, hogy nyaraláskor sokan hajlamosak többet, ráadásul össze-vissza enni, és ilyenkor a diétákról, a rostban gazdag ételekről, vagy éppen a megfelelő folyadékbevitelről is könnyebb megfeledkezni.

shutterstock 262023815

Ezek a hatások pedig együttesen vezethetnek akár odáig is, hogy a nyaralás alatt le sem száll a wc-ről... vagy éppen felé se néz. Egyik sem jó, hiszen a hasmenés és a székrekedés is megterheli a szervezetet, elrontja a kikapcsolódást, és fájdalommal, görcsökkel is járhat.

Étkezési szempontból

A stressz hatása mellett nem szabad megfeledkezni arról sem, amikor az étel vagy a víz áll a tünetek hátterében, és még csak az sem kell, hogy ezek valamivel fertőzöttek legyenek. 

Székrekedés kialakulhat amiatt, hogy idegen helyen kevésbé szívesen megyünk mellékhelyiségbe, felborul a megszokott napirendünk, így a szervezetünk is kiesik a napi rutinból. Illetve a környezetváltozással gyakran együtt jár a táplálék megváltozott összetétele, ami erősíti a székelési szokások megváltozását. A hasmenéses megbetegedés kórokozói leginkább széklettel szennyezett étel vagy ivóvíz útján jutnak a szervezetbe. Nagy veszélyt jelentenek a nyers, vagy félig átsült húsok, halak, tenger gyümölcsei, zöldségek, gyümölcsök, tej és tejtermékek, hidegkonyhai készítmények fogyasztása. Higiénés problémák elsősorban a fejlődő országokban jellemző. A problémát különböző mikroorganizmusok, leggyakrabban baktériumok okozzák, de lehet vírus és gomba is a gond hátterében. Az esetek nagy részében 4-5 nap alatt elmúlik a hasmenés, hasi görcs, akár hányás. De súlyos esetben, nagyobb mennyiségű folyadék- és elektrolitvesztés esetén kórházi kezelésre is szükség lehet.

Ha rövid ideig tart a székrekedés, csak egy rövid út alatt, akkor 1-1 alkalommal gyorssegélyként szóba jöhetnek a hashajtó készítmények, de ezekhez hosszú távon hozzászokhat a szervezet, és hatástalanná válnak. Érdemes rostban gazdag ételeket fogyasztani, napi legalább 2 liter folyadékot inni, és legalább 2-3 naponta sportolni, hogy elkerüljük a székrekedést a hétköznapokban is. Székrekedés estén érdemes sétával kezdeni a napot nyaralás alatt is, hiszen a fizikai aktivitás serkenti az emésztőrendszer mozgását. Reggel meleg italok fogyasztása szintén jótékony hatású lehet, illetve a nap során érdemes ügyelnie a megfelelő folyadékbevitelre, és ne feledje, hogy különösen nyári kánikulában nő meg a szervezet folyadékszükséglete.

shutterstock 272962934

Hasmenés esetén elsődleges a folyadékpótlás, illetve súlyosabb esetben az ásványi anyagokat is pótolni szükséges. A legveszélyeztetettebb csoport a csecsemők és az idősek a folyadék veszteség szempontjából. Baktérium fertőzés esetén szükség lehet antibiotikum kezelésre is.

Kedvező hatásúak lehetnek a probiotikumok is az utazási hasmenés megelőzésében. Hiszen a probiotikumok gátolják a káros baktériumok megtelepedését a bélben. Egészségesen is érdemes napi rendszerességgel élőflórás joghurtot, kefírt fogyasztani, ha pedig esetleg egy antibiotikumkezelés, bélfertőzés után utazunk el, akkor mindenképpen alkalmazzunk probiotikus készítményeket. És mindenképpen figyeljünk fokozottan a higiéniára utazás előtt: kerüljük a problémás alapanyagokat, a fejlődő országokban a csapvíz helyett inkább palackozott vagy ásványvizet fogyasszunk, amivel alaposan mossuk meg a zöldségeket és gyümölcsöket is" - tanácsolja Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra