3 sport a változatosságot keresőknek

A sportok között válogatva előfordulhat, hogy úgy érzed, már mindent kipróbáltál, mégsem találtad meg azt, ami igazán neked való. Nem kell csüggedni, hiszen olyan mozgásformák is megjelennek, amelyek több sport elemeit ötvözik. Ilyen például a korfball, a footgolf vagy éppen a capoeira.

Korfball

Az emberek többsége még nem hallott erről a sportról, pedig 110 éves múltra tekint vissza. A korfball hasonló játék, mint a kosárlabda. A pálya téglalap alakú, itt is két térfél van, és ebben az esetben is az a cél, hogy az ellenfél kosarába juttassuk a labdát. A különbség azonban az, hogy ez a csapatsport hivatalosan is koedukált.

„A korfball Nico Broekhuysen, amszterdami testnevelő tanár nevéhez kötődik. A célja az volt, hogy egy olyan sportot vezessen be, amiben a különböző testi adottságú játékosok egyenlő eséllyel indulhatnak. Természetesen ez első hallásra nehéz egy vegyes csapatban, ám a szabályok biztosítják ezt. Ennél a játéknál ugyanis mindenkinek van egy személyes védője az ellenfél csapatából, aki mindig azonos nemű, így elkerülhetőek az erőfölény-kihasználások” – mondta Nagy Andrea korfballedző.

„A játékot két 8 fős (4 fiú és 4 lány) csapat játssza. Úgy lehet pontot (korfot) szerezni, ha a 3,5 méter magasan lévő rúd tetején elhelyezett kosárba dobjuk a labdát. A korfball 5 éves kortól bármeddig játszható. A lényege a csapatmunka, ezt segíti az is, hogy itt nem lehet vezetni a labdát, passzolni kell, és persze a taktika, hogy a pontszerzés sikeres legyen. Mivel folyamatosan ugrani és szaladni kell a játék közben, így a lábakat, a hasat, a feneket és még a karokat is remekül formálja, arról nem is beszélve, hogy a vegyes csapatoknak hála, a férfiak és a nők is beleadnak mindet, hogy lenyűgözzék a másikat” – tette hozzá Nagy Andrea.

3430013
Haywood Magee / Europress / Getty

Footgolf

A footgolf egy napjainkban egyre erősödő sportág, mely a foci és a golf keverékéből alakult ki. Hatalmas előnye, hogy golfpályán játszható, így a természet és a jó levegő garantált. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoztatná meg a testet, így érdemes kipróbálni. Népszerűsége a foci izgalmának és a golf eleganciájának ötvözésében rejlik. Szabályait tekintve nagyon hasonlít a golfhoz, hiszen a cél itt is a labda eljuttatása a lukba, csakhogy itt focilabdával és lábbal próbálkozunk. A férfiak között jelenleg 3 korcsoportot különítünk el, de már női csoport is létezik – bár itt még korcsoport szerinti tagoláshoz nincsenek elegen.

„A footgolfot Mike Jansen profi focista nevéhez köthetjük, aki Hollandiában indította el a sportot. Hazánkban 2010-ben jelent meg Gelencsér Gábor munkájának köszönhetően, és azóta is töretlen a népszerűsége. Hazai bajnokságokat is rendezünk, és a nemzetközi porondon is megjelennek a magyar csapatok” – mondja Hankó Péter, a Milan footgolfegyesület elnöke.

„Sokan úgy gondolják, hogy a golf egy nyugodt, nem túl megerőltető játék, pedig ez nem igaz, főleg ha a footgolfot nézzük. Valóban nagyon jól lehet relaxálni a friss levegőn, a golfpályán, ám a verseny közben nagyjából 2,5-3 kilométernyi távot is megtesznek a játékosok, ráadásul a jól kivitelezett rúgásokkal is számolni kell. Ennek köszönhetően a sport jól formálja a feneket, a combokat és a vádlit, valamint növeli a fizikai és a mentális állóképességet is, hiszen sok koncentrációt is igényel” – tette hozzá.

Kép: magyarfootgolf.hu
Kép: magyarfootgolf.hu

Capoeira

A harcművészetek kedvelőinek valószínűleg nem jelent nagy újdonságot ez a sport, hiszen igen régóta jelen van hazánkban is. Lényegében egy ritmusos, táncot imitáló harcművészetről van szó, amelyet a brazíliai rabszolgák fejlesztettek ki. Harcolniuk nem lehetett, így a mozdulatokat úgy alkották meg, hogy azok olyanok legyenek, mintha az illető csak táncolna, ám a hatékonysága nem is kérdéses. „Bár a capoeirának afrikai gyökerei vannak, Brazíliában jött létre, és a mai napig Brazília sokszínűsége jellemző rá. Az önvédelmi mozdulatokban sajátos, minden ízében egyedi módon ötvöződik a zene, a tánc és az akrobatika. A múlt században tiltott volt a gyakorlása, mára viszont nagy tiszteletet vívott ki magának szerte a világban” – mondta Jarina Marco Artemon, az ABADÁ-Capoeira csoport magyarországi edzője.

„Bármilyen edzettségi szinttel elkezdhető, hiszen mindenki a kondíciójának megfelelő feladatokat kap, és akár teljesen kezdő szinten is ki tudja fejezni egyéniségét a kreatív gyakorlatokkal. Mivel a capoeira színes, mozgalmas, vidám időtöltés, szívből tudjuk ajánlani fiataloknak, felnőtteknek, férfiaknak és nőknek, hiszen minden nyitott személyiség megtalálhatja benne azt a pluszt, ami megkülönbözteti egy monoton testedzéstől. A gyakorlatok közben a test folyamatos terhelést kap, ami változatosan oszlik meg a különböző területeken, például, egyszer a talajhoz közeli kitartott pózban vagyunk, a következő pillanatban pedig elrugaszkodunk a talajtól. Emiatt a capoeira arányos és egészséges alkatot hoz létre. Javítja az anyagcserét, serkenti a keringést, ezenkívül az egyensúlyérzéket és a koordinációt is kiemelkedő módon fejleszti. Az alapmozdulatok különösen jó hatással vannak a törzs, a derék, a fenék és a comb izmaira” – fűzte hozzá Marosi Péter, az ABADÁ-Capoeira budapesti csoportjának edzője.

ABADÁ-Capoeira
ABADÁ-CapoeiraHölzer Judit
 

Hozzászólnál? Facebook-oldalunkon megteheted!

Kövess minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra