Egészséges megoldás a csokivásárlás ellen

Zanza!

Azt már tudjuk, hogy ha éhesen megyünk bevásárolni, akkor sokkal több dolgot veszünk, mint kéne. Ám most kutatók azt is megállapították, hogy milyen rendkívül egyszerű módon akadályozhatjuk meg, hogy mindenféle transzzsírsavban és szénhidrátban csöpögő dolgot vegyünk. A megoldás az alma - írja a Daily Mail.

A vizsgálat első részében 120 vásárlónak adtak teljesen véletlenszerűen süteményt vagy almát vásárlás előtt, és voltak, akik semmit sem kaptak. Az almaevők tábora 28 százalékkal vásárolt több zöldséget és gyümölcsöt, mint azok, akik süteményt kaptak, de még azoknál is 25 százalékkal több egészséges ételt vettek, akik étkezés nélkül tértek be a boltba. A vizsgálatot végző Cornell Egyetem két kutatója, Aner Tal és  Brian Wansink szerint ez azt bizonyítja, hogy a vásárlás előtt elfogyasztott egészséges táplálék segít egészségesen élni, megfelelő döntéseket hozni. 

120271634

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

A vizsgálat második részében a résztvevők virtuálisan vásároltak. 56-an kaptak almát vagy süteményt előtte, majd kétfajta élelmiszer közül kellett dönteniük, hogy melyiket vennék meg. Az egyik alacsony kalóriatartalmú volt, a másik magas. Na, vajon mi lett az eredmény? Igen, az, hogy akik almát ettek, egészségesebb ételeket kívántak meg.

A vizsgálat harmadik részében azt vizsgálták, hogy maga az "egészséges" jelző mennyire befolyásolja esetleg a döntéseket. A csapat egy része nem kapott semmit, a fennmaradók pedig vagy egészségesnek, vagy "gazdag, telt ízvilágúnak" titulált csokoládés tejet ihattak. Természetesen akik azt hitték, hogy egészséges csokit kapnak, egészségesebb ételeket vásároltak, mint a másik brigád.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra