Itt a Hoffice, avagy üljön át dolgozni valaki más nappalijába!

Létezik közösségi bank, kert, lakás, bolt, törvényszerű volt tehát, hogy pár éve már beköszöntött a közösségi irodák ideje is. Ez azoknak volt jó megoldás, akik eddig otthon, magányosan dolgoztak, de utálták az egyedüllétet, a kávézókat viszont túl nyüzsgősnek találják. A co-working office, azaz közösségi iroda lényege, hogy nem egyetlen cég dolgozói végzik benne a munkájukat, hanem - közösen összedobott bérleti díj fejében - bárki igénybe veheti a jól megközelíthető, belvárosi elhelyezkedésű, korszerűen felszerelt irodai környezetet, kényelmes, mégis otthonos a hangulat, és akár még barátkozni is lehet. Persze, ezt is lehet überelni: hisz minek fenntartani irodahelyiséget, ha a hasonszőrűekkel akár a saját lakásukon is találkozhat? Így jelent meg a közösségi irodákat (talán) leváltó legújabb trend, a Hoffice.

A történet Svédországból indult, pontosabban Christofer Gradin Franzentől. A 35 éves közgazdász azt találta ki, hogy ökoturizmussal fog foglalkozni, és ehhez keresett helyszínt. Sri Lanka megfelelő célpontnak bizonyult, oda is ment, hogy elinditsa a vállalkozását, ám a polgárháború kitörése megakadályozta a terveiben. Ehelyett a Sarvodaya progamba csatlakozott be, hogy az embereknek segítsen túlélni a pusztítást.

Hazajövetele után találta ki a szisztémát, amelynek a home/office szavak összeolvasztásából a hoffice elnevezést adta. Az ötlet lényege, hogy még a co-working irodánál is puritánabb: hisz miért is kellene elbumlizni a legközelebbi (esetleg nem elég közeli) közösségi irodáig, ha lehet közelebb valaki, aki amúgy szintén otthonról dolgozna, szintén elege van abból, hogy egyedül van egész nap, és szívesen beengedné a lakásába? A Hoffice mozgalom 8-10 fős önszerveződő kis közösségeket jelent olyanokból, akiknek tényleg csak a laptopjukra (meg persze egy wifi-kapcsolatra) van szükségük, az "irodának" megnyitott lakások általában 9-17 között fogadnak "kollégákat".

index-header
hoffice.nu

Aki dolgozott már huzamosabb ideig otthonról, tisztában van vele, hogy bár a szabad időbeosztás nagy előny lehet, elúszni is nagyon könnyű a munkával. A Hoffice-okban ezért próbálják strukturálni a munkaidőt a résztvevők, munka- és pihenő periódusokra osztva a napot.

Itthon is megalakult már a Facebookon az első magyar Hoffice egy zárt csoport, jelenleg 75 tagja van. A szabályok világosak: "A csoporttagok 45 perces turnusokban dolgoznak. Ezt 10 perc szünet követi, amikor megbeszélik, hogy ki mit fog elvégezni a következő háromnegyed órában. Ezek a vállalások is segítik, hogy tényleg hatékonyan teljen a nap. A „szolgáltatás” ingyenes, de a házigazda költségeibe – megbeszélés szerint – be lehet szállni. Az igazi értéket a kialakuló kapcsolati háló és egymás szakmai segítése jelenti" - írják oldalukon. 

Megkerestük a csoport elindítóját, Novák Evelint, aki elmondta, hogy olyan cégnél dolgozott évekig, ahol a home office (a szó klasszikus értelmében vett otthonról dolgozás) nem volt ismeretlen fogalom. 

"Amikor csak heti 1-2 alkalommal dolgozik otthonról az ember, akkor inkább csak a pozitívumokkal találkozik. Szabadúszóként, az állandó otthoni munka során azonban megjelennek a negatívumok is. Amikor januárban találkoztam a hoffice fogalmával, nagyon megtetszett, hogy a segítségével új üzleti és baráti kapcsolatokat lehet kiépíteni. A hoffice a hatékony munkavégzést is segíti azzal, hogy meghatározott időkereteket ad, és a csoport tagjai vállalásokat tesznek egymás felé. Nem utolsósorban költséghatékonyabb is, mint egy coworking iroda, bár számolni kell azzal, hogy a felszereltség egy lakásban elmarad egy dedikáltan irodai célokra készülő épületnél. A csoport elindításával az volt a célom, hogy itthon is megismertessem ezt a koncepciót" - írta nekünk, arra a kérdésre, mi tetszett meg a hoffice-ban neki. 

Az, hogy itthon is elindul-e a hoffice még nem derült ki, annyira új a kezdeményezés, mi mindenesetre drukkolunk neki.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra