Külföldi hosszú hétvégés romantikázást is tervezhet Valentin-napra

Zanza!

Bár tudjuk, hogy már csak pár nap van Valentin-napig, kiváló ajándékötlet lehet egy közös utazás, és még pont van is ideje megszervezni. Segítségképp olyan helyeket néztünk ki, ahova rendszeresen mennek fapados járatok (EasyJet, Ryanair, Wizzair), vagy vonat, esetleg busz viheti el, vagy akár autóval is megközelíthetőek. Ráadásul repülőjegyet venni vagy szállást foglalni nagyon gyors és egyszerű és például a Wizzairnél február 12-én egész nap 20%-os kedvezménnyel foglalhat. Így a legmenőbb ajándékot pár kattintással elintézheti, a programszervezést pedig akár kedvesére is bízhatja, hogy tényleg róla szóljon a hétvége. Vagy persze azért, hogy a munka érdemi részét, vagyis a látnivalók felkutatását megússza. 

Bécs

Bécs és Ausztria nem csak a karácsonyi vásárok idején szép, hanem egész évben. Közel is vannak, így akár autóval, vonattal vagy busszal is megközelíthető egy romantikus hétvégére. Ráadásul hidegben és rossz időben is élvezhető, sőt azoknak is ideális, akik kimondottan giccsesen romantikus élményre vágynak. Képzelje el, ahogy mennek egy kört egy konflissal, majd beülnek valamelyik kávézóba egy forró csokira vagy egy Sacher-tortára, aztán még a bécsi keringőt is eljárhatják valahol. De sétálgathatnak bármelyik parkban, múzeumba is mehetnek, Bécsben biztosan nem fognak unatkozni. 

shutterstock 150181511

Dubrovnik

Dubrovnikba, vagy csak úgy Horvátországba menni nem csak nyáron lehet, sőt ilyenkor sokkal kisebb a zsúfoltság és lesz ideje rendesen szétnézni. Fedezze fel az óvárost, sétáljon a tengernél, és élvezze egy kicsit a napsütést egy kávézó teraszán. A táj és a látkép ilyenkor is gyönyörű és romantikus. Legegyszerűbb, ha autóval megy, így akár útközben meg tud pihenni egy éjszakára valamelyik tengerparti kisvárosban. 

shutterstock 231640189

Párizs

A szerelmesek városa természetesen nem hiányozhat az összeállításból. Nem valószínű, hogy bárkit is meg kell győzni arról, hogy miért hangulatos egy séta a Szajna-parton, felmenni az Eiffel-torony tetejére vagy éppen a kilátás a Montmarte-ról. Párizs tökéletes romantikus úticél, egy hosszú hétvége nem elég az összes látnivaló megnézésére, de a leghangulatosabbakat be tudja járni. Budapestről a Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is indít járatokat a fapadosak közül, de a Eurolines buszjárataival is tud menni. 

shutterstock 135773306

Pisa és Firenze

Pisába megy a Ryanair fapados járata, de akár vonatra is ülhet, így nem nehéz eljutni az olasz városba, hogy megnézzék a híres ferde tornyot és egyenek egy pizzát vagy egy spagettit valamelyik közeli kis étteremben. Bár itt is van bőven látnivaló, azért érdemes továbbutazni Firenzébe is, ahova nagyjából másfél óra az út tömegközlekedéssel Pisából (de ide is megy közvetlenül Budapestről vonat és busz). A középkor Athénja és az olasz reneszánsz bölcsőjeként is emlegetett város, ahol a művészetek és az építészet iránt érdeklődők gyakorlatilag utcánként sírva fakadhatnak a gyönyörűségtől. 

shutterstock 228948049

Prága

Prága autóval és tömegközlekedéssel is megközelíthető, tökéletes választás, ha hosszú hétvégézni szeretne, de Bécsben már sokat jártak, viszont éppen szeretne nagyon jó söröket inni. Ideális hely téli kiruccanásokhoz is, hiszen az óváros viszonylag gyorsan bejárható és kevés romantikusabb dolgot csinálhat Valentin-napon, mint átsétálni kedvesével a Károly hídon. Aztán persze jöhetnek a helyi sörfőzdék és a különleges, és persze nagyon finom cseh sörök, meg persze a cseh gasztronómia a kiadós adagokkal. 

shutterstock 249448789

Salzburg

A karácsonyi vásárok alkalmával jártunk Salzburgban és kiderült, hogy a legjobb vásárokért oda kell utazni. De karácsony nélkül is remek kikapcsolódás az osztrák város, ahova az autó mellett vonattal is eljuthat, nagyjából 6 óra alatt. Mozart szülőháza és lakóháza mellett is sok látnivaló várja, ne hagyja ki a várat, a dómnegyedet és a Hellbrunni kastélyt sem. Nem nagy város, de pont ettől lesz hangulatos a romantkus kiruccanása és  egy percig sem unatkozni, ha az Alpok északi részén fekvő városba látogat. Egyórás kiruccanással pedig még Hallstattba is át tud ugrani, ami nagyjából kötelező is, hiszen a különleges fekvésű, barokk városka varázslatos látványát kár lenne kihagyni.

shutterstock 116742712

Szlovénia

Szlovénia nem csak nyáron jó kirándulási célpont, hanem egész évben. Autóval is elérhető távolságban van, ráadásul annyira változatos, hogy nem is emelünk ki egy konkrét várost vagy helyet, hanem azt javasoljuk, csináljanak egy autós körutazást, egy igazi kalandtúrát, amikor minden este máshol szállnak meg, miközben napközben felfedezik az országot. Ne hagyja ki a fővárost, hiszen Ljubljana is hangulatos, és ide akár busszal vagy vonattal is eljuthat, de ha teheti és autóval ment, akkor az ország természeti adottságait is nézze meg. Ha képeket nézeget Szlovéniáról, biztosan elsők között talál majd rá a Bledi-tóra, amit semmiképpen se hagyjon ki, akár meg is szállhat Bledben is, hogy bármikor is ér oda, világosban is lássa. Nincs hosszú tengerpartja, ám a 47 kilométeres partszakasz bővelkedik kulturális és természeti látnivalókban. Látogasson el például Koperba vagy Piránba. 

shutterstock 111728312

Velence

Velence is kihagyhatatlan választás, ha éppen romantikus kikapcsolódásra vágyna. A Ryanairrel repülővel is mehet, de busszal és vonattal is eljuthat ide. A karnevál február 17-ig tart, de ne bánja, ha esetleg csak később jut el ide, hiszen nem fog unatkozni, sőt talán kicsit kevesebb lesz az ember is. Velence is jó választás, ha párja imádja a az építészetet és a művészetet, és hát ugye, ha Bécsben a konflisutazást javasoltuk, mint extra szirupos romantikus programot, akkor ha igazi romantikára vágyik Velencében, titt természetesen a gondolázás nem maradhat ki.

shutterstock 187378805
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra