Van értelme a futógépes íróasztalnak?

Az ülőmunka nagyon káros az egészségre - írtuk már mi is számtalanszor, a Tudomány rovat pedig nemrég kipróbálta, hogy tényleg jobb-e állva dolgozni. Persze a haladóknak már létezik olyan íróasztal is, ami mellett nemhogy csak álldogálni tud, de egyben futógép is működik. Ilyet még nem sikerült szereznie a szerkesztőségnek, de szerencsére vannak szakemberek, akik utánajártak, hogy van-e értelme egy ilyen öszvérnek. 

Drága, de hatásos

Egy csapatnyi diáknak 40 perce volt, hogy egy elolvassa ugyanazt a szöveget. Míg a csoport egyik felének egy ilyen íróasztalnál, 2,5 km-es sebességgel gyalogolva kellett teljesítenie a feladatot, addig másik fele egy hagyományos asztal mellett olvasgathatott. 10 perccel később a kutatók tucatnyi kérdést tettek fel nekik és közben EEG-vel figyelték az agyi funkcióikat - írja a Mashable. "Akik sétáltak olvasás közben, 34,9 százalékkal teljesítettek jobban a válaszadásnál. Az EEG-s adatok szerint a futógépes asztal azokra az agyi funkciókra van jó hatással, amik a memóriával és a figyelemmel vannak kapcsolatban" - állítják a kísérletet kiötlő montreali kutatók.

Persze egy vizsgálat önmagában nem bizonyít semmit, ezt ők is tudják, de egyre többen foglalkoznak a témával. Vannak, akik annak jártak utána, hogy mi a megfelelő sebesség a gépeléshez. El is áruljuk, az ideális sebesség 2,25 km/óra, sem ennél gyorsabban, sem ennél lassabban nem szabad gyalogolni, ha hatékony akar lenni. Ez mind szép és jó, de sajnos az a helyzet, hogy egy ilyen asztal nagyon drága, több mint 1600 dollárba (kb. 430 ezer forintba) fáj egy ilyen csoda. 

A puding próbája az evés

A futópados asztalt több szerkesztőségben is kipróbálták, a Business Insider videót is készített a kísérletről. A tesztalanyok eleinte arra panaszkodtak, hogy sokkal nehezebb a megfelelő helyre kattintani, az olvasás sem megy olyan egyszerűen, de aztán sokan ráéreztek az ízére. Egyikőjük kiemelte, azért jobb ez a sima állóasztaloknál, mert közben mozgásban van, így nem fájdul meg a lába az egy helyben álldogálástól. Persze volt, aki elfáradt és volt, aki kicsit szédült, akárcsak az edzőteremben, ha leszállunk a futópadról. 

A Mashable stábjánál is vegyes volt a fogadtatása a találmánynak. Voltak újságírók, akik inkább kikapcsolták, ha határidős munkájuk volt, máskülönben nem lettek volna kész időre, és képtelenségnek tartják, hogy a hét minden napján ilyen asztal mellett dolgozzanak. Mindenfajta, még a legkisebb intenzitású testmozgás is fárasztó egy idő után, és voltak napok, amikor senkinek nem volt kedve az asztalnál dolgozni. "Ugyanez volt a helyzet a Facebooknál is, ahova pár hónappal korábban ellátogattam. A több ezer dolgozó közül senki nem volt a szobában, ahol ilyen asztalok voltak" - írja Chris Taylor. Persze van, aki nem adja fel. "Tetszett a munka közbeni gyaloglás és a gyaloglás közbeni munka, főleg amikor az asztalokat olyan helyre rakták, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra. Sokkal tisztábban átláttuk a dolgokat, hiszen egy hosszú séta tökéletes alkalom arra, hogy rendet tegyünk a gondolataink között" - tette hozzá Taylor.

Nyertünk a lottón, vettünk egy futógépes asztalt! Mire figyeljünk?

- Az ergonomikus munkakörnyezet nagyon fontos, vagyis szánjon elég időt arra, hogy megtalálja a megfelelő asztal és megfelelő beállításokat. Fontos, hogy csuklója párhuzamos legyen az asztallal, amikor gépel vagy az egeret mozgatja, a felkar és alkar pedig 90 fokos szöget zárjon be. És még valami, a szeme legyen egy vonalban a monitor tetejével. 

- Ha nem akar elesni, akkor gondosan rendezze és vezesse el a kábeleket,. 

- Nem kell edzőcuccban feszítenie az asztal mellett, de a tornacipőt azért ne hagyja otthon, és olyan lezser és kényelmes ruhadarabokat vegyen fel, amikben kényelmesen mozog, és az sem baj, ha egy kicsit beleizzad. 

- Egy ilyen asztal nagy helyet foglal, és nem biztos, hogy ha éppen nem használják, könnyen el lehet pakolni. Szóval mielőtt megérkezik a csoda, gondolják át, hova érdemes letenni, hogy ne akadályozza a közlekedést. És persze a fentiek alapján az is szempont, hogy szép legyen a kilátás... 

Forrás: Consumer Reports

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra