#ÉLETEM

Ez a képesség segít minket az álmaink irányításában

2015. január 29., csütörtök 09:43

A tudatos álmodás (vagyis az, amikor valaki tudja, hogy álmodik, és képes az álmát tudatosan irányítani) régóta foglalkoztatja az elmekutatókat. A kutatásokból ki is derült, hogy csupán az emberek 20 százalékának megy a dolog ösztönösen, mindenki másnak gyakorlásra, tréningekre van szüksége ahhoz, hogy egyfajta kontrollt gyakorolhasson álmai felett. Tudjuk azt is, hogy a gyerekek, a kevésbé stresszes életet élők és azok, akik amúgy is jobbak az életük tudatos irányításában esélyesebbek rá, hogy alapból működjön náluk a tudatos álmodás képessége. 

Most egy friss kutatásból kiderült az is, hogy a tudatos álmodás könnyebben összejön azoknak, akik amúgy hajlamosak jobban odafigyelni a saját gondolataikra, érzéseikre, akik képesek szinte kívülről elemezni önmagukat, vagyis azoknak, akik jók az önreflexióban. A The Journal of Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmányban agykutatók mutatták ki, hogy az önreflexió szempontjából kritikus agyterület, az elülső prefrontális kéreg nagyobb a tudatosan sokat álmodó embereknél. 

Dr Elisa Filevich a kutatás vezetője szerint tehát az önmagunk megfigyelése, az önmagunkra való érzékenység és a tudatos álmodás között szoros az összefüggés, olyannyira, hogy mindkét jelenségért azonos agyterület felelős. Tehát valószínűleg bármelyik téren is fejlesztjük önmagunkat, az hatni fog a másikra is. Hogy mégis hogyan érdemes ebbe belevágni? Önismeret-fejlesztéssel, naná.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta