Hogy volt gyomrom ezt tanulni? - még egyszer a kapunyitási pánikról

Zanza!

Novemberi cikkünkben a pályakezdő fiatalok új kríziséről, a kapunyitási pánikról írtunk. Mitől szenvednek ma a huszonévesek? Miért olyan nehéz eldönteni, mivel akarunk foglalkozni, hogyan kezdjük a karrierünket? Szabadnak, érdekesnek tűnik ez a korszak, de sokszor inkább félelmetes, és szorongással, elakadással jár. De vajon miért? Most a hasonló gondokkal küzdő Péter levelét közöljük, és igyekszünk válaszolni a kérdéseire. 

A kapunyitási pánikkal foglalkozó legutóbbi cikkükkel kapcsolatban szeretném megosztani az én történetemet.

Sajnos pont ettől a dologtól szenvedek (+ ebből kifolyólag már depresszió, szorongás is megjelent). Minden pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor gimnáziumban végzős voltam. Akkor azt hittem, hogy nekem sziklaszilárd elképzelésem van arról, hogy hol, mit szeretnék továbbtanulni, így célirányosan is érettségiztem a felvételihez szükséges tárgyakból. Azon a nyáron fel is vettek, igaz, nem az elsőként megjelölt helyre, mert oda kevés volt a pontom. De a második hely is rokonképzés, nagyjából ugyanazt tanuljuk ugyanott, csak más szaknév alatt.

shutterstock 160685633

Közel sem tökéletes a világ, amiben ma élünk, ez látszik. De azért sok hátránya mellett van néhány óriási előnye. Például a szabadság. Persze ez sem jár mindenkinek, de azért ma már sokan eldönthetjük, mivel szeretnénk foglalkozni. Nem kell az apukánk gazdaságát, műhelyét, szakmáját továbbvinnünk, és nem mondja meg a közösség sem a jövőnket, amiben élünk. Ez egyrészt szuper, viszont így a miénk lett a döntés felelőssége is. Nekünk kell szembenéznünk azzal, hogy egyáltalán nem biztos, hogy középiskolás korunkban jól döntünk. Lehet, hogy van, aki gimnazista korában kapásból jól dönt, sőt, olyan is van, aki már három éves korában pontosan tudja, hogy mozdonyvezető akar lenni. Ez biztosan jó lehet, de mi van, ha te, vagy én nem ilyenek vagyunk? Akkor próbálkozzunk! Oké, kell hozzá egy kis bátorság, mert néha be kell majd látni, hogy „ez nem tetszik”, vagy „nem nekem való”, és „ugorjunk”. De nagy baj lenne, ha ez bekövetkezne? Egy megalapozott, személyes tapasztalatokon alapuló „nem” is jó döntés, fontos információ. A „mit nem” közelebb is visz ahhoz, hogy végül „mit igen”. És biztos, hogy elvesztegetett idő volt? Tanultál egy-két év művészettörténetet, és aztán mentél informatikusnak? Hát, te már biztos nem leszel kocka… 

A korábban kiszemelt szakmához az első év végén szakirányt kellett választani. Nekem bitang rosszak voltak az eredményeim, alig jártam be, rengeteg tárgyból megbuktam, egyszerűen nem érdekelt az egész. Így fel sem vettek szakirányra. Ennek következtében kiiratkoztam 1 év után, majd dolgoztam, érettségit javítottam, és ismét felvételiztem, és a felvételi pontok miatt ismét ugyanerre a szakra vettek fel. Ez most már 3 éve volt. Azóta is szenvedek, idén gyakorlatilag 3 napnál többet nem voltam bent a campuson, és herótom van az egésztől. A kiszemelt szakmától már a hideg ráz, jelenleg nem is értem, hogy hogy volt türelmem/gyomrom ezt tanulni ennyi időn keresztül. Mintha igazán sose ezt akartam volna, csak az érettségi előtt a nagy hajrában "áh, jól van, ez jó lesz" alapon, gyorsan és elhamarkodottan meghoztam a döntést.

Egészen hamar eldőlt, hogy amit választottál, nem neked való. De te még azért próbálkoztál, erőltetted egy darabig. Ez is előfordul: a bizonytalanságunk, és az önértékelésünk átmeneti, vagy akár tartós hiánya teszi ezt velünk. Félünk az újtól, félünk felvállalni, hogy lépni kell, és félünk lépni is. Inkább maradunk még egy kicsit abban, amiben vagyunk, pedig már érezzük, hogy nem esik jól, és nem is megy úgy, ahogy kellene. Apró jelek, a motivációnk, a lelkesedésünk, de akár a testünk – lásd a „hideg ráz”, és „hogy volt gyomrom ezt tanulni” – hamarabb jelzi, hogy valami nem stimmel, mint ahogy a tudatos elménkkel be mernénk látni, hogy itt bizony lépni kell. De mégis, mire lenne még itt érdemes várni? Hátha elmúlik, és mégis megszereted? Nem valószínű…

Gyors és elhamarkodott döntés volt? Lehet. Ha akarod, bánhatod, de ha akarod, örülhetsz is neki, hogy azóta jobban megismerted magad, vagy az igényeidet, vagy a munkaerőpiacot, vagy bármi mást, és ma már képes vagy megalapozottabb döntést hozni. Ja, és annak is örülhetsz, hogy elég bátor is vagy, hogy megtedd.

Nem tudom, mitől fordult át ennyire ellentétes irányba a dolog, mikor érettségi után még ölni tudtam volna, hogy ide vegyenek fel. Jelenleg ott tartok, hogy az összes felvett vizsgámat leadtam, és januárban kiiratkozok a jelenlegi képzésemről. Tavasszal pedig, a felvételi eljárásban ismét felvételizek egy másik intézménybe, egy teljesen más jellegű képzésre (kb. mintha egy művészeti képzésről átmenne valaki atomfizikát tanulni).

De rengeteg kétely van bennem, és ebben hátha tudnak segíteni nekem a leírtak alapján. Nem tudom például azt, hogy mitől fordult 180 fokot a szemléletem, mitől jutottam el idáig? Ha átmegyek egy másik képzésre, előfordulhat, hogy x év után ott is ugyanez lesz? Itt állok huszonx évesen, mások ilyenkor már diplomával rohangálnak, én meg most váltok képzést... A hideg kiráz attól, hogy a jövőm ködben van, nem látom tisztán, hogy mi lesz belőlem. Amit eddig elképzeltem, az is most borul.

Hogy előfordulhat-e, hogy átmész egy másik képzésre, és ott x év múlva ugyanez lesz? Hát, kizárni nem lehet. De ha megtanulsz figyelni magadra, legalább arra, amikor egy részed már nemet mond valamire, akkor egyre könnyebben, egyre biztosabban tudod majd elkerülni az önámítást, az "áh, jól van, ez jó lesz", vagy a „majd lesz valahogy” típusú megúszásokat. Lehet még ebben néhány kanyar, és néhány érdekes döntés, de ha ezeket is teljesíted, biztos lehetsz abban, hogy ahova elérsz, az legalább igazi lesz.

shutterstock 224928622

Azt írod, „mások ilyenkor már diplomával rohangálnak…”. Igen, ez pont így van: sokan rohangálnak, lehet, hogy diplomával a kezükben, de mégis kétségbeesetten, a motivációjukat elvesztve, és a helyüket nem találva egyik munkahelyről a másikra. Lehet, hogy hamarabb megszerezték a diplomájukat, mit te, vagy én, valami mégsem stimmel. Úgy jártak, mint te az első próbálkozásra: gyors volt a döntés, de nem valódi.

Megértem, hogy a hideg kiráz ettől a helyzettől. Senki sem szereti a dilemmákat, és az ezekkel járó szenvedést. De tekintsd ezt olyan munkának inkább, aminek egyszer meg fog jönni az eredménye. Lehetett volna ezt megúszni (nem jött be), vagy elsumákolni (visszaütne), vagy ha már így alakult, néha szenvedve, vagy bukdácsolva, de végigcsinálni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra