#ÉLETEM

Így teszi tönkre a szépséget a fűtés

2015. január 16., péntek 19:17

Gondolkodott már azon, hogy vajon telente a bőre miért sokkal fakóbb, a haja miért egészségtelenebb még akkor is, ha gondoskodik a megfelelő hidratálásról és védelemről? Nos, a bűnös a radiátor.

Napjainkban a hideg nem jelent akkora problémát, legalábbis azoknak biztosan nem, akik fűteni tudnak. A kinti mínuszok ellenére a lakásban ilyenkor is meleg van, sőt, sokszor túlontúl is magas a hőmérséklet – írja a Daily Mail.  Bár a fűtési időszak nem egész évben jellemző, az alatt a 4-5 hónap alatt, amíg tart, a szervezetét is megterheli. Ennek oka nem kis részben, hogy egy átlagos háztartásban a termosztát nagyjából 23 fokra van állítva, ami elsőre nem tűnik soknak, ám ez bizony több fokkal is melegebb a nyári középhőmérséklethez képest. Szervezete pedig többféleképp is jelzi a túlterheltségét.

Ajkak

A folyamatos fűtés miatti meleg elősegíti az ajkak kicserepesedését. Ennek egyik fő oka, hogy a fűtés mellett a páratartalom is esik, és mivel az ajkak nem rendelkeznek faggyúmirigyekkel, így a szárazság, szél és más természeti hatásokkal szemben érzékenyebbek a bőr más felületeinél. Ráadásul azzal csak ront a cserepes ajkak helyzetén, ha megnyalja őket, hiszen a nyálban lévő emésztőnedvek csak tovább szárítják a bőrét. Megoldás lehet, hogy fürdés után egy törölközővel óvatosan dörzsölje át őket, így eltávolíthatja róluk az elhalt hámréteget, majd hidratálja az ajkait, hogy szépek maradjanak télen is.

Kezek

A hideg és a meleg váltakozása a bőrnek elvileg jót tesz, de nem akkor, amikor ez extrém méreteket ölt, illetve ha kimarad az ápolás. Ez igaz a kezekre is. gondoljon csak bele, milyen jó érzés a hidegből a lakásba lépve a kezeit akár közvetlenül a radiátoron is megmelengetni. De ezután sokszor érezhet erős feszülést a kézbőrén, amit viszketés is kísérhet. Ez azért van, mert a radiátoron a kéz felszíne túl gyorsan melegszik meg, és a gyors változásra a hajszálerek nehezen reagálnak.

Arról már nem is beszélve, hogy a kéz bőrét ugyanúgy szárítja a fűtött szoba levegője, mint az ajkakat. A berepedezett kezek azonban nem csak esztétikai gondot jelentenek, további irritációt okozhatnak számukra a vegyszerek és egyebek, amikkel napközben érintkezünk. Hogy ezt elkerülhesse, rendszeresen és alaposan hidratálja a kezeit, védekezzen a kinti hideg ellen kesztyűvel, a radiátoros kézmelegítésről pedig inkább mondjon le.

Arc

Az arcbőrt ugyanúgy kikezdi a fűtött, alacsony páratartalmú szoba levegője, így kirepedezhet, ráncosodhat, a mikrosérüléseken keresztül pedig még több vizet veszít. Ezért télen használjon erősebb, lehetőleg nem vízalapú hidratáló termékeket, és amennyire csak lehet kerülje az olyan készítményeket is, amelyek  glikol- és szalicilsavat vagy retinolt tartalmaznak. 

Szem

Azok, akik számítógéppel dolgoznak, tisztában vannak vele, hogy a monitor előtt ülve kevesebbet pislognak, mint kellene, és ez gyorsan a szem kiszáradásához vezethet. Hazaérve jobb esetben már nem bámulják a laptopot, így a szemük ilyenkor pihenhet. Kivéve persze, ha fűtenek, hiszen a száraz levegő ugyanúgy hatással van a szemre is, mint a fent leírt érzékeny bőrű testrészekre. A viszkető, égő érzés ellen védekezhet szemcseppekkel vagy kenőcsökkel is, ami segít visszaállítani a megfelelő nedvességet – tanácsolja dr. Steve Schallhorn, az Optical Express orvos igazgatója. Arra viszont ügyeljen, hogy ne használjon olyan terméket, ami csak annyit ígér, hogy csökkenti a vörösséget, ugyanis ezek fokozhatják az irritációt. Schallhorn hozzátette, ha eddig nem szerzett be otthonra vagy az irodába egy párásítót, akkor most tegye meg. 

Haj

Sajnos a fűtési időszak a hajat is megviseli, hiszen ugyanúgy igényelné a megfelelő hidratálást, akár a bőr, és a lakás száraz levegője nem tesz jót neki. Míg nagyobb páratartalomnál a hajszálak a környezet nedvességét magukba szívják, ha száraz levegő, pont az ellenkezője történik, vagyis maguk is kiszáradnak. Ez ellen olajos hajápoló szerekkel védekezhet, amik megakadályozzák, hogy a szálak elveszítsék a bennük rejlő nedvességet, így haja nem lesz fakó és fénytelen.

Köröm

Hitte volna, hogy a száraz levegő hatással lehet a körmeire is? Pedig igen, például a köröm szélénél, ahol a bőrrel találkozik. A kiszáradó, esetleg berepedező bőrréteg nem csak csúnya, de könnyebben is kaphat fertőzéseket, amik már a körmeit is érinthetik, és igen, maguk a lemezek is tördezhetnek. Védekezni ez ellen is lehet, méghozzá körömágyápoló olajjal, ami ráadásul még csak nem is drága, és sok helyen be is szerezhető.

Test

Nemcsak az arc, a kezek, vagy az ajkak száradhatnak ki, hanem az egész testen bármelyik bőrfelület. Ilyenkor pikkelyes, repedezett lehet a bőrfelszín, ami viszket és húzódik. Ahhoz, hogy ezt elkerülje, nem kell mást tennie, mint naponta testápolót használni a teljes testére, ami persze időigényes feladat, de megéri. Arra is ügyeljen, hogy nem biztos, hogy a teste minden részén azonos hidratálásra van szüksége, így lehet, hogy több készítményt is kell használnia egyszerre. Az erősen száraz bőrre pedig nyugodtan válogasson a testolajok közül is.

Választás előtt azonban olvassa végig az összetevőket, és lehetőleg kerülje azokat, amik köztudottan szárító hatásúak, vagy amik önnek nem váltak be. Sajnos ezek az anyagok nemcsak a krémekben, hanem a tusfürdőkben, szappanokban, sőt még a parfümökben is jelen lehetnek, így használat előtt ezeket is nézze át. Ha szárító hatásúak, akkor sem kell tőlük megválnia, csak a téli időszakban mellőzze vagy ritkítsa a használatukat.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta