Ezért bírja rosszabbul a másnaposságot, ahogy idősödik

Bizonyára önnek is ismerős, hogy a húszas évei elején rendíthetetlenül, egymás után döntötte magába az alkoholt, másnap mégis kipihenve, legfeljebb csak kicsit gyűröttebben ment dolgozni, vagy ült be az iskolapadba. Aztán ahogy teltek az évek és elérte a harmincat, az átmulatott éjszakák meghozták a böjtjüket, és míg régebben nagyjából frissen tudta folytatni az életét, addig ma már két pohár bor után is kész horror a másnap, és van, hogy egy nap is kevés a regenerálódáshoz. És erről nem az olcsó pia tehet.

George F. Koob, Ph.D, a National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism igazgatója a Women's Health Magazinnak elárulta, hogy a 30-as években már rosszabbul bírjuk az alkoholizálást, ráadásul a másnapossági tünetek is jóval erősebben jelentkeznek.

Hogy megértse, mi is megy ilyenkor végbe a szervezetében, érdemes tudni, hogy mi is pontosan a másnaposság. Ez lényegében egy olyan mentális és fizikai tünetekkel járó állapot, mely során a máj lebontja az alkoholt, majd az eltávozik a szervezetből. Minél több ideig tart ez a folyamat, annál inkább elhúzódik a macskajaj.

Ennek oka, hogy ahogy idősödik, úgy változik a testzsír-összetétele is. Ugyanis ekkor az teljesen normális, hogy felszed 1-2 plusz kilót, ám ez befolyásolja a hidratáltságát, így könnyen előfordulhat, hogy dehidratálttá válik az évek folyamán. És ugyebár az alkohol még inkább vizet von el a szervezettől, így a tünetek a nem megfelelő vízháztartás miatt jóval kínzóbbak. Emellett az agy is változásokon megy keresztül, hiszen az ivás hatására a középkorúaknál már kevesebb jóérzést keltő endorfin képződik, míg a stresszhormonokból (pl. kortizolból) pedig több. Éppen ezért miközben a teste próbál regenerálódni, az ezzel járó mellékhatások felerősödnek.

Röviden: ahogy idősödünk, a természet próbál mértékletességre inteni, hiszen az egyetemista évek után érdemes visszavenni a tempóból!

Tippek, hogyan vészelje át a macskajajt

Persze olykor-olykor mindenkinél megesik, hogy felönt a garatra, és ilyenkor jól jön pár praktika, amivel valamennyire csillapítani tudja a kegyetlen fejfájást, hányingert és szédülést.

Víz: ha biztosra akar menni, akkor igyon vizet, méghozzá sokat, és ezt lehetőleg már akkor kezdje el, mielőtt még nekilátna a mulatozásnak, hiszen a tünetek súlyosságát nagyban befolyásolja a hidratáltsági szintje. Éppen ezért minden pohár alkoholos ital közt döntsön magába egy pohár vizet - így ráadásul nem fog hirtelen nagy mennyiségű piát inni, az alkoholnak pedig van ideje folyamatosan lebomlani.

Kerülje a sötét színű alkoholokat: tudta, hogy az sem mindegy, milyen színű piát iszik? Pedig bebizonyították, hogy a sötétebb italok nagyobb mennyiségben tartalmaznak toxikus anyagokat (pl. acetont, tanninokat).

Egyen: fontos, ez csak akkor működik, ha az étel már a gyomrában van, tehát ne közvetlen az iszogatás előtt csipegessen! Azért jó, ha teli hassal megy az éjszakába, mert így lassítja az alkohol felszívódását, tehát nem lesz akkora sokk a szervezetének. Hogy mit eszik, mindegy, ugyanúgy jók a fehérjék, mint szénhidrátok, vagy a zsírosabb ételek.

Gyömbér: na, igen, a gyömbérre is sokan esküsznek. Csak igyon meg másnap reggel vagy délelőtt egy pohár gyömbérteát, ugyanis segít enyhíteni a hányingeren.

Fügekaktusz kivonat: hazánkban még nem nagyon ismerik – bár lehet kapni táplálék kiegészítőként –, viszont ha még a piálás előtt fogyasztja, akkor azzal megkímélheti önt a másnap kellemetlenségeitől. A fügekaktusz ugyanis tele van antioxidánssal, ráadásul gyulladáscsökkentő hatóanyagokban is bővelkedik, így segít a hányingeren, sőt, még a szájszárazságon is!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra