5 ok, amiért jobb télen edzeni

Ahogy rosszabbra fordul az időjárás, sokan azonnal bevackolják magukat a négy fal közé a kanapéra, és inkább ki sem mozdulnak, mert hát hideg van, fúj a szél is, a megfelelő ruházatot is nehéz megválasztani, szóval túl sok vele a nyűg. Pedig a téli hidegben sem olyan szörnyű edzeni, sőt, ennek is megvannak a pozitívumai. Elmondjuk, mik ezek.

1. Erősítheti az érfalakat

Gyakran hallani, hogy mozogni egészséges, viszont azt sokan nem tudják, hogy télen jelentősen megugrik a szívrohamok száma, ezért ilyenkor kiemelten fontos a sport. A hidegben nagyon összehúzódnak, összeszűkülnek a vérerek, és a vér textúrája masszívabb, tömöttebb lesz, ez pedig igencsak megnöveli az infarktus esélyét. A Telegraph cikke szerint ezen a helyzeten tovább ront a gyakori hőmérsékletváltozás, a meleg lakásból az utcára (és vissza) járkálás. Éppen ezért talán még fontosabb ilyenkor az edzés, hiszen a sporttal a sporttal erősítheti izomzatát, intenzívebbé teheti légzését és vérkeringését és így elkerülheti a komolyabb betegségeket.

2. Kedélyjavító

Ahogy véget ér a jó idő, sokan esnek téli depresszióba, amit a napfény és a D-vitamin hiánya, valamint a nem megfelelő táplálkozás okoz. Ha rendszeresen mozogna a szabadban, nemcsak a D-vitamin szintje emelkedne meg, de a sport révén nagy mennyiségű endorfinhoz (az ún. boldogsághormonhoz) is hozzájutna. Ugye egyértelmű a következtetés? Ne punnyadjon tovább otthon, amint van egy kis ideje, kapja fel az edzőcipőjét, és irány a szabad levegő!

3. Kevésbé tűnik hosszúnak a tél

Kevesen vannak, akiknek a tél a kedvenc évszakuk, a többség inkább végeláthatatlanul hosszú szenvedésként éli meg a hideg hónapokat. Bizonyára tapasztalta már, hogy annál gyorsabban telik az idő, minél jobban elfoglalja magát. Na most bármennyire is meglepő ez, ugyanez igaz az évszakokra is. Unja a telet? Akkor aktívkodjon! Keressen új hobbit, menjen el például korcsolyázni, vagy futni új helyekre, esetleg tanuljon meg egy új téli sportot (sí, snowboard). A lényeg, hogy csempésszen egy kis változatosságot a napjaiba. Azt ugye már nem kell megmagyaráznunk, miért jó, ha ezt mozgással teszi? 

4. Hamar sötétedik, így nem bámulja senki

Mivel télen hamar sötétedik, így nem kell azon aggódnia, hogy tele lesz a környék emberekkel, ezért például nyugodtan futhat anélkül, hogy mindenki azt lesné, milyen csámpásan vagy vörösödő fejjel küzd. Ilyenkor szinte csak a többi sportolóval találkozik, parkban bóklászó kibicekkel már kevésbé. Higgye el, sokkal jobb így futni!

5. Ha megáll, fázni fog

Szerintünk ez a legjobb motivációs tényezője a kültéri téli edzéseknek: amint egy kis időre is leáll, elkezd vacogni, így akkor jár a legjobban, ha kínlódva is, de teljesíti a távot. Ismer ennél jobb motiváló tényezőt? Persze, nem azt mondjuk, hogy egy rövid ujjú pólóban menjen le mínusz 10 fokban edzeni, hanem csupán azt, hogy van jó oldala is az igazi télnek.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek