#ÉLETEM

A sok zsír lassítja az öregedést

2014. november 20., csütörtök 19:37

A kutatók már pedzegetik egy ideje, hogy a zsírfogyasztás mégsem az ördögtől való. Kiderült például, hogy a zsírszegény diéták vége az elhízás és a betegség lehet, ahogy az is, a zsírfogyasztásunk macerálása nélkül is klasszul le lehet fogyni. Most úgy tűnik, hogy a sok zsír fogyasztása nemcsak rosszat nem tesz, de kifejezetten hasznos is.

Dán kutatók ugyanis azt találták, hogy a zsírban gazdag diéta az egereknél lassítja az agy öregedését. A jelenség hátterében az áll, hogy a plusz zsír extra tüzelőanyagot biztosít az agysejteknek, így azok hatékonyabban képesek az öngyógyításra. A kutatók az állatkísérletekkel egy Cockayne-szindróma nevű ritka genetikai betegség lehetséges gyógymódjait kutatták, melynek hátterében éppen a sejtek öngyógyítási képességének zavara áll.

A Cockayne-szindróma korai öregedéssel és halállal jár, a beteg gyerekek átlegélettartama 10-12 év. Vilhelm Bohr professzor, a kutatás vezetője szerint a vizsgálat eredményei nemcsak a Cockayne-szindrómás gyerekek számára lehetnek fontosak, de segítséget nyújthatnak az Alzheimer- és a Parkinson-kórban szenvedő betegek kezelésében is. Meg hasznos lehet bárkinek, aki öregszik. 

Mivel a diéta hatékonyságát egyelőre csak egereken tesztelték, az eredményeket érdemes fenntartásokkal kezelni, amíg be nem bizonyosodik, hogy az emberi agynak is jót tesz. Ettől függetlenül jó zsírt addig sem árt enni. Ha másért nem, hát azért, mert finom. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta