Fittaréna 2014: ilyen az élet a futáson túl

A Fittaréna jól bejáratott brand lett, jövőre már 10 éves lesz a rendezvény, de még ezt tudva is meglepődtünk azon, mennyien voltak az idei, múlt vasárnap megtartott eseményen. Már az első küzdőteres órán bő félház volt, a második órára pedig meg is telt a tér, az expó területén már alig lehetett elférni. A több színpadról, standról egyszerre üvöltő zene, a sorok között majszolva vonuló, nyomakodó emberek tömege sokadik alkalommal is letaglózó. Könnyen lehet, hogy 3-4 óra után besokall tőle, aki elsőként látogat oda, de azért érdemes kipróbálni, milyen ezrekkel együtt, közösen edzeni. Lehetőség van rá, évről évre egyre több a hasonló esemény.

Persze, mi sem csak nézelődni mentünk oda, most is kipróbáltunk néhány órát.

Beactive – Cseresnyés Beáta

Először is pluszpont jár a szervezőknek azért, mert lehetővé tették, hogy azok, akik nem vittek magukkal polifoam szőnyeget, kölcsönözhessenek egyet az óra előtt, a színpadnál. Az edző, Cseresnyés Beáta a Body Balls után egy újabb mozgásformával rukkolt elő, ehhez azonban nem szükséges külön eszköz. Már megszoktuk, hogy az új, azonos csoportba sorolható módszereknél sok az azonos gyakorlat – lásd például a küzdősportos edzéseket –, és nem tudtuk, hogy itt mire számíthatunk. Szerencsére pozitívan csalódtunk, a gyakorlatsorok egyáltalán nem voltak unalmasak, és újdonságként hatottak a szokványos alakformáló és zsírégető órák után, amikre néha-néha eljutunk hétköznap. A gyakorlatokat így is egyszerű volt követni – persze, nem állítjuk, hogy nem fulladtunk ki néha közben, de ezt tudjuk be annak, hogy ez volt az első óránk, és mindig kiderült, hogy csak pár másodperccel kellett volna tovább bírni, a könnyebb részekig. 

Mi ez?

Fejlesztő edzés saját súlyos gyakorlatokkal, mozgásszervezéssel, a tér kihasználásával, a törzsizmok fókuszával. Tartalmaz erőt, állóképességet, robbanékonyságot, egyensúlyérzéket, hajlékonyságot és ízületi mozgékonyságot fejlesztő mozgásblokkokat. 

SpinalDance – Almásy Csilla 

„A gerinctorna nem mamitorna" – mondta óra közben Almásy Csilla, és mi csak helyeselni tudunk. Aki arra számított, hogy itt majd megpihenhet két pörgősebb óra között, igencsak meglepődhetett, bizonyos gyakorlatoknál ugyanis sokakról – rólunk is – folyt a víz, főleg, amikor féllábon állva kellett egyensúlyozni és közben a többi végtaggal különböző mozgást végezni. Az előbbi mozgásformával szemben itt volt koreográfia, vagyis különböző gyakorlatokat össze kellett kötni szépen fokozatosan. Ez nekünk persze nem mindig sikerült, de ez valószínűleg annak köszönhető, hogy nagy volt a népsűrűség, és nem járunk ilyen és hasonló órákra. Pedig kellene, ugyanis az óra végére úgy múlt el a több napja tartó derékfájás, mintha nem is lett volna. 

Mi ez? 

Egy speciális gerinctréning, ahol lágy zenékre, a jazztáncból, balettből vett elemekkel mozgathatjuk át a gerincet, a kreatívan komponált gyakorlatok pedig erősítik a helyes tartásért, a gerinc stabilitásáért felelős izmokat. A tréning nemcsak fejlesztő-gyógyító hatású, hanem tetőtől-talpig mindent megmozgat, erősít, karcsúsít és tökéletesen kikapcsol. 

Gymstick Muscle – Czégel Erika

Eredetileg egy táncos órát szerettünk volna kipróbálni, hiszen az ilyen mozgásformák egyre népszerűbbek, végül azonban egy eszközös órán kötöttünk ki. Majdnem megint elcsábultunk egy trambulinos JumpingFitre, de mivel az erőnk véges, maradtunk a gymsticknél, hiszen itt nem kell olyan sokat ugrálni. Az eszközt a bemelegítésnél a két gumiszalag nélkül használtuk, majd beleakasztottuk a lábunkat a két kengyelbe, a botot pedig kézbe fogtuk és így végeztük a gyakorlatokat. Az óra második felében pedig cseréltünk, vagyis rá kellett lépni a rúdra, a kengyeleket pedig kézbe vettük. Gyakorlattól és erőnléttől függően lehet növelni és csökkenteni az ellenállást, ehhez nem kell mást tenni, csak szépen fel- vagy vagy letekerni a szalagokat a rúdra, illetve a rúdról. Nemcsak az eszköz használata egyszerű, a gyakorlatok is könnyen követhetőek és ismerősek is lehetnek más órákról, az oktatónk pedig végig lelkesített minket, amire az utolsó percekben szükségem is volt, a karizmaim ugyanis a tricepsz gyakorlatokat már nehezen viselték. 

Mi ez?

A gymstick egy finnországi fejlesztésű sporteszköz és edzéskoncepció. A gymstick edzésprogramok egyidejűleg alkalmasak az izomformálásra, tónusfokozásra, az egyensúly és koordináció fejlesztésére, a törzs stabilizáló izmainak edzésére, állóképesség fejlesztésre.

És ha a galéria nem volt elég, nézze meg a rendezvény hivatalos videóját. Íme:

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek