#ÉLETEM

Egyszerre használ sokféle kütyüt? Akkor ezért dühöng annyit.

2014. október 16., csütörtök 17:35

Mindig irigyeltem azokat, akik képesek egyszerre több dologra koncentrálni. Nekem soha nem ment. Annyira nem, hogy még gépelni sem tudok rendesen, ha közben olyan zene szól, amiben énekelnek. Zavar, ha a tévé háttérzajként megy, miközben netezek, és nem, egyáltalán nem szabad hozzám szólni, ha éppen telefonon beszélek, mert azonnal elvesztem a fonalat, mindkét irányban. Béna, mi? Én is azt hittem. De így legalább senki sem vádolhat meg azzal, hogy képtelen vagyok kontrollálni az érzéseimet. 

Egy új kutatás ugyanis bebizonyította, hogy azoknak, akik gyakran használnak egyszerre többfajta elektronikai eszközt, alacsonyabb a szürkeállomány sűrűsége az agyuk kognitív és érzelmi kontrollért felelős területén. Pontosabban az elülső cinguláris kéregben (acc), ami olyan funkciókhoz köthető, mint az empátia, a döntéshozatal vagy a jutalom kezelése. A felvetés egyébként nem új, már korábbi kutatások is utaltak rá, hogy a szimultán médiafogyasztás összefüggésbe hozható érzelmi problémákkal, például szorongással, a depresszióval, és persze olyan kognitív gondokkal is, mint az összpontosítás nehézsége. 

shutterstock 218197396

A mostani vizsgálatban az agykutatók előbb egy kérdőívet vettek fel a médiafogyasztási és kütyüzési szokásokról: megnézték, ki az, aki gyakran hallgat zenét videójátékozás közben, és ki az, aki telefonál vagy újságot olvas, miközben megy a tévé is. Ezek után jött az agypásztázás, amiből kiderült, hogy akik a Média Multitasking Indexnek nevezett eszközön magas pontszámot értek el, azoknak kisebb az elülső cinguláris kérge. Arról azonban még fogalmunk sincs, miért. Még az is lehet, hogy azok hajlamosak a média multitaskingra, akiknek eleve kisebb az acc-je.

„Annyi biztos, hogy azok az emberek, akik kisebb acc-vel rendelkeznek, hajlamosabbak a figyelem megosztást követelő szituációkban kisebb kognitív és érzelmi kontrollt gyakorolni viselkedésük felett” – állítja Kep Kee Loh, a kutatás vezetője. – Egyáltalán nem zárható ki, hogy ez a többféle feladaton való szimultán munkálkodás okoz az acc-ben strukturális változásokat.” 

Már nem is érzem magam annyira bénának. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta