Így eddzen túlsúllyal

Magyarországra nézve tanulságos adat, hogy a WHO elhízást érintő statisztikája szerint az egész Európai Unióban hazánk vezeti toronymagasan a listát. A 18 évesnél idősebb, 30-as BMI indexnél magasabb, elhízott népesség aránya az EU 27 tagországának viszonylatában átlagosan 16,6 százalék. Magyarország ehhez képest 28,5 százalékos arányt mutat, azaz hazánkban minden 4. felnőtt a túlsúlyos állapotot is felülmúlva elhízott egészségügyi kategóriába tartozik. A 20 százalékos bűvös határon felül csupán Csehország, Luxemburg, Málta, Írország és Nagy-Britannia szerepel hazánk mellett, de még ez utóbbi is 2,4 százalékkal kevesebb túlsúlyos népességi arányt tudhat magáénak.

Az elhízás

Olyan kórállapot, amelynek során a túlzott zsírraktározás oly mértékű, hogy az káros lehet az egészségre, és a várható élettartam csökkenéséhez, illetve számos egészségi problémához vezethet. Elhízottnak tekintjük azt a személyt, akinek testtömegindexe (rövidítve TTI, angolul body mass index, BMI) 30kg/m2 felett van. A testtömegindex a kilogrammban megállapított testtömeg és a testmagasság méterben mért négyzetének hányadosa. Saját testömegindexét itt tudja kiszámolni!)

Forrás: Wikipedia

Azoknak az embereknek akik súlyproblémákkal küzdenek különösen fontos a következők alapos átolvasása és betartása.

A kezdet

A túlsúllyal küzdők ízületei a többlet súly miatt folyamatos plusz terhelésnek vannak kitéve, ezért súlyukhoz és fizikai kondíciójukhoz mérten kell az edzés módját megválasztaniuk. Kezdeti mozgásnak, kardióprogramnak ajánlom a sétát, kerékpározást vagy az úszást, így az ízületek nincsenek kitéve akkora igénybevételnek mint a kocogásnál, vagy a futásnál. Az edzőtermes súlyzós edzést lehetőleg szakember bevonásával kezdjék el, ők a megfelelő személyre szabott programot fogják összeállítani az egyén állapota szerint.

30+70= álomtest 

Sajnos még mindig nagyon sokan nincsenek tisztában a következő aranyszabállyal, hogy a fogyás 30-40 % edzés és 70-60 % táplálkozás. Vagyis hiába edzi valaki halálra magát, ha nem megfelelően táplálkozik, illetve hiába táplálkozik megfelelően, ha nem szakszerűen edz. A táplálkozásnál is érdemes kikérni egy profi tanácsát aki még a vércsoportot is figyelembe véve állítja össze az étrendjét mindenkinek egyénileg. A profi alatt a ténylegesen profikat értem és nem az edzőtermi magukat profinak mondó önjelölt gyúrósokat akik szintén komoly sérüléseket és károkat tudnak okozni a hozzá nem értésükkel.

Az étkezés

A sokszori, kis mennyiségű, minőségi ételek fogyasztása az anyagcsere felgyorsulását eredményezi, melynek segítségével könnyedén szabadulhatunk meg a felesleges kilóktól. Egyen csökkentett kalóriatartalmú ételeket, próbálja meg visszafogni a lisztes termékek fogyasztását (péksütemények, tészták) és egyen több zöldséget, gyümölcsöt. A nassolás maradhat, de a chipsek, magok helyett rágcsáljon inkább almachips-et, felcsíkozott sárgarépát,vagy felszeletelt almát akár sovány sajttal. Természetesen kerülje a 100%-osnak mondott gyümölcsleveket, mert minden csak akkor 100%-os, ha azt magunk csináljuk és kerüljük a cukros üdítőket is, inkább igyunk gyógyteákat, szénsavmentes ásványvizet. A gyorséttermeket is messzíről kerülni kell persze, inkább készítse el otthon a napi ételadagot és vigye magával a munkába. 

Az edzés

Ne éljen az autója árnyékában, inkább sétáljon el a munkahelyére, főleg, ha az nincs messze otthonától, és nem kell mindig lifttel közlekedni, lépcsőzhet is (bízom benne, hogy nem a 10. emeleten lakik). Emellett töltsön minél több időt családjával, végezzen kerti munkát vagy sétáljon többet a kutyával. Ezek apró változtatások, még is meglesz az eredménye, csak tudatosítsák magukban, hogy miért teszik mindezt.

shutterstock 104355092

Kezdetben elegendő 3x30 perces mozgás hetente majd ezt emeljük fokozatosan lehetőleg napi 60-90 perc sportmozgásra. Saját tanítványaimat azzal motiválom, hogy egy állapotfelmérést csinálunk miután ezeket a változtatásokat beillesztjük az életükbe. Ez a napi reggeli éhgyomros testsúlyméréstől egészen a vérnyomás megméréséig tart, sőt, képeket is készítünk a kezdetekről, majd minden hónap végén újabbakat csinálunk. 

Mire figyeljen oda a mozgás bevezetése előtt?

Mielőtt bármibe is belekezdene, érdemes egy sportorvos véleményét kikérni. Itt feltérképezik a lehetséges, túlsúlyt kísérő betegségeket, mint például a magas vérnyomást, szívproblémát, diabéteszt és a a koleszterin szintet is. Az eredmények segítségével és persze orvosi kontrollal könnyedén beállíthatja az egyén ún. fittségi szintjét, így nem fogja magát túledzeni vagy alulterhelni. Érdemes pulzuskontrollal edzeni. Mivel az ízületekre is gondolni kell, érdemes olyan kiegészítők szedését elkezdeni, ami segít a védelemben és megelőzésben, mint zöldkagyló kivonat, vagy cápaporc. Ezek bioboltokban, táplálékkiegészítő boltokban és patikában is beszerezhetők.

Milyen sportokat kerüljön kezdetben?

Nem javaslom azokat a sportokat, mozgásformákat, amelyeknél gyors mozdulatok kellenek, mint pl. labdajátékok. Óvatosan kell bánni a túl intenzív erősítő edzésekkel, viszont ez nem azt jelenti, hogyha már könnyedén veszi a sétálásokat, lépcsőzést, akkor nem lehet kicsit intenzívebb vagy más sportágat kipróbálni, de még kezdetben kerüljük a túl intenzív aerobik órákat, vagy olyan sportokat, ahol a vérnyomás hirtelen magasra szökhet.

Jó példa

Szeretném kedves kollégám képét motivációként bemutatni. Ő így ír magáról:

"Már régóta terveztem egy előtte-utána képet, amelyet most fel is vállalok, hiszen az első képen lévő ember is én vagyok/voltam. Elnézést, hogy kabát van rajtam és nem egészen megfelelő az összehasonlítási alap, de szerintem érthető módon akkoriban nem szerettem ha fénykép készül rólam, pláne félmeztelenül, ezért nincs is. Ez a kép is teljesen véletlenül készült egy kabátpróba alkalmával. Bár ezzel együtt azt hiszem jól látható a különbség.

Az egyik célom, hogy megmutassam az embereknek, van esély a változásra, minden fejben dől el! Ha szeretnénk valamit és elég akaraterővel rendelkezünk, akkor elérhetjük. A változásban amúgy semmi „hókuszpókusz” nincsen, nem alkalmaztam semmiféle divatos diétát és semmilyen fogyasztószert. Csupán hallgattam az ösztöneimre, tanultam, tudományos alapokon álló információkat gyűjtöttem hiteles forrásokból és alkalmaztam őket.

A végső forma kialakításában nagy segítségemre volt Patrik Nguyen személyi edzőm, valamint Bánkuti Gabriella mesteredző, akitől az IWI fitnesziskolában sajátítottam el a fitnesz-testépítés alapjait!

Dávid
Olvasói fotó

Hogyan folytassa?

Ha már könnyedén veszi az első akadályokat, a kezdeti sétálások, úszás, nordic walking után érdemes más mozgásokat kipróbálni. Ott vannak például a Body Art órák, az alakformáló és funkcionális edzések (TRX, Girja) vagy az aquafitness, esetleg elmehet edzőterembe könnyed súlyzós edzést végezni. Persze minden esetben előtte konzultáljon orvosával/edzőjével.

És ami a legfontosabb: ne keseredjen el, mert nem vagyunk nádszál vékonyak, soha nem késő elkezdeni. Emelje fel a fenekét a fotelből és sétáljon egyet a friss levegőn. Higyje el, máris jobban fogja érezni magát. Tudom, hogy minden kezdet nehéz, de merjenek nagyot álmodni és tűzzék ki a célt, ezután már csak a fókuszpont kell, hogy tudják minden pillanatban, hogy miért csinálták.

Bánkuti Gabriella

Bánkuti Gabriella Kaposváron született, édesanyja élsportoló volt. 13 évig atletizált, majd számos sportot kipróbált. Jane Fonda dereka és lába megbabonázta, ezért döntött úgy, hogy fitneszmodell lesz. Pár év alatt magyar bajnokká és világbajnokká vált. 2007-óta tanít az IWI-ben (International Wellness Institute), annak vezető tanára. Emellett felkészítő edzője a paralimpikonoknak, és az utánpótlás-nevelésben is részt vesz. A Bánkuti Team égisze alatt 40 versenyzője van. 2011-ben megkapta a legjobb funkcionális tréner címet. Jelenleg a Spartan Fighter és a Spartan Girja funkcionális tréningek masters trénere. A legkedveltebb szakterülete az étkezés, táplálékkiegészítés.
 
Kérdezne tőle? Ne tartsa magában!
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra