Elégedett asszonytól lesz boldog a férfi

Zanza!

Egy házasság akkor boldog, ha mindkét fél egyformán elégedett a kapcsolattal. Igaz? Nem igaz. Úgy tűnik, hogy amikor az asszonynak jó, a férje is boldogabb, tök mindegy, hogy ő egyébként hogyan vélekedik a házasságukról. Tehát a férfi számára a házasság minőségét jobban meghatározza az, ahogy a nő gondolkodik a viszonyól, mint az, ahogyan ő maga érez. 

Erre a konklúzióra jutottak legalábbis azok a kutatók, akik a Journal of Marriage and Family című szaklapban publikálták vizsgálatukat a házassággal való elégedettség és a boldogság kapcsolatáról. A vizsgálatban 400 idősebb pár vett részt, akiktől a kísérletvezetők többek között azt kérdezték meg, hogy mennyit vitáznak, mennyire mennek egymás idegeire, mennyire érzik azt, hogy a másik elfogadja, megérti őket. A párok a válaszolgatáson túl boldogságnaplót is vezettek, amiben feljegyezték, hogy mennyire érzik jól magukat a mindennapi tevékenységeik közben, legyen az tévézés vagy bevásárlás. 

shutterstock 163960001

Az adatok elemzéséből pedig kiderült, hogy ha a nőnek jó a házasság, mindenkinek szebb az élete. A pszichológusok szerint azért lehet ez így, mert a lelkes asszony sokkal többet tesz a férjéért, mint az elégedetlen, így a pasi általános életminőségéhez is inkább hozzájárul. Mindeközben a férfiak kevésbé adnak hangot a házassággal való elégedetlenségüknek, ezért az ő boldogtalanságuk talán kevésbé hat a nőkre. Bár őszintén megvallva ezt innen nézve nehéz elhinni. Egy boldogtalan férfi azért elég nyomasztó. 

A vizsgálatból a fentiken túl az is kiderült, hogy a nők boldogtalanabbak, ha beteg a férjük, a férfiak boldogságszintje viszont nem zuhan akkorát, ha az asszony betegszik meg. Ez valószínűleg azért van így, mert az ápolás kemény, stresszes, nyomasztó feladat, és míg a beteg férjek ápolása a feleségeikre hárul, addig a nőket inkább a gyerekeik, pontosabban a lányaik gondozzák. 

A legfontosabb azonban az egészből az, hogy minél jobb házasságban élünk, idősebb korunkban annál elégedettebbek vagyunk úgy általában is az életünkkel és annál boldogabbnak érezzük magunkat. Nem mindegy tehát, hogy meg tudjuk-e őrizni a szerelmet a házasságban

Blogmustra