5 dolog, amit megtehet egy jobb napért

Annyira jó érzés nyugodtan, elégedetten mosolyogva zárni egy napot, érezni, hogy a dolgok a helyükön vannak. Mindenképpen jobb, mint nyomorultnak érezni magunkat a világban. Nem véletlen hát, hogy az elmúlt évtizedekben annyi pszichológust foglalkoztatott a boldogságkutatás. Pont úgy, mint Ryan T. Howell amerikai pszichológust és kollégáit.  

A kutatócsapat tagjai munkájuk során egy rakás fogyasztói viselkedéssel foglalkozó tanulmányt tekintettek át, hogy kiderüljön, melyek azok a szokások, értékek, személyiségjegyek, amik bejósolják az élettel való elégedettséget. Arra voltak tehát kíváncsiak, mi az, ami megkülönbözteti a boldog és a boldogtalan embereket. Öt markáns jellemzőt találtak.  

A boldog emberek szeretettel gondolnak a múltra

Az emberi emlékezet bonyolult és összetett dolog, a megélt tapasztalatok, a tanultak pedig alakítják azt, hogy milyen emberek vagyunk, hogyan gondolkozunk, reagálunk és hogyan viszonyulunk a különböző élethelyzetekhez. Mindent, ami a napi életünkben történik velünk, képesek vagyunk korábbi emlékekhez kötni, minden esemény, pillanat, jellemző (akár egy illat vagy egy hang) emlékek tucatjait képes előhívni az agyunkból. Olyan, mintha az elménkben folyton utazgatnánk a múlt és a jelen között. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hangulatban zajlik ez az időutazás. Howellék kutatásából úgy tűnik, hogy a vidám emberek hajlamosabbak az örömöt, a pozitív dolgokat megtartani az elméjükben, és maguk mögött hagyják a múltbéli gyötrelmeket. A  boldog ember tehát a saját személyes történetében a pozitív dolgokra fókuszál: így pedig a világ is jobb helynek tűnik. 

shutterstock 82789513

A boldog emberek érzékenyek mások érzéseire

Érzékenyek abban az értelemben, hogy észreveszik őket, hogy érzik a másik rezgéseit, hogy megragadja őket a másik lelkiállapota. A boldog ember nemcsak visszamosolyog, ha mosolyt kap, de jobban is érzi magát tőle. Hogy mi kell ehhez? Figyelem, nyilván, nemcsak a szóbeli, de a nem verbális jelzések szintjén is. 

A boldog emberek klassz közösségben élnek

A boldogságkutatással foglalkozó tanulmányok mindegyike egyetért abban, hogy szoros szociális kötelékek nélkül kevés az esélyünk az általános jól-létre. Az, hogy közösséghez tartozzunk, hogy helyünk legyen a társaink között, hogy kötődést érezzünk, hogy kapcsolatokat tartsunk fenn, alapvető, a génjeinkben hordozott igényünk. Ezek megléte elképesztő erőt, biztonságot, bizalmat ad, nem is csoda, ha klassz benne létezni. Howell és csapata sem juthatott hát másra, mint arra, hogy az, aki szereti a közösséget, amiben él, aki szeret oda hazaérni, akinek hiányzik a saját szociális világa, az egyszerűen a mindennapokban is jobban van a bőrében. 

A boldog emberek képesek jól menedzselni az anyagiakat

Bár a pénz messze nem boldogít, az anyagi biztonság, a pénzügyek kiszámíthatósága, a tiszta célok és az ezért tett lépések megnyugtatóan hatnak az emberre, pozitívabb jövőképet, és mindenképpen vidámabb holnapot kínálnak. A pénzügyi káosz viszont nyomasztó, stresszel és bizonytalansággal teli. 

A boldog emberek élményekre és nem tárgyakra költenek

Már közel tíz éve folynak kutatások arról, hogy a jól-létünk szempontjából számít-e, mire költjük a pénzüket. Most már tudjuk, hogy bizony számít. Jobban érezzük magunkat akkor, ha élményeket, tapasztalatokat, új, klassz emlékeket kapunk a pénzünkért, minta a felhalmozott tárgyak körét gazdagítjuk. Egyszerűen mi magunk is többek leszünk tőle. 

Szép napot önnek is!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra