Jó életet akar? Cseszheti a pénzét.

A pénz nem boldogít, ugye. Tudjuk, hallottuk eleget, mégis sokaknak átkozottul nehéz elfogadni, hogy nem a szétdolgozott évek alatt megduzzadó bankszámla az, amitől idős korunkban végül elégedetten nyújtózunk egy hintaszékben a verandán. (Mondjuk, könnyebb úgy hintaszéket és verandát is szerezni, ha az ember előtte rendesen melózott.) Ezt a tényt már számos korábbi kutatás is bebizonyította, a legütősebb példa mégis az volt, hogy a lottónyertesek a meggazdagodásukat követő harmadik hónapban pont annyira voltak boldogok a bőrükben, mint korábban. 

shutterstock 189666026

Most a PsyBlog vette elő újra a témát, posztjukban ők is megerősítik az eddigieket, vagyis, hogy nem a pénz számít. Hogy akkor mégis mi? A tisztelet és a megbecsülés, az. Egy amerikai főiskolások körében végzett felmérésben a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a közösségben elfoglalt pozíció vagy a jövedelem jár-e együtt valószínűbben az élettel való elégedettséggel. Az eredmény nem lesz meglepő: az utánkövetéses vizsgálatok szerint az előbbi annyira együtt jár a boldogságunkkal, hogy azonnal látszik az általános jól-létünkön, ha valamilyen változás áll be a szociális státuszunkban,

Úgy tűnik tehát, hogy amíg a pénzt és a sikereinket gyorsan megszokjuk, addig a közösség, a barátok és a családok boldogító hatása sohasem évül el. Önnek van már társasági programja a hétre? 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra