#ÉLETEM

Így szabadulhat meg az ombre hajtól

2014. június 6., péntek 20:21

Évekig volt a nyár nagy slágere az ombre, azaz a színátmenetes hajfestés, amikor a tövétől a vége felé haladva egészen sötétből világosodik ki a haj. Arról már írtunk, hogy mi lett volna a következő trend, de ennek csak nem sikerül annyira elterjedni mint az ombre változatnak. Idén nyáron viszont érdemes lenne újítani, mert már csak rövidnadrágban menő az ombre. Ha viszont már kitalálta, milyen lesz az új frizura, hogyan tud megszabadulni az ombre festésétől úgy, hogy ne nézzen ki az átmeneti időszakban botrányosan, és a haja se szenvedje meg a kelleténél jobban?

Amit biztos ne

Annak idején megjelentek a polcokon az ombre festésre kitalált hajfestékek is, de ezek csak igen kevés esetben váltak be: a kipróbálók többségében sírógörcsöt kaptak a végeredménytől, azaz az átmenet teljes hiányától és a rosszul szőkített, narancsos, vagy szimplán sárga hajvégektől. Sajnos rossz hírünk van: ez visszafelé sem lesz egyszerű művelet, úgyhogy semmiképp se kísérletezzen azzal, hogy megvásárol két hajfestéket azzal az elképzeléssel, hogy majd más színt használ a haj aljára és másikat a tövére. Ezzel a barkácsmegoldással ugyanis egy dolgot biztos nem fog kapni: egységes hajszínt.

Vágni kell, de nem sokat

Kezdjük azzal, hogy bármit is csinál, bármennyire is tiltakozik ellene, kell belőle vágni. Erre azért van szükség, mert a szőkített hajvég erősebben roncsolt, amin a festék sem fog segíteni, sőt: a haj ebben az állapotában le is dobja magáról a színezőanyagot, és ekkor lesz a hajvég sárga. Szakértőnk, Gácsi-Rózsa Ágnes elmondta, hogy azért is érdemes belemenni abba a 2-5 centi vágásba, mert a roncsolt-töredezett haj így is, úgy is le fog törni. Abban az esetben pedig, ha megvárjuk, míg magától törik re, a hajvég ugyanúgy töredezett marad, ezzel szemben vágáskor a fodrász szépen le tudja zárni a végeket. Ezáltal újra egészséges lesz a haja, ráadásul - ha éppen újítani szeretne -, akkor úgy is formát kell adni az egésznek.

shutterstock 118614667

Eredeti vagy új hajszín?

Az első és legfontosabb kérdés az ombre eltüntetésekor, hogy az eredeti hajszínét szeretné-e visszakapni, vagy egy teljesen új, a tövétől festett színt szeretne. Ha természetes hajszínét szeretné visszanyerni, akkor a fodrász csak a végeket festi be. Készüljön fel lélekben, hogy ez sem lesz egy egykörös manőver mert a hajvég ledobhatja a színt. Ennek oka, hogy a szőkített haj porózussá (lyukacsos szerkezetűvé) válik, nehezebben tartja bent a festékpigmenteket, így mosásról mosásra fakul. 2-4 festés után marad annyi mesterséges pigment a szőkített részben, ami már képes benttartani a többit, ami a festések során jut be.

Ha teljesen új hajszínt szeretne, akkor két lehetősége van. Kérhet (szinte) bármilyet, vagy világosíthatja eredeti hajszínét satírozással vagy fénymelírral. Ez nem más, mint a saját hajszíntől alig eltérő, de világosabb színnel történő melírozás a teljes hajhosszon. A fénymelírtől egészségesebbnek, csillogóbbnak tűnik hajunk, optikailag világosabb hatást lehet elérni. "Ettől minimális roncsolódás várható, csak annyira, mint egy festésnél, de ha megfelelő samponnal mossa, és kondicionálja, ebből semmit nem fog észrevenni. Ajánlott kifésülőbalzsamot és hajvégápolót is használni. Itt nem alkalmazunk szőkítést, hiszen nem a platinaszőke a cél, hanem a természetesség. Néhány nagyon világos szőkét belecsempészhetünk a hajba, ettől nem lesz roncsoltabb, de a hatása természetesebbé válik" - árult el pár trükköt Gácsi Rózsa.  

A hajvég azért töredezik könnyebben, mint a hajhossz, mert ott a legszárazabb a haj, míg a hajhosszon, és a hajtőnél még hidratált, így nem kell félni, hogy az egész töredezni fog. "Satírozáskor a hajkoronából egy nagyobb részt festünk be az alaptól eltérő színre (jelen esetben a szőkés színtől eltérőt). Ennél a verziónál rengeteg lehetőségünk van. Fültől fülig a tarkóhajat befesthetjük az eredeti, vagy annál sötétebb színre, így nagyjából a hajmennyiség feléről eltűnik az ombre. Majd elől a frufru résznél szintén egy vékony kontúrvonalban befestjük azonos színűre a hajat, mint a tarkónál, merészebbek választhatnak más színt is. A fennmaradó ombre részt meghagyhatjuk, hiszen így merőben más hatása van már a hajnak, de ha a vendég mindenképp ragaszkodik az eltüntetéshez, a fénymelír jelen esetben is kiváló megoldás" - vázolta a procedúrát a szakember.

Ha mégis otthon próbálkozna

Ha ragaszkodik ahhoz, hogy otthon szabaduljon meg az ombre hajától - annak ellenére is, hogy szóltunk, ne tegye mert nem lesz egységes! -, a szakember szerint a következő szempontokat tartsa szem előtt.

A drogériákban a hideg neonfény mellett, egy csillogós papírdobozra nyomtatott fényképről sajnos igen nehéz eldönteni, hogy milyen is az a szín. Hiába az előtte/utána fénykép a doboz hátoldalán, ne higgyen nekik. Körülbelüli színt tud választani, de nincs rá garancia, hogy a szőkített hajat az mennyire fogja be, hiszen gyakran előfordul, hogy a kívánt melegbarna árnyalat zöld lesz a hajon. Ezt az okozza, hogy a szőkített rész hamvas színű (jó esetben), a meleg árnyalat pedig arany pigmenteket tartalmaz. És sajnos itt is érvényes a színelméletnek az a törvénye, hogy ha kéket (hamvas) és sárgát (arany) összekeverünk, akkor zöld színt kapunk. Ez ugyan úgy igaz a hajfestékeknél, mint a temperánál, ha visszeemlékszik a kisiskolás évekre.

Ennél már egy fokkal jobb, ha fodrászkellékesnél próbál meg professzionális termékeket vásárolni. A fodrászkellékes akár tud segíteni is a választásban, mert bár a legtöbb esetben az eladó nem fodrász végzettségű, viszont jobban ért a festékekhez, mint a drogériában dolgozó eladó. Kérdezzen meg mindent a kellékesben dolgozó eladótól, nehogy tragédia történjen otthon a fürdőszobában.

Fontos a keverési arány, ez szinte az összes márkánál különböző, csakhogy ne legyen olyan egyszerű az élet, de a festékek dobozán jelölve van, mint pl.: 1:2, itt az első szám mindig a festéket jelöli, a második pedig a hidrogénperoxidot, azaz egy egység festékhez két egység előhívót kell tenni a tökéletes fedés érdekében. A dobozos hajfestéken is fel van tüntetve a keverési arány, de ott szinte minden esetben annyi előhívót adnak, amennyit a festékmennyiség igényel, itt egyszerűbb a dogunk.

Ha nem akarja az összes festéket felhasználni, akkor azt abban az esetben teheti el későbbre is, ha nem keverte össze. Légmentesen vissza kell zárni a tubust, tégelyt, flakont, és a lejárati időn belül még felhasználhatja. Ha azonban az összes anyagot bekeverte, de végül nem használta mindet, úgy azt sajnos nem tudja eltenni a következő alkalomra, mivel a hidrogénperoxidnak maximum 60 perces hatóideje van, utána romlik, majd teljesen megszűnik a fedőképesség.

A hidrogénperoxid erősségén múlik, hogy a festék fedni fog, vagy világosítani. Hidrogénperoxid nélkül nem tud festeni, az a festék úgynevezett "előhívó folyadéka", ami aktiválja a festékben lévő pigmenteket, ezért minden esetben kell kérni a fodrászkellékestől, hogy azt is tegyen a bevásárlótáskánkba. Ha fedni szeretne, és jelen esetben az a cél,  3%-os oxygentát válasszon, és keverje hozzá a választott színhez/színekhez.  A legvilágosabb színre kell a legsötétebb festéket venni, a legsötétebb szőkére pedig a legvilágosabb barnát. Ha még mindig nem tudtuk lebeszélni az otthoni hajfestésről, íme, egy végső érv: egy jól megcsinált ombre hajon akár 4-5 árnyalat is megtalálható, szépen, átmenetesen - ugyanezt kellene a barkácsmódszerekkel elérnünk ahhoz, hogy szép legyen a végeredmény - ezért mondtuk, hogy nagy fába vágta a fejszéjét.

Jó, de ha nem ombre, akkor mi?

Az idei divat a fénymelír, most a természetesség került előtérbe. Ha megnézi a női divatmagazinokat, a körömlakkok „nude” színűek, a sminkek visszafogottabbak, vagy csak részhangsúlyosak. Néhány sztár már csatlakozott is a „no make up” vonalhoz, így végre abba az irányba megyünk, hogy nem az erősen sminkelt arc a divat. "Nekem számos vendégem a fénymelírt választotta az ombre elfedésére, ami most azért is nyerő választás, mert jön a nyár, a napfény pedig világosítja a hajat, és így, hogy a Nap is besegít a világosításba, még természetesebb lesz a hatás" - mondta fodrászunk.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta