Ezekért az állatkölykökért érdemes útra kelni

Etetett már medvét mézzel és fakanállal, simogatott már vattaszőrű hófehér oroszlánkölyköket és ült már jól fésült tevék hátán? Ha még nem, és egyetlen afrikai maszáj kunyhó vagy sátánmajom sincs az élményei között, akkor itt az ideje, hogy ezekre szert tegyen. Öt hazai állatkert és számtalan apróság, amelyekért érdemes útra kelni.

Etessen medvét fakanállal!

A fővárostól nem messze, könnyen megközelíthető helyen, Veresegyházán működik a gyerekes családok körében egyre népszerűbb hétvégi programnak számító Medveotthon. Persze nem ok nélkül: a farm 1998-as megnyitása óta hatalmas feljődésen ment át, mind a szolgáltatások, mind a befogadott állatok tekintetében. A fő attrakciót továbbra is az itt élő 39 medve jelenti, de farkasokkal és őzekkel is ismerkedhetünk. Sőt, a megunt mosómedvéket is szívesen látják, és gólyamenhely is van.

Az állatok területét körbesétálhatjuk, és egy kisebb kilátóról vagy az újonnan telepített „Macifelvonóról” nézhetjük meg őket. Aki nem éri be ennyivel, az hosszú nyelű fakanalak segítségével mézzel is megkínálhatja a medvéket. A mézet a farm büféjében vásárolhatjuk meg, de akár vihetünk is magunkkal, fakanalat találunk helyben. Ha még mindig nem volt elég az állatokból, a közeli lovasfarmra is tehetünk egy kitérőt.

Medveotthon
Cím
: Veresegyház, Patak utca 39.
Nyitva: minden nap (ünnepnapokon is) 8-19 óráig.
Belépők: Felnőtt: 600 Ft, Gyerek: 500 Ft, Nyugdíjas: 500 Ft,  Családi: fejenként 500 Ft

Nézze meg a fehér oroszlánkölyköket!

Abony közkedvelt kirándulóhelye az Állat- és Szabadidőpark, amelynek különlegessége, hogy állami és minden egyéb támogatás nélkül, magánkezdeményezésre épült, így vált mára a város egyik jelképévé, és egyben az ország egyik legkedveltebb vadasparkjává. És hogy mitől olyan remek? Például attól, hogy az állatok nagy része kifejezetten szelíd, és semmi nem tiltja az etetést vagy a simogatást. Kimondottan jámborak a zebrák, az antilopok, de még a szürkemarha bika is. A parkban laknak még majmok, emuk és struccok, sőt oroszlánok és tigrisek is.

A park igazi csodáiként kezelik például azt a két nyolchetes fehér oroszlánbébit, amiket gondozóik már kivisznek egy-egy vitamingyűjtő napozásra, és talán néhány napon belül azt is megengedik, hogy megsimogassuk őket. De ne hagyjuk ki az apró, elárvult fehérpamacsos selyemmajmokat sem, amik egy hazai állatkertben születtek, de miután háromhetes korukban az anyjuk elpusztult, az abonyi állatpark vette őket gondozásba.

Állat- és Szabadidőpark
Cím
: Abony, Bajtárs út 1.
Nyitva: minden nap (ünnepnapokon is) 9-18 óráig.

Belépők: gyerek 1000 Ft, nyugdíjas és diák 1200 Ft, felnőtt 1400 Ft, családi 4100 Ft

Keresse meg a kengurubébiket!

A Balaton felé autózva érdemes leparkolni Veszprémben is, a belvárosból egy rövid sétával, néhány gombóc fagyi elfogyasztása közben hamar elérhetjük a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkot. Kevesen tudják, de az 1958 óta nyitva tartó park társadalmi összefogással épült, mindössze öt hónap alatt. A híres Afrika-kutatóról és íróról elnevezett park két részen, a Fejes-völgyben és a szomszédos Gulya-dombon terül el. Amíg az előbbi a hagyományos állatkerti állatokat sorakoztatja fel a nagymacskáktól a teknősökön át a pandákig, addig a Gulya-dombon már hazánk legnagyobb Afrika-szavanna kifutója és az új Csimpánzvilág hatalmas komplexuma áll.

Az elmúlt hetekben számos új állattal gazdagodott az állatkert: Franciaországból mosómedvék, mocsári antilopok érkeztek, a Varsói Állatkertből pedig hat szurikáta. Újszülött kölyköket pedig több kifutóban is láthatunk: két sörényes juhgida és az állatkert történetében először egy watussi borjú született, az öt nőstény Bennett-kenguru zsebéből pedig öt kiskenguru kandikál ki. Helyes képeket lehet készíteni az ilyen pillanataikról.

Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark
Cím: 8200, Veszprém, Kittenberger utca 17.
Nyári nyitva tartás: május 1 - szeptember 30. : kilenctől este hat óráig
Belépő: gyerek: 1500, felnőtt 2300, nyugdíjas: 1550, családi belépő 2 felnőtt + 1 gyermek 5500 forint, további gyerekenként 900 forint

Afrikamúzeum: a fehér vadász múzeuma

És még mindig érdemes maradni a Balaton közelében, mert ha Afrika forróságát nem is, de hangulatát a balatonedericsi Afrikamúzeumban kell keresni. Megalapítása Nagy Endréhez, a híres Afrika-kutatóhoz és vadászhoz fűződik, aki három afrikai gyűjtőútja után, 1958-ban Tanzániában telepedett le, ahol állatkertek és múzeumok megbízásából gyűjtőként és vadbefogóként dolgozott. Évtizedek alatt az ország legismertebb fehér vadásza lett, 1984-re pedig már akkora vadászati gyűjteménye volt, hogy amikor hazatért, balatonedericsi családi kúriájának minden négyzetméterére jutott a rengeteg relikviából. Azóta a birtok múzeumként működik és élő egzotikus állatokkal is körbevették.

Itt találkozhatunk bennszülött használati tárgyakkal, harci eszközökkel, számtalan trófeával, megnézhetjük, milyen belülről egy maszáj kunyhó, tevegelhetünk vagy pónilovagolhatunk, aki pedig nagyon nem bír magával, egy plasztik rodeó bikára is felülhet. És amíg a szülők a teaházban merülnek bele a vízipipázás rejtelmeibe, addig a gyerekeket légvárugráló, egy kalandos ösvényre épített mini dzsungel várja, és egy kisebb afrikai állatkert, fürdő bivalycsordával, farkukkal legyeket csapkodó zebrákkal és jól fésült tevékkel. A múzeumhoz közel, az erdő mélyén egy nagyobb bekerített területen szarvasok és őzek élnek természetes környezetükben.

Afrika Múzeum
Cím: 8312 Balatonederics, Kültelek 11.
Nyári nyitva tartás: június-augusztus 9-től fél hatig, májusban négy óráig
Belépő: gyerek 900, felnőtt 1600, nyugdíjas 1100 forint (ez tartalmazza az idegenvezetést és a parkolást is)

Kis sátánmajmot is láthat

Az áprilisban született kölyköt már az élesebb szemű látogatók is megfigyelhetik. Neve ellenére ártalmatlan jószág, repülőmajomnak is hívják, makogás helyett pedig csivitel, mint a madarak. A kismajom szülei 2013 óta élnek együtt, a mama 170 napos vemhesség után szülte meg a Nyíregyházi Állatpark első sátánmajom bébijét. A kölyök nemét még nem tudták megállapítani a gondozók, hiszen ideje nagy részét anyja hasába csimpaszkodva tölti.

Persze, aki mostanság Nyíregyházára látogat, az láthat kis orángutánt, rénszarvas kölyköket, sárgaszakállas kismakit, katta bébiket és apró binturongokat is. A Madagaszkár című animációs filmből ismert gyűrűsfarkú makik, vagyis katták könnyen azonosíthatóak hosszú, gyűrűs mintázatú farkuk alapján, amit járás közben magasra emelnek. Az kölykök négy hónapnyi vemhesség után jöttek a világra, és vagy anyjuk hasán csimpaszkodva töltik mindennapjaikat, vagy a felnőtt állatok hátán lovagolnak. De két kölyköt hozott világra az állatpark binturong, vagy más néven nyestmedve nősténye is: a kicsik nem sokkal születésük után már tudtak mászni, szemük azonban csak tíz nap múlva nyílt ki.

A harminc hektáros nyíregházi erdőben kontinensenkénti felosztásban láthatóak az állatok, hogy aki belép, egy nap alatt végigjárhassa a Földet és megfigyelhesse a különböző élőhelyek élővilágát. Ha kíváncsi arra, pontosan miket láthat, kattintson ide

Nyíregyházi Állatpark
Cím:
4431 Sóstófürdő, Sóstói út
Belépődíjak: Gyerekeknek 3 év alatt 100 forint, 3-14 éves kor között, valamint diákoknak 1800 forint, felnőtteknek 2600 forint. A családokat és csoportokat különböző kedvezményes jegyekkel várják, ezek pontos árait ide kattintva találja.
Nyitva az év minden napján, áprilistól augusztusig 9-19 óra között (a pénztár 17:30-kor zár).

Ha az itthoniakon túl, más európai állatsimogatóba is szívesen mennének, kattintsanak a Travelo gyűjtésére. Ezer négyzetméteres pillangóházak, pandák, koalák és még sok más cukiságok várják a látogatókat Európa legrégebbi és legmenőbb állatkertjeiben.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra