7 tipp élete legfontosabb beszélgetéseihez

Zanza!

Önnel is megesett már, hogy miközben valami nagyon fontos témát próbált megbeszélni valakivel, zavarba jött, hadoválni kezdett a másik reakciói láttán? Az alábbi tanácsok épp az ilyen alkalmaknál segítenek. A tippeket két olyan szakértő (Dr. Carrie Wilkens és Dr. Nicole Kosnake) állította össze és tette közzé a Lifehackeren, akik főként szenvedélybetegségekkel foglalkoznak, illetve segítséget nyújtanak a függőséggel küzdők családjának. De mint ők is mondják, nemcsak ilyen extrém esetekben jön jól, ha tudjuk, hogyan kell úgy előhozakodni egy kényes témával úgy, hogy a beszélgetés ne fulladjon vitába, a címzett pedig megértse, amit közölni szeretnénk vele. Az alábbi tippek az összes olyan esetben hasznosíthatóak, amikor valami fontosat kell közölnie valakivel, olyasmit, ami valószínűleg erős érzelmi reakciót vált majd ki a másikból, sőt, esetleg önből is. A kulcs a pozitív kommunikáció – ez ugyan elég elcsépelten hangzik, de az alábbi hét tipp tényleg nagyon sokat segíthet egy nehéz helyzetben.

1. Csak tömören! – Ha olyan témáról van szó, ami érzelmileg nagyon igénybe veszi azokat, akik a beszélgetésben részt vesznek, érdemes minél tömörebben fogalmazni. Keveset mondjunk és szorítkozzunk a lényegre. Tehát egy régóta húzódó családi konfliktus tisztázásakor semmi értelme az összes mellékszálat felhánytorgatni: csak a legfontosabb legyen a fókuszban!

2. Mindig pozitívan! – Ez természetesen nem azt jelenti, hogy legyünk mézesmázosak és akkor is mosolyogjunk, amikor a másikkal éppen valami nehéz és sorsdöntő elhatározásunkat közöljük. A lényege inkább az, hogy ne arról legyen szó, mit nem szeretnénk, hanem arról, hogy mit igen. Ne bűnbakot keressünk, hanem a továbbvezető útról beszéljünk. Ne sértegessük és ne cikizzünk senkit, hanem javasoljunk valami jobbat mások minősítgetése nélkül. Ez a pont különösen fontos, enélkül ugyanis kommunikáció helyett veszekedés lesz a kiélezettebb helyzetekből.

3. Minél konkrétabban! – Az olyan kirohanásokkal nem lehet mit kezdeni, hogy „most már végképp elegem van belőled”, meg „ez így nem mehet tovább”. Általánosságok helyett konkrétumokban beszéljünk, a konkrét problémáról és a konkrét megoldási javaslatokról legyen szó.

shutterstock 146297864

4. Őszinte érzelmekkel! – Ez az összeállítás pontosan olyan helyzetekben segít, amik erős érzelmeket váltanak ki az emberből. Érdemes tehát a beszélgetés során is őszintén megfogalmazni és a másik tudtára adni, hogy mik is ezek az erős érzelmek – csalódottak, dühösek, esetleg sértettek vagyunk? Ne kényszerítsük rá a másikat, hogy tippelnie kelljen, vajon miért is ordítunk – helyette higgadtan és őszintén számoljunk be érzelmeinkről. Ezzel az ember őszinte, intim légkört is teremt, ami közelebb hozza egymáshoz a beszélgetőket, segíti a kommunikációt.

5. Jelezzük, hogy őt is megértjük! – Sokat segíthet, ha megmondjuk a másiknak: tisztában vagyunk azzal is, ő mit érez. Ezzel a partnerünk tudtára adjuk, hogy figyelünk rá, és szeretnénk, ha ő is őszintén megnyílna nekünk. Ráadásul benne van az az ígéret is, hogy azt is meg fogjuk hallgatni, amit ő mond.

6. Vállaljunk felelősséget! – Fontos azt is tisztázni, hogy a problémás helyzetben hogyan látjuk saját szerepünket. Nem kell sem magunkból mártírt csinálni, sem a másikat okolni mindenért. Mindig kettőn áll a vásár, ám ha valamiről úgy érezzük, hogy a mi lelkünkön szárad, akkor azért vállaljuk a felelősséget.

7. Ajánljuk fel, hogy segítünk! – Ha mi kérünk valamit a másiktól, akkor is tegyük egyértelművé: nem egyedül tőle várjuk, hogy lépjen valamit. Legyen világos a másik számára, mi is hajlandóak vagyunk tenni azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak! Ajánljuk fel neki, hogy segítünk, ahogy tudunk.

És még néhány további, gyakorlati tipp – Meglepő lehet, de a szakértők azt is ajánlják, hogy ha előre tudjuk, hamarosan sor kerül arra a bizonyos kínos beszélgetésre, akkor előzőleg szakítsunk egy kis időt magunkra, és gondoljuk végig, sőt, írjuk is le, mit fogunk mondani. Sőt, akár hangos felolvasással is gyakorolhatjuk, hogyan hangzik majd, amit mondunk, így talán jobban fel tudjuk mérni, milyen hatással lesznek a szavaink a másikra. Lehet, hogy a másiknak fel fog tűnni a gyakorlásunk, a készülésünk, de ezzel sincsen semmi baj: ez is egy jelzés, hogy mennyire komolyan vesszük az adott témát.

Nem mindegy az időzítés sem, azaz fontos, hogy olyan szituációban hozakodjunk elő a témával, amikor mindenki nyugodt, józan és nem zavar be semmi külső körülmény. Előfordulhat azonban, hogy pont az fog bezavarni, akivel beszélni szeretnénk, és megpróbálja majd elterelni a beszélgetés fonalát a kényes témáról. Ebben az esetben makacsnak kell lenni, és vissza kell térni arra a dologra, amit meg szeretnénk beszélni. A beszélgetés után gondoljunk vissza arra, hogyan ment, amit elterveztünk – így ha legközelebb hasonló szituációba kerülünk, már könnyebb dolgunk lesz.

Írjon nekünk!

Ön hogyan emlékszik vissza élete nagyon fontos beszélgetéseire? Esetleg most is készül egyre, van valaki, akivel ideje lenne leülni és átbeszélni a dolgokat, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Ha tanácsra van szüksége, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

Blogmustra