A nagy mellű pincérnőknek jobban jattolunk

„Hogy ízlik az ebéd?” – kérdezi a felszolgáló kedvesen. Serényen bólogatok, küldök egy félmosolyt, mire asztaltársam teli szájjal odaveti: „Nem rossz, bár a rántott húst nehéz elcseszni!" Lesütött szemmel fogadom meg, hogy rendes borravalót adok. Na de miért adunk egyáltalán jattot az étteremben?

A nyilvánvaló válasz az, hogy elégedettek vagyunk. De ahogy a fenti jelenetből is látszik, a jelenség azért eggyel bonyolultabb. Borravalót simán adunk azért is, hogy kompenzáljuk a  pincért, ha éppen nem a szociálisan analfabéta ismerősünk viselkedéséért, akkor a hisztis hároméves, a kötözködő munkatársunk vagy a kínosan válogatós családtagunk miatt. A pszichológiai kutatásokból azonban kiderül, hogy ezeken túl a jattolásnak számos más motivációja is lehet, kezdve azzal, hogy ez a szokás, ezt várják el tőlünk, odáig, hogy szeretjük magunkról azt hinni, és azt is mutatni, hogy nagylelkűek vagyunk. Más tanulmányok a kontroll érzését emelik ki: a jattolással igyekszünk hatást gyakorolni a szolgáltatás minőségére, megint mások szerint kicsit kínosan érezzük magunkat attól, hogy mi remekül szórakozunk, míg a másik ember éppen melózik, és ezt szeretnénk pénzzel kompenzálni. 

shutterstock 451819

A jattolás hátterében tehát számos személyes ok állhat, de korántsem mindegy az sem, hogy a felszolgáló hogyan viselkedik, mit tesz a borravalóért. Az udvarias kedves, mosolygós pincérnek szívesebben adunk plusz pénzt, ahogy annak is, aki mellett érezzük, hogy figyel ránk, aki az igényeinknek megfelelően bukkan fel, majd tűnik el, aki, ha kell, segít és magyaráz, de képes észrevételen is maradni, ha éppen arra van igény. Ezeket a viselkedéseket észleljük, megjegyezzük, tudatosan jutalmazzuk. De van néhány olyan pszichológiai trükk is, melyek észrevétlenül sarkalnak minket jattolásra. Ezeket szedtük össze a Psychology Today cikke és a Cornell Egyetem egyik oktatójának írása alapján.

A borravaló-vadászat általános szabályai

Szeretjük jutalmazni a barátságos embereket, azokat, akik közvetlenek, akik odafigyelnek ránk. Nem véletlen, hogy a mosolygásért jár a leggyakrabban borrravaló, de szívesebben adunk plusz pénzt annak is, aki bemutatkozik és aki megismétli a rendelésünket. Ez utóbbi ugyanis a viselkedésünk tükrözése, ami a kommunikációs helyzetekben az empátia egyértelmű jele. Nem véletlen, hogy a sikeres randikon is folyton egymás mozdulatait majmoljuk. Míg a kutatások szerint ez a három fő gesztus (a mosolygás, a rendelés megismétlése és a bemutatkozás) hozza a legmagasabb borravalót, azért úgy tűnik, díjazzuk azt is, ha a pincér (nyilván jó pillanatban) viccet mesél, apró ajándékot (például a számlához cukrot, sütit, kekszet) ad vagy leguggol az asztalunk mellé beszélgetés közben. Ezt egyébként a nőktől szívesebben fogadjuk, ahogy annyi minden mást is. 

Trükkök, amikkel csak a nőknek érdemes élni

A kiszolgálás minőségétől függetlenül a vonzó nők magasabb borravalót kapnak, mint kevésbé vonzó társaik, ahogy a nagyobb melleket, a szőke hajat és a vékonyabb testalkatot is jobban díjazzuk. Igazságtalan egy világ ez. Ráadásul nem is arról van szó, hogy a ilyen helyzetekben csak a férfiak tejelnek többet, a vonzó pincérnő a női vendégektől is nagyobb jattot kap. Kivéve, ha ki van festve. Azt ugyanis inkább a férfiak szeretik, különösen akkor, ha a felszolgáló vörös rúzst visel

shutterstock 83204893

Több pénzt hoz a női felszolgálóknak az is, ha udvariasan, észrevétlenül megérintik a vendég kezét vagy vállát. Az érintésnek azonban barátinak kell lennie, nem csípjük ugyanis, ha ilyen helyzetben kéretlenül flörtölnek velünk. Érdekes, hogy ilyenkor sem csak a férfiak, de a nők is jobban jattolnak, kivéve akkor, ha egy randizó pár valamelyik tagjához ér hozzá a felszolgáló. Ebben az esetben ugyanis általában ugrik a borravaló. A kutatások legmeglepőbb eredménye, hogy a hajban hordott látható bizbasz, nagy csatt, virág, bármi növeli a vendégek jattolási hajlandóságát. Hogy miért? Rejtély. Mindenesetre lehet, hogy érdemes kipróbálni. 

Ön szokott étteremben borravalót adni?

Oszd meg másokkal is!
Mustra