Minek turistáskodna belföldön, ha külföldre is futja?

Hazai útjai kimerülnek a balatoni nyaralásban és évente egy wellneszhétvégében? Felesleges pénzkidobásnak tartja, hogy belföldi városnézésre induljon? Valószínűleg nagyon régen járt már Szegeden, Pécsett, Győrben vagy éppen Miskolcon. Felújított terek és klassz programok várják, kár lenne kihagynia őket az életéből. Meggyőztük, de nem tudja merre induljon és miért? Segítünk!

Szeged, mert tele van egyedülálló épületcsodákkal

Ha még nem járt Szegeden vagy megfakult emlékeit szeretné felfrissíteni, először a velencei Szent Márk tér mintájára épült, árkádos, szabadtéri szobormúzeumnak is beillő Dóm térre induljon! Állítólag a tervezéssel először megbízott Schulek Frigyes a hófehér márványból épült párizsi Sacré Coeurhöz hasonló épületet szánt ide, a téren megnézhetjük, mi lett végül belőle. A jellegzetes, vörös téglás dómépületet belülről is érdemes megtekinteni. És ha már itt jár, keresse meg az oltár fölött a szűrben és szegedi piros papucsban megfestett Madonnát!

A Dóm teret hátrahagyva érdemes elidőzni kicsit a szobrokkal jól ellátott Tisza-parton, majd besétálni a szecessziós épületekben bővelkedő belvárosba, melynek több terét és sétálóutcáját nemrégiben újították fel. Itt egy zsánerszobor, ott egy tündérpalotának is beillő, cifra festésű ház – túlzás nélkül élményszámba megy a városnézés.

A liliomokkal, lófejekkel és kiterjesztett szárnyú madáralakkal díszített Reök-palotát, és a 2004-ben teljeskörűen feújított, neoreneszánsz Anna-fürdőt feltétlenül nézzék meg. Előbbiben éneklő hoszteszekkel megspékelt időszaki tárlatokat, utóbbiban nevéhez híven gyógy- és wellneszfürdőt találunk. De a mókás tornyú városháza előtti Széchenyi térre is sétáljanak el – tavasszal különösen szép itt, hiszen ilyenkor bontanak rügyet a település ékének nevezett rózsás liliomfák.

A városnézés és fürdőzés után bőven válogathatunk a város gazdag programkínálatából. Április 10-12. között rendezik meg a XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált, április 12-én bicajos teljesítménytúra lesz, május 16-25-én pedig borfesztivált tartanak. Szeged összes tavaszi programját ide kattintva böngészheti át. Ha pedig már csak egy jó szálláshely hiányzik a teljes boldogsághoz, válasszunk egyet a Dóm térre néző jakuzzival rendelkező, Európai minőségi díj-döntős Art Hotel, a különlegesen dizájnos Tiszavirág Hotel vagy az Aquapolis élményfürdővel közvetlen összeköttetésben álló Hunguest Hotel Forrás közül.

Pécs, mert a Zsolnay-negyed olyan, mint egy mesevilág

Ha Szegeden a Dóm téren kezdtük a nézelődést, Pécsen legyen az első megálló a pár éve szépen megújult Széchenyi tér. Keressük meg a dzsámi mögött a Hunyadi kutat, ami egy márványtömbbe mart hársfalevelet mintáz. Jópofa még a téren az 1908-ban közadakozásból épített időjárásjelző házikó, a csodálatos eozin-mázas Zsolnay-kút, és a térkőben a nagy bronz fűszál a városháza előtt. A téren áll majd egyébként április elejétől Leonardo da Vinci 8,5 méter magas lószobrának, a Kolosszusnak a mása. Ezzel hívják majd fel a figyelmet az év kiállításának tartott Da Vinci-tárlatra.

Sétáját folytassa innen a Király utca felé, majd kanyarodjon el a Tudásközpont és a Kodály Konferencia és Koncertközpont irányába. A Tudásközpontban a gyönyörű csempékkel kirakott Kaptárt mindenképp látogassa meg, a Kodály Központban pedig hallgasson meg egy jó koncertet – mondjuk a gitárvirtuóz Tommy Emmanuel koncertjét április 16-án.

Innen továbbhaladva egy kellemes gyaloghídon átsétálva megérkezhet a sok színes épület és mintás gyárkémény közé a Zsolnay-negyedbe. Itt aztán az egyetemi épületek mellett többek között gyártörténeti kiállítást, bábszínházat, rendezvényhelyszíneket találunk. Érdemes úgy időzíteni a látogatást, hogy valamilyen esemény is beleessen. Például a Zsolnay Fesztivál május 16-20. között. Fellép a Stereo MCs és a Nouvelle Vague, de még interneten vezérelhető kéményvilágítás is szerepel a programok között.

Az egész város a lába előtt hever majd, ha felmászikla Tettyére, azon belül is a Szathmáry-villa romjaihoz. Egy formabontó, kortán acél kilátót építettek ide az Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt keretében. A pécsi városnézés egyébként akár egyetlen forint nélkül is teljesíthető. Ha az akcióban résztvevő szálláshelyek valamelyikén száll meg, ingyenesen jár az Irány Pécs! kártya, amivel több pécsi látnivaló is belépődíj nélkül tekinthető meg, sok szolgáltató pedig jelentős kedvezményeket biztosít.

És ha már a szállodáknál tartunk: Pécsen megszállhat az ország legszuperebb félkész hotelében, a Corso Hotelben, a wellnesz részleggel is rendelkező Hotel Laterumban, a sportosakat pedig a Hotel Makar Sport és Wellness várja modern szobákkal és aktív programokkal.

Miskolc, mert a belvárosa úgy megújult, hogy rá sem lehet ismerni

Tegyenek egy próbát: menjenek el Miskolcra, fotózzák körbe a megújult Széchenyi utcát és a Szinva-terasz környékét, majd hazatérve mutassák meg barátaiknak a képeket, és kérdezzék meg, szerintük hol készültek. Aki jó pár éve nem járt az egykori Acélvárosban, garantáltan nem fog ráismerni.

Nekünk a belvárosi szobrok lettek a kedvenceink: a Villanyrendőrtől nem messze Mancs, a mentőkutya szobra, valamint a Szinva-terasz szökőkútjában fejjel lefelé álló, hatalmas piros almák. Érdemes még megnézni a Lézerpont Látványtárat, a Színháztörténeti és Színészmúzeumot, a belvárostól kicsit távolabb pedig a Diósgyőri várat is.

Innen már nincs messze a gyönyörű Lillafüred sem, ahol a felújított függőkert, remek kirándulóútvonalak, a pisztrángtelep, a kisvasút és a patinás Palotaszálló várja a turistákat. De Miskolctapolcáról se feledkezzünk meg, ahol minden nyavalyánkra gyógyírt találhatunk.

Jó tudni, hogy aki békés gyógyfürdőzés céljából utazna Miskolctapolcára, véletlenül se július 15-20. között érkezzen, ekkor tartják ugyanis az EFOTT-ot. Aki viszont egy nagyot bulizna, már most jegyezze fel a naptárába az időpontot! Aki pedig a fesztiválhangulatnál cizelláltabb színpadi élményekre vágyik, tegyen egy próbát a Bartók Plusz Miskolci Operafesztivállal június 13-22. között.

Győr, mert a sétálóutcáknak utánozhatatlan hangulata van

Legutóbb adventkor jártunk Győrben, ekkor teljesen elvarázsolt minket a város hangulata. De persze nemcsak télen, hanem tavasszal is érdemes nagy sétákat tenni a barokk óvárosban, csobbanni egyet a Rába Quelle gyógy- és élményfürdőben, vagy körülnézni az egyik múzeum tárlatán.

A városnézést itt is érdemes a város szívében, a megújult főtéren kezdeni. Ez Győr esetében a Széchenyi tér, ahol pompás barokk paloták és a helyiek, valamint a turisták által egyaránt kedvelt szökőkút található. Ha arra is kíváncsiak vagyunk, hogyan nézett ki a tér régen és miként éltek száz éve a győriek, egy ingyenesen letölthető mobilalkalmazásból megtudhatjuk.

A város tucatnyi múzeuma közül mi a Széchenyi tértől pár lépésnyire található Kreszta ház aprócska, ám nagyon kedves Kovács Margit gyűjteményét ajánljuk figyelmükbe. Viszonylag kevesen tudják ugyanis, hogy a szentendrei múzeumon kívül Győrben is megnézhetjük a jellegzetes kerámiaszobrokat. A helyszín nem véletlen, Kovács Margit a város szülötte.

Aki a szobornézésnél aktívabb programra vágyik, látogasson el gyerekestül a Vásárhelyi Pál utcában fellelhető Mobilis Interaktív Kiállítási Központba. A közlekedésre, mozgásra koncentráló tudományos játszóházban 74 kipróbálható kiállítási eszköz és látványos kísérleti bemutatók várják az érdeklődőket. Szintén kisgyerekekkel érkezőknek kedveskedik a város a nyaranta megrendezett, ingyenes Győrkőcfesztivállal – idén július 4-6. között alakul hatalmas játszótérré a győri belváros. A belépő egy mosolygós fotó, amiért karszalagot adnak és minden játék ingyenesen kipróbálható. Jelenleg egyébként a Tavaszi Fesztivál zajlik a városban április elsejéig, színházi programokkal, könyvbemutatókkal, hímes tojás kiállítással.

Ha kedvet kapott az utazáshoz, és Győrben keres szállást, próbát tehet a wellnesz részleggel és szép zöld parkkal rendelkező Hotel Kálváriával, a Hotel Famulussal, ahol bowling és squash pályát is találunk, vagy az ETO Park Business & Stadiummal, aminek különlegessége, hogy szobái a stadionra néznek.

+1: Zalakaros, ha a nagy városnézés után mégiscsak ázna egyet

Bár gyógyfürdője miatt a köztudatban inkább a nyugdíjasok paradicsomaként él, Zalakaros a családokat és a szerelmeseket is tárt karokkal várja. A városi fürdőben beltéren és kültéren is jókora gyerekvilágot alakítottak ki az elmúlt években, amiben a Vízipók, csodapók mesevilágát járhatják be a kicsik. A település vezetőinek távlati tervei között szerepel egy termáltó és egy ökopart létrehozása, amivel szintén a családosoknak szeretnének érdekes programot kínálni.

Tavaszi akciók a Hotel Karos Spában

Tavaszi kényeztetés testnek és léleknek; azaz bohém és mézes napok, valamint csillagos éjszakák áprilisban a zalakarosi Hotel Karos Spában. Főszerepben a zene, a tánc és a valódi kikapcsolódás. További információ a Hotel Karos Spa honlapján. (x)

Amíg a termáltó el nem készül, a mi tippünk a Hotel Karos Spa. Itt a családok éppúgy jól érezhetik magukat, mint az idősebb korosztály vagy éppen a romantikázni vágyó párok. A Zalakaros központjától mindössze 400 méterre fekvő szálloda rengeteg programmal, 300 tágas szobával, 4000 négyzetméteres, hatalmas wellnessvilággal rendelkezik.

Kollégáink beszámolói szerint az aktív pihenésre vágyók nagyra értékelik majd a hotel kertjében található, feszített víztükrű úszómedencét. Pár hossz a szabad ég alatt, és máris jobban indul a nap! Kisgyerekes ismerőseink pedig a szálloda animátorait emelték ki, akik olyan szórakoztató programokat szerveznek a gyerekeknek, hogy amiatt érdemes minden évben visszalátogatni ide.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek