Mesével, játékkal kezdik a fitneszt a gyerekek

Míg korábban a kisgyerekeket olyan klasszikus sportokra iratták be a szülők, mint a foci, a röplabda vagy az úszás, addig az utóbbi években terjedő egészség- és fitneszmánia hatására egyre többen döntöttek úgy, hogy inkább fitneszre viszik a gyereküket. De mit lehet tudni a sportról? Hány éves korban érdemes kezdeni? Mikortól versenyezhet a gyerek és milyen egy edzés? Része ennek a sportnak a táplálékkiegészítők szedése? Mindezekről a többszörös fitnesz magyar bajnok és kupagyőztes, világkupa-győztes Mile Szilviát, a Gilda Max SE fitnesz szakágvezetőjét kérdeztük.

shutterstock 43933453

A fitnesz Béres Alexandra 1996-os világbajnoki címével kezdett terjedni Magyarországon, ekkor indult a gyerekfitnesz-nevelés is. A sportág népszerűségének növekedését jól mutatja az is, hogy Mile Szilvia tanfolyama három éve mindössze 3-4 gyerekkel indult, de mostanra már közel harmincan járnak rá, sőt, Magyarország már az élbolyba is bekerült, mert mindig Európa-bajnok és világbajnok csapatokat tud kivinni a versenyekre. A gyerekekkel olyan edzők foglalkoznak, akik maguk is űzték a sportot és edzői végzettséggel rendelkeznek, így nem hígult fel annyira az összetétel, mint a felnőttek esetében.

Helyes testtartást, szép mozgást tanítanak

Mile Szilvia
Mile Szilvia

Már négyéves kortól várják a gyerekeket a kezdő csoportba, ahol a korcsoportnak megfelelő képzéssel, mesés-játékos formában tanítják a kicsiket a háromnegyed órás alkalmakon. Elsőként a helyes testtartást, a szép mozgást és a ritmikus gimnasztika elemeit sajátítják el a gyerekek. „Nem vezényszóra csinálják a gyakorlatokat, hanem játékosan számolgatunk, például egyszer a gyerekek, egyszer pedig az edző" – magyarázta Mile Szilvia. Bár a képzés korán kezdődik, a súlyzós elemek, a valódi testfelépítés egészen addig nem ajánlott, amíg nem fejlődött ki rendesen a szervezet. Vagyis úgy körülbelül 18 éves korig. „Az, hogy súlyzót fog a kezébe és ücsörögve bicepszezik, az megengedett korábban is, de bármilyen súly fejmagasság fölé emelése nem egészséges" – mondta az edző. 

Akárcsak az edzést, úgy a versenyzést is nagyon korán lehet kezdeni, ötéves kortól már adott a lehetőség, a többi meg tehetség kérdése. Illetve azé is. Számít még, hogy a gyerek összeszedett legyen, utasításra és feszesen dolgozzon, valamint hogy mozgékonyak legyenek az ízületei. Azt, hogy a gyerek versenyezzen-e és ha igen, milyen kategóriában, edzői tanácsadással dönthetik el a szülők – a válogatott versenyzők mindenesetre az elitből kerülnek ki. Mile Szilvia tapasztalatai szerint ugyanakkor akadnak szülők, akik a csalódás lehetősége és a versenyhelyzet miatt nem támogatják a megmérettetést.

Figyelmet tanul, megismeri a testét

Az edzések alatt a gyerek megismeri a testrészeit, valamennyire tisztában lesz izmainak működésével (persze, nem anatómiai szinten), hiszen a különböző elemek gyakorlása közben érezni fogja a fontos izmokat. Az agyideg-izom kapcsolat folyamatosan fejlődik, a gyerekek megtanulnak bánni a testükkel. Mile szerint ennek köszönhető, hogy a sport művelői tizenéves korukra szép mozgáskultúrára tesznek szert. Emellett egy-egy elem megtanulása vagy csapatgyakorlat összeállítása is komoly figyelmet követel. „Nemcsak arra kell figyelni, hogy egyszerre hajtsák végre a különböző elemeket, hanem kompromisszumképesnek is kell lenni, hogy a gyakorlat mindenkinek jó legyen."

shutterstock 83997556

Mint számtalan sportoló, úgy a fitneszesek (akár már a 18 évesek is) is gyakran fogyasztanak táplálékkiegészítőket, ami Mile szerint annak is köszönhető, hogy divattá vált fittnek lenni. A fitneszesek a leggyakrabban az aminosavat, a glutamint, a L-karnitint, valamint a fehérjeporokat használják, ezek mindegyik legális, boltokban kapható táplálékkiegészítő, nem teljesítményfokozó. „Utána kell járni ezeknek, boltban vásárolni, jól bevizsgáltat kell választani, de nem kell feltétlenül aggódni, ha valakinek ilyesmiket szed egy bizonyos korban a gyereke" – magyarázta Mile. Hozzátette: „Sokan hiányosan táplálkoznak és ezzel pótolják azt, amit étellel nem visznek be."

Oszd meg másokkal is!
Mustra