Így könnyű lesz lefogyni

Zanza!

A legközhelyesebb dolog a január elsejei új élet, mégis baromi sokan döntenek úgy évről évre, hogy most aztán tényleg új életet kezdenek, és ha esik, ha fúj, ők bizony mennek az edzőterembe, vagy futni, és közben csak salátát fogyasztanak.

Na ebből csak pár százalék az, aki az eső, köd és szél ellenére is nap mint nap kimegy futni, vagy naponta beesik az edzőterembe. A nagy átlag viszont pár hét után abbahagyja a sportot, aminek az indokai egészen változatosak: időhiány, pénzhiány, lustaság, "úgyis kövér, csoffadt stb.. maradok", menstruálok, kevés a vasam, elfáradtam a melóban - a skála szinte végtelen.

shutterstock 63361495

Szerencsére a neten számos olyan oldal létezik, ahol egész edzésterveket kínálnak, étkezéssel, videókkal, és drukkoló szavakkal egyetemben (és persze mobil app formájában is létezik már rengeteg megoldás). Ráadásul ezek még ingyenesek is, így akármikor be lehet nyomni a videót és végigcsinálni egy 30-60 perces tornát. 

Itt van mindjárt a Fitness blender, amely 484 videót pakolt már ki eddig, ez pedig jóval több, mint amire szükségünk lehet, és arra sem ér hivatkozni, hogy unjuk a napi penzumot. Ráadásul itt nem csak videók érhetőek el, hanem edzéstervek is, különböző típusú emberekre lebontva. A 8 hetes program három részre oszlik, és 7-10 kiló fogyást ígér.

A programban a pilates, a nyújtás, a cardio, az interval edzés egyaránt megjelenik. A 8 hetes programot 9,99 dollárért lehet letölteni, de az elfoglaltaknak szóló, napi mindössze fél órát igénylő edzésterv csak 5,99 dollár (1310 Ft), ugyanennyibe kerül a kezdőknek szóló program is. A terv nem csinál mást, mint rendszerbe foglalja az edzéseket, akárcsak az Insanity.

Persze enélkül is lehet fogyózni meg izmosodni, csak legalább napi egy fél-egy órás mozgást le kell nyomni. A videók listáján ott van, hogy hány percesek, hány kalóriát égetnek el, és mennyire nehéz kivitelezni őket.

Az efit30 nevű oldalon Jo Beer ad tanácsokat, egy hathetes alakformáló-fogyasztó programhoz. A 10 oldalas brosúra szabadon hozzáférhető, ráadásul a dolog halálosan egyszerű. A megadott ételek közül lehet választani, az ember szabadon kombinálja, hogy melyik reggelit, ebédet és vacsorát enné. A főleg jóga és pilates gyakorlatsorok azoknak jók, akik nagyon túlsúlyosak, ezért kímélniük kell az ízületeiket, vagy egyszerűen csak gyűlölik a kardió mozgásformákat. De azért találni itt súlyzós edzést, vagy éppen kismamáknak szóló gyakorlatokat. A szelekció alapja, hogy melyik testrészre irányul a mozgás.

A Health magazin 6 hetes diétájában mind sportra mind táplálkozásra kaphatunk ötleteket, ráadásul egész részletesen. A csak nagyon elszántaknak vagy elkeseredetteknek tartható diéta részletesen leírja, mit is lehet fogyasztani. 

A napokra lebontott heti terv hétfőjén például egy keménytojást, fél csésze banánt és ha lenne egy csésze epret lehetne venni, majd tízóraira jöhet a egy fél csésze mandula és egy barack. Az ebéd pulykamell egy paradicsommal, egy fél avokádóval és lehet hozzá salátát legelni. Uzsonnára következhet egy alma feldarabolva, amihez 2 kanálnyi mogyoróvaj dukál, vacsorára pedig lehet enni két csésze kelkáposztát fél teáskanál olívaolajjal leöntve, hozzá egy kis citromlét. Édesség helyett egy csészényi szőlő engedélyezett - és közben el lehet játszani vele, hogyan fér el minél több szőlőszem abban a bizonyos csészében. Az étkezés mellett a tornagyakorlatok listája is ott van, ezek mindössze 20 perc alatt teljesíthetőek, de legalább hetente ötször el kell végezni őket.

A Bodybuliding.com-on több ezer program közül lehet választani, a választék akkora, hogy szinte elveszik benne az ember. Itt van mindjárt egy kezdőknek szóló program, amihez csak súlyzó kell, van ahol speciálisabb eszközökre kínálnak edzéseket. Angolul nem árt tudni a megértéshez, de viszonylag egyszerűen van megfogalmazva a lényeg. A véletlenszerű 7 napos edzésterv bár egyszerűnek tűnik, nem az, 10-15 percen át kitöréseket végezni súlyokkal elég fárasztó, minden látszat ellenére. Az oldalon a választék hatalmas a kezdőtől a profikig mindenki talál magának megfelelő választékot.

Hogy ne csak külföldi oldalakról beszéljünk, itt van  Péntek Enikő oldala, akit nagyon sokan istenítenek, és számos sikertörténet kapcsolódik a nevéhez. Ő nem csak rövid videókkal támogatja a fogyni vagy formálódni vágyókat, hanem étrendet is kínál, ami ráadásul  nincs tele elérhetetlen élelmiszerekkel.

Persze oldalának van fizetős változata is, de havi egy e-mailben olyan edzéstervet küld (külön kezdőknek és külön haladóknak), melyben minden napra meg van határozva, hogy mit kell elvégezni, és a videók elérhetőek az oldalán.

Blogmustra