#ÉLETEM

Basztikuli, miért nincs már világbéke?

2013. december 30., hétfő 17:24

de1d15f65cd911e3a06f1283536b8c33 8 ok

Négy éve élek Izraelben, és bár körülöttem sokan úgy vélik, hogy a béke csupán illúzió, amely két háború közötti időszakot tölt ki, én a magam részéről szentül hiszek a valódi békében. Abban is hiszek, hogy a hosszan tartó béke nem a sérelmek megtorlásán vagy "ki az erősebb" játszmákon alapul, hanem megbocsátáson és elfogadáson. Jézus, Mohamed, Ábrahám, Buddha, Krisna és az összes new age bölcsesség guruja mind-mind ezt tanítja – ennek ellenére mintha a “szeresd a szomszédod, ahogy önmagad szereted” frázis egyre inkább fordulna át “pusztítsd a szomszédod, ahogy önmagad pusztítot” filozófiává.

Néhány héttel ezelőtt meghívást kaptam az Izraeli Parlamentbe, ahová négy másik magyar újságíróval látogathattunk el a magyarországi Izraeli Nagykövetség szervezésében. És bár remekül elvoltunk együtt, tagadhatatlan, hogy míg én általában vegán receptekről, “light” spiritualitásról, vagy populáris kultúráról írok, a többiek mind komoly lapok fontos cikkeinek sokat látott és olvasott gazdasági és politikai újságírói voltak. Ennél fogva kicsit úgy éreztem magam, mint Bridget Jones, amikor egy brit jótékonysági munkás és egy kurd szabadságharcos románcáról tájékoztatott a “Talpra Anglia” műsorában:“Egyszeriben elhivatott, elfoglalt és fontos újságíró lettem, aki az élete árán is hírt adna az igazságról, ettől pedig senki és semmi nem tántoríthat el!”

Ám hamar kiderült, hogy az elképzeléseim a világbékéről éppen olyan naivak, mint Bridget filozófiája a politikai tudósításról. Hiába van számtalan arab barátom, és ismerek több olyan, Tel Avivban élő zsidó srácot, akik meleg szórakozóhelyeken buliznak muzulmán pasijukkal, a kormány média- és közügy igazgatóhelyettese, az erdélyi születésű Arthur Koll a valóság egészen másik oldalára is rámutatott.

Légiriadó? Semmi para!

"Összeszorul a szívem, amikor látom rajtad, hogy még abban a fázisban vagy, amikor megpróbálsz mindent és mindenkit megérteni. Mi már nagyon régóta túlvagyunk ezen... csak nyugodt napokra vágyunk” – mondta a férjem édesapja, amikor tavaly, a nyolc napon át tartó oda-vissza bombázás után Gáza és Izrael tűzszünetet kötött. Én pedig értetlenül álltam, és kerekre nyílt szemekkel próbáltam megérteni, mit ünnepelnek Gázában győzelem címen, amikor ez az értelmetlen balhé rengeteg emberi életet követelt, és a végére még csak semmivel sem lett senki sem gazdagabb vagy több, mint korábban volt – ellenben rengeteg pénz és energia folyt el felesleges háborúskodásra. Aztán egyszercsak tűzszünet lesz, és hosszabb-rövidebb időre elfelejtjük, hogy egy teljességgel elmebeteg társadalomban élünk. Egy olyan világban, ahol a légiriadót jelző szirénát meghallva sokan már el sem indulnak az óvóhely felé, és ha a gyerekek megkérdezik, mi ez a zaj, a szülők olyasmiket mondanak, hogy: “Ó, csak egy nagy mentőautó.” Merthogy úgyis eljön az idő, nem is olyan soká, amikor a gyerekeknek nincs más választásuk, mint megtudni az igazat: hogy érettségi után három évre katonának kell állniuk, és hogy egy olyan országban élnek, amelyet sok szomszédos ország lakói legszívesebben a földdel tennének egyenlővé. Mindezt múltbéli sérelmekre, vallási fanatizmusra, fajgyűlöletre hivatkozva – pedig a valódi ok nyilvánvalóan egyszerűen csak tudatlanság és tanulatlanság.

Két értékrend: egy a világnak, egy Izraelnek

A párom unokatestvére – aki Franciaországban született, és Rómából költözött Izraelbe tíz évvel ezelőtt – gyakran mondogatja: “Itt legalább tényleg történik valami. A hírek nem koholt parlamenti vitákról és kutyakiállításokról szólnak. Itt élve érzem, hogy élek.” És valóban: amióta először hallottam felsírni a légiriadót jelző sziréna zaját, az életem kapott egy egészen új árnyalatot.

Aki nem hagyatkozhat arra, hogy az öt érzéke biztonságosan vezeti, annak mégjobban kell figyelnie arra a bizonyos hatodik érzékre. Az enyém pedig azt súgja: a Közel-Kelet valóban a világ energiaközpontja, és ha itt béke lenne, a világon mindenhol béke lehetne. Nem véletlen, hogy mindenki akar belőle egy szeletet, mindenki magáénak érzi – és persze világszerte mindenki úgy hiszi, tisztábban látja az itteni helyzetet, mint bárki más. A világsajtó mindig beszámol arról, amikor Izrael rakétákkal bombázza Gázát, a gázai rakéták – amelyek gyakorlatilag sosem szűnnek meg repkedni Izraelbe – ritkán kapnak nyilvánosságot. Ezt persze sokan azzal indokolják, hogy a határ izraeli oldalán kevesebb a civil áldozat, ám jó tudni, hogy míg ideát szinte minden házban van óvóhely, a Hamasznak – Gáza politikai vezetőinek – eszébe sincsen a fegyverkezésre fordított pénzt a lakosság védelmére fordítani. A londoni öngyilkos merényletek kapcsán, vagy a New York-i ikertornyok összeomlásakor soha senki nem mondta azt: “hagyjuk csak szépen békén a terroristákat”. Ha Londont, New Yorkot, vagy Párizst bombáznák egy szomszédos kisvárosból, bármelyik nyugati állam kíméletlen katonai offenzívával védené magát, egy napot se várnának. Lehetséges, hogy a világnak két értékrendje volna – egy Izrael számára, és egy a világ többi része számára?

Ami a hírekből nem derül ki

Izraelben megszámláhatatlanul sok arab kisváros és falucska van, amelynek lakosai békében élnek a zsidókkal – még a modern autóutak mellett tanyázó beduin sátortáborokat sem zargatja senki... ám aki sosem járt mifelénk, ezt el sem tudja képzelni. Az sem kerül be a híradókba, hogy amikor Gázát egy-egy napokon át tartó vihar után elönti a víz, Izraelből érkeznek segélyszállítmányok. Arról sem esik sok szó, hogy a súlyosan sérült gázai civileknek Izrael kórházaiban biztosítanak orvosi ellátást. A férjem – aki gyermekorvos – tavaly épp egy gázai kislányt vizsgált, aki életmentő szívműtéten esett át egy izraeli kórházban, amikor egy Gázából érkező rakéta egy darabja a kórház parkolójára zuhant. Arról pedig végkép nem szól a fáma, amikor “izraeli terrorról” írnak a lapok, hogy a gázai terroristák számára a helyi nők, gyermekek, és civilek élő pajzsok, akik mögé bármikor elrejtőzhetnek – a rakétakilövő helyek éppen ezért gyakran játszóterek és mecsetek közelében vannak. Kevesen tudják, hogy a Hamasz alapító okmányában kitétel Izrael megsemmisítése, vagy hogy Gázában tévéreklámok és videóklipek propagálják a merényleteket, a szlogen pedig: “Izraeliek, álmotokban fogunk megölni titeket.” Nem sokan vágják, hogy a palesztín kisgyerekeket terrorizáló állítólag izraeli katonák képei gyakran hamisak, vagy éppen Szíriából lopja őket a gázai média, és prezentálja helyi dokumentumként. Amikor nemrégiben egy merénylő bombát robbantott egy izraeli autóbuszon, a tragédia hírét kitörő örömmel fogadták Gázában, a Hamasz katonái a levegőbe lövöldöztek örömükben, a nők pedig cukorkákat szórtak a gyerekeknek. És bár szélsőséges idióták vélhetően a világ minden pontján akadnak, őszintén mondom, négy éves ittartózkodásom során soha nem találkoztam olyan zsidóval, aki összedörzsölte volna a tenyerét örömében, amikor civilek esnek áldozatul egy Gázát ért légitámadásnak, olyannal viszont rengetegszer, aki elsírta magát, ha palesztin civil áldozatokról hallott.

Isten szeretete, vagy vak gyűlölet?

A Tel Aviv Egyetemen – ahol metafizika kurzust hallgatok - a saját szememmel győződhettem meg róla, hogy az izraeli állami intézményben a hallgatók csaknem fele muzulmán – és békében, barátságban élnek a zsidókkal. Mi több, amikor eldurvul a helyzet Gáza és Izrael között, egy drúz arab faluban, Beit Janban meleg étellel és szíves vendéglátással várják Izrael déli városaiból a zsidókat, akiknek szüntelen viselniük kell a Hamasz rakétáit. Bárki, aki nem érzi magát biztonságban a gázai terroristák támadásai miatt, örömmel látott vendég az arabok lakta falucskában.

Egy itt élő asszony nyilatkozta az izraeli tévének: “Nem értem, hogyan hiheti el bárki, hogy ez az egész Istenről és vallásról, nem pedig vak gyűlöletről szól, amikor Gázából gátlástalanul bombázzák akár Jeruzsálemet is, amely a muzulmánok számára éppen olyan szent város, mint a zsidóknak, vagy a keresztényeknek. ”És valóban, jogos a kérdés: vajon akkor is jár a terroristának beígért “Allah mennyországa”, ha a rakétája történetesen a Szikla Mecsetre zuhan? “Mit számít, hogy ki volt itt előbb?” – tette fel a költői kérdést a nő – “Nem az számít, hogy békében éljük egymás mellett?” Persze az is tény és való, hogy Izrael politikája sem feddhetetlen: amikor a parlameti látogatásunk során naivan megkérdeztem, mégis miért nem hagyja abba az állam a politikailag vitás területeken felhúzott zsidó telepek építését, Arthur Koll azt felelte: “A palesztinoknak három kikötésük volt a béketárgyalások megkezdése előtt: a határok átrajzolása, a palesztin bűnözők szabadon engedése, és a telepek építésének beszüntetése. Elmagyaráztuk nekik, hogy az első pont majd a tárgyalások végeredménye lehet; a másodikat – bár megtettük – rengeteg támadást kaptunk érte a világtól, hiszen közveszélyes bűnözőket és terroristákat helyeztünk szabadlábra; amikor pedig hónapokra fefüggesztettük a telepek építését, a béketárgyalások éppen úgy nem haladtak semerre, mint korábban.”

Csak semmi zsidózás, semmi arabozás!

Az arab-zsidó kérdés valóban olyan, mint a “tyúk, vagy a tojás?” kérdés – elolvasva egy többezer éves városka történetét, azt láhatjuk, hogy néhány száz évente egyszerűen átkerül egy másik kézre, és hol a muzulmánok, hol a zsidók kényszerülnek kitelepülni onnan. Ha egy párkapcsolat esetében például tisztán átlátjuk, hogy a “te csaltál meg előbb!”, “nem, mert te már gondolatban megcsaltál” jellegű viták sosem vezethetnek békességhez, miért feltételezzük, hogy a világbékét elhozhatja az “eredendő bűn” keresése?

Én kabbalatanulóként hiszek abban, hogy a jóságért megkapjuk a jutalmat, és hogy a gonoszság nem marad büntetlenül – épp csak nem mi vagyunk a végrehajtók. A jó és a rossz emlékek megmaradnak a világunk memóriájában, és amikor kiegyenlítésre kerül sor, mindenki megkapja a magáét – a karmától, Istentől, a sorstól, vagy egyszerűen csak a „véletleneknek”-től. Éppen ezért a vad igazságkeresés helyett azt szorgalmazon, inkább tanuljunk a történelemből, ne pedig ismételjük annak legnagyobb hibáit. A múlt elmúlt, a jövő még nem jött el, a gond a jelenben van, most kell vele kezdeni valamit. Aki a saját kapcsolatában, vagy a saját családi viszonyaiban nem tud rendet tenni, az legjobb, ha egy szóval sem bírálja Izraelt, de még a Hamaszt sem. A világbéke ugyanis szerintem – még ha Bridget Jones-t megszégyenítő naivitásnak hangzik is – az otthonunkban kezdődik.

Mindenki kiválasztott

Most, hogy Gáza és Izrael között újraéledt a feszültség, ismét ott tartok, ahol egy évvel ezelőtt: nem tudom, mit hoznak a következő napok, de azt tudom, hogy boldog és hálás vagyok mindenért, amit kaptam, kapok, és mindenért, amit adtam és adok, és nincs olyan hely a világon, ahol szívesebben lennék, mint ahol most vagyok. Hiszem, hogy azért vagyok itt, mert van valami tanulnivalóm. És abban is hiszek, hogy akik itt élünk a Közel-Kelet ezen aprócska szegletében, nem zsidók, muzulmánok, keresztények, ateisták, krisnások vagy buddhisták vagyunk - hanem kiválasztottak, akik hivatottak vagyunk megtapasztalni, elviselni, átvészelni, megosztani, megoldani ezt a helyzetet.

Én a Kids Creating Peace-en, egy emberjogi szervezeten keresztül igyekszem segíteni, amelyet a könyveim bevételéből támogatok. A békeprogram háború sújtotta országok gyermekeinek segít abban, hogy megértsék: egy ország kormányának döntése nem kell, hogy az ő egyéni döntésük is legyen. A Gyermekek a Békés Jövőért önkéntesei a Közel-Keleten arab, zsidó és keresztény gyerekeknek tartanak nyári táborokat, szakköröket és foglalkozásokat Palesztína és Izrael területén egyaránt. A program egy olyan generációt nevel fel, amelyben lehet valaki roma, arab, zsidó, homo- vagy heteroszexuális, szegény vagy gazdag, felnőttként talán már nem úgy gondolnak majd egymásra, mint: “Te vagy az, aki tönkretette a népem életét”, hanem – ha már Bridget Jones – “Te vagy az, aki szeret, úgy, ahogy vagyok.”

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta