#ÉLETEM

Szeret mindent szétfotózni?

2013. december 15., vasárnap 13:38

Akadhatnak olyan pillanatok az életben, amikre az ember szívesen gondolna vissza, ilyen lehet például egy nagyon várt családi esemény, nyaralás, születés, esküvő, ballagás. Ha viszont ön is azok közé tartozik, akik ilyenkor végigfotózzák az egészet, nehogy egy pillanata is elsikkadjon, akkor megtörténhet, hogy nem sokkal később majdnem mindent el is felejt. Egy kutatás szerint ugyanis, ha az élmény átélése helyett a fotózásával van elfoglalva, akkor könnyen lehet, hogy azt se tudja visszaidézni, tulajdonképpen mi is történt - írja a Daily MailPsychological Science-re hivatkozva.

Rossz hír a japán turistacsoportoknak, hogy a fényképezőgép úgy tűnik, korántsem arra szolgál, hogy megőrizzünk valamit, hanem sajnos épp, hogy elmulasszuk azt, ami valójában az orrunk előtt történik. A kutatók körbevittek egy diákcsoportot egy múzeumban. A csoport egyik felét arra kérték, hogy fotózzanak rengeteget, a másikat pedig, hogy inkább csak figyeljék a kiállított műtárgyakat. A következő napon aztán tesztelték, ki mennyire tudja felidézni az előző nap látottakat. Ebből az derült ki, hogy akik fotóztak, rosszabb teljesítménnyel ismerték vagy idézték fel a tárgyakat, mint azok, akik csak megnézték őket. Ráadásul a fotózók a részletekre is gyengébben emlékeztek.

"Az emberek időnként eszetlenül rántják elő a fényképezőjüket. Amikor a technikára bízzák, hogy segítsen nekik visszaemlékezni, az nagyon rossz hatással lesz arra, mennyire pontosan tudják felidézni az élményeiket" - magyarázta dr. Linda Henkel, a connecticuti Fairfeld Egyetem oktatója, aki a kutatást szervezte. Ahogy a cikk írja, a régi fotók valóban segíthetnek nekünk az emlékeinket felidézni, de csak akkor, ha elég időt töltöttünk azzal, hogy megcsináljuk őket. "Ha emlékezni szeretnénk, akkor valamiképp kapcsolatban kell lennünk a képpel, nemcsak egymás után felhalmozni őket" - magyarázta. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta