#ÉLETEM

Így ellenőriztesse a fűtését, hogy ne legyen tragédia

2013. november 3., vasárnap 09:44

Bár idén ősszel az időjárás nagyon is kegyes volt hozzánk, lassan tényleg indul a fűtésszezon. Ha eddig nem tette, most valóban érdemes ellenőriztetni a berendezéseket, hiszen ezzel nem csak a baleseteket kerülheti el, hanem a számlákat is csökkentheti.

Hiába van önnek a legkorszerűbb berendezése, a tél előtt érdemes egy szakemberrel átvizsgáltatni a készüléket, mert a még a legmodernebb eszközök is hajlamosak meghibásodásra, és sajnos portaszító hatásuk sincsen. Arról nem is beszélve, hogy a tragédiák megelőzéséhez elengedhetetlen, hogy jó állapotban legyen a fűtőberendezése.

Gyárfás Attila, a Magyar Épületgépészek Szövetségének ügyvezetője elmondta nekünk, milyen típusú berendezéseknél mire kel odafigyelni az ellenőrzések és a karbantartás során, és kiemelte, hogy az energiahatékonyság és a biztonság szempontjából is fontos, hogy a készülékek ne legyenek elhanyagolt állapotban. 

A lakások 85-90%-a gázzal fűt Magyarországon, amiből a szakember a zárt égésterűt javasolja, ezeknek ugyanis amellett, hogy a működésük is biztonságosabb, a hatékonyságuk is jóval magasabb. Felhívta a figyelmet, hogy az ablakok cseréje, vagy a szigetelés, de akár csak egy új páraelszívó beüzemelése is megváltoztatja a lakás oxigénellátását, ez pedig akár életveszélyes is lehet. Nagyon sok baleset nem feltétlenül az elhanyagolt vagy korszerűtlen berendezések miatt következik be, hanem mert a szinte légmentesen lezárt lakás a készülékek levegőellátását nem tudja tovább biztosítani, emiatt a tökéletlen égés miatt pedig szénmonoxid keletkezik, ami előbb-utóbb visszaszivárog a lakásba. Ez a nagyobb baj, de az is probléma lehet, ha nem jó az égés: ilyenkor a gáz nem ég el, nem tud hasznosulni, és ez a számlán is megmutatkozik, hiszen minél hatékonyabb a gáz égése, annál kevesebb távozik a kéményen feleslegesen, tehát kevesebb gázt kell fogyasztani a lakás felfűtéséhez. Ezzel ráadásul a környezetet is védi, hiszen a kevesebb gáz kevesebb széndioxid kibocsátást jelent. Fontos, hogy az évente esedékes kéményellenőrzést is megejtse. Ha nem jó az égés, akkor keletkezik a szén dioxid mellett szénmonoxid is, ami eleve nem jó, de ha még ezt megfejeli azzal, hogy a kémény sem működik rendesen, akkor ez biztos, hogy visszakerül a lakásba, és tragédiát okoz.

Mire ügyeljen, ha kihívja a szerelőt?

  • Fontos, hogy évente tartsa karban a készüléket, nyitott égéstér esetében (például kandallóná)l évente kétszer érdemes ellenőriztetni, hogy biztonságosan lehessen működtetni.
  • A porszívózás sokat segít, de az nem egy komoly karbantartás. Arra mindenképpen jó, hogy a felgyülemlett portól megszabaduljon a készülék, de ezzel még korántsem ért végett a szakember feladata.
  • Ez után jön, hogy a készülék beállítása: fontos, hogy a szakember ellenőrizze a tüzeléstechnikai paramétereket, műszerrel nézze meg milyen a füstgáz összetétele, vagyis, hogy milyen az égés.
  • Ha nyílászárócsere vagy szigetelés történt, vagy a készülékek levegőellátása megváltozhatott - akár egy páraelszívó miatt is -, azt mindenképpen mondja el a szakembernek. Fontos, hogy aszerint állítsa be a készüléket, hogy milyen a lakás oxigénellátása.
  • Bár sokan még mindig megpróbálják a szereléseket „okosban” megoldani, ugyanakkor érdemes olyan szerelőt választani, aki a munkájára garanciát tud vállalni, ennek alaptétele pedig az, hogy ez a garanciavállalás ne egy szóbeli megállapodás része legyen, mikor is a mesterember azzal biztatja, hogy bármi van, hívja nyugodtan, aztán gond esetén nem emlékszik, hanem legyen hozzá számlája, amivel tudja igazolni ön is az elvégzett munkát.

Nyílt égésterű készülékeket nem ajánl a szakember, mert bár jól mutat a lakásban például egy kandalló, a hatásfoka sokkal kisebb, mint a zárt égésterű társainak. Ha mégis ilyennel rendelkezik, évente kétszer ajánlatos megvizsgáltatni, hogy minden rendben van-e. Mivel az égéshez sokkal több oxigénre van szükség, ezért fontos, hogy a kéménynek is nagyobb legyen a huzata, ugyanakkor az erős kéményhuzatot nehezebb is elrontani egy páraelszívóval, mégis fontos, hogy itt is nézze meg a szakember, hogy a levegőellátás biztosított-e. Nagyon sok belvárosi lakásban még a cserépkályha is funkcionál, ezt szintén minden évben vizsgáltassa át, annál is inkább, mert ezek többsége a ház közös a gyűjtőkéményébe van bekötve, amik állapota a belvárosban jellemzően sajnos nagyon rossz, a felújításra pedig sokszor nincs pénze a lakóközösségnek.

Az elektromos fűtések általában nem annyira elterjedtek, mert lényegesen drágább (nagyjából kétszer annyiba kerül), mint a gázfűtés. Pozitívumai, hogy itt nem kell kémény, tiszta, kényelmes, nincs égés, ezért a kiépítése olcsóbb, főleg kisebb lakásoknál. Karbantartani viszont ezt is rendszeresen kell, így érdemes évente egyszer megnézetni.

Gyárfás Attila azt is elmondta, hogy rengetegen apellálnak arra, hogy az őszre ígért ingyenes kötelező műszaki-biztonsági felülvizsgálattal kiválthatják a szokásos ellenőrzést, egyelőre azonban semmilyen jogszabály vagy végrehajtási rendelet nincs arra vonatkozóan, hogy ez mikortól valósulhat meg a gyakorlatban is, így nem érdemes kivárni.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta