A modern férfiak legalább annyira szeretnek ölelkezni, mint a nők

Úgy tűnik, lassan végleg vége a kőkemény macsókorszaknak, egy kutatás ugyanis arra jutott, hogy a férfiak manapság boldogan vállalják, időnként nekik is szükségük van egy ölelésre ebben a kemény világban - írja a Daily Mail. Ha gond van, akkor az ölelkezés mellett zenehallgatásra, friss levegőre és a haverokra vannak még leginkább kiéhezve a modern férfiak. A nők ezzel szemben legjobban egy teára vágynak (a kutatást brit tudósok végezték brit alanyokon, ugye), ha beüt valami probléma, de szeretnek ilyenkor rácsörögni valamelyik barátnőjükre is, és a kedvenc tévéműsoraik is egészen komoly segítséget jelentenek.

Az AXA kutatásában arra voltak kíváncsiak, hogy milyen apróságok segíthetik az embert. Az ölelés abszolút első helyet szerzett: a megkérdezettek ötvönöt százaléka említette a legjobb vidítóként. Az első tízbe került még a kettesben eltöltött idő, a finom ételek, és egy rokon felhívása. Mivel gond esetén szinte bevett gyakorlat, hogy az ember rendesen leissza magát, kissé meglepő, hogy az alkohol csak a tizenharmadik helyen végzett, bár még így is megelőzte a tizenötödik helyre szorult forró fürdőt. A háziállatok egyébként az ötödik helyen végeztek: az emberek hat százaléka említette őket a legjobb vigaszként.

shutterstock 129289046
Shutterstock

"A kis dolgok is sokat tudnak jelenteni. Ezek mind segíthetnek, hogy megnyugodjunk" - mondta Donna Dawson pszichológus. Mivel a gondokkal általában stressz is jár, ami a magyarok szerint a legtöbb betegség kialakulásáért felelős, nem árthat, ha elsajátítunk néhány stresszoldó technikát. "A feszültségérzet izomtónus fokozódással is jár, amit lehet lazítással, nyújtással oldani. A legegyszerűbb, ha az ember nyújtógyakorlatokat végez. Emellett segítenek a ballisztikus, nagy mozgások is, mint a nagy karkörzés, vagy a guggolás" - ajánlotta Stoll Dániel, pszichológus.

Oszd meg másokkal is!
Mustra